Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-02-15 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 furcsa varázslat megszűnjék s a legény leszállhasson a fáról. Különben is minden érdekelte a fiatal pásztort. Sokszor bejárta a község hatalmas határát. Mély erdők keblén bársonyos mohák alól kiásta a római légiók utjának gránit köveit. Furcsa bástya-oromzatot mutató hegycsusokon régi várak maradványaira talált. A hegyek, a sziklák, a havasi folyók s a természet egyéb jelenségei kinyitották előtte a világ csodáinak mesés képeskönyvét. Földrétegződések, a talaj színe, sűrűsége a föld titkos szépségeit s rejtélyes ölének gazdagságát tárta fel előtte. így történt, hogy egyszer két hatalmas székely település között, Kincsesárok patakjának a medrében, valahol az ősi erdő egyik legelhagyot- tabb pontján, aranyra talált. Mondja a legenda, hogy mindig holdvilágos éjjel ment aranyszerző útjára, lovászával együtt. Mikor elérkeztek Fejedelemrétjére, oda ahol Kincsesárok mélyen az erdőbe fúrja magát, megállották. Parancsot adott a lovásznak, hogy a paripája patáit kösse be zsákkal s nem volt szabad követnie gazdáját, amint eltűnt az erdőben. Aztán rövid időn belül gazdag emberré lett Kendy tiszteletes. A falu elszegényedő földesurától megvette minden vagyonát. Etéd község legszebb helyére pedig gyönyörű lakást építtetett. A kúria hatalmas kert közepén volt, magas kőfal vette körül. Kapuja mégis tárva volt mindenki számára. Eladósodott hivei birtokát kiváltotta s visszaadta tulajdonosainak. Nábobi élete s fejedelmi ajándékai mind bizonyosabbá tették a falu lakóit, hogy csakugyan aranyleletre bukkant. Két gyermeke volt, egy fia és egy leánya. Mindkettőt a legjobb iskolákban taníttatta. Leánya a kiegyezés után királyi titkos kamaráshoz ment férjhez. Majd később olyan alapítványt adott a kolozsvári református theológiának, hogy az első világháború után is még tetemes összeg volt az s szegény diákok taníttatását szolgálta. Mikor a tudós pap, halálát közeledni érezte, összehívatta a falu elöljáróit. Azok nagy tisztességgel megjelentek előtte s akkor testamentumot tett. Minden vagyonát, a gyönyörű kúriát, annak hatalmas kertjét, nagy erdejét, a községnek hagyta. Összes kívánsága annyi volt, hogy tisztességgel temessék el s néha tegyenek egy virágot a sírjára . . . Sok érdekes legenda fűződik a geológus, kincstaláló, gyógyító lelkész személyéhez. Lassan megőrli az idő a szép történeteket is. A mai fiatalok már nem is hallanak felőlük. — Balázs ifjú fantáziáját sokszor foglalkoztatta Kendy tiszteletes legendás személye. Magasan Etéd község felett, azon az utón ahol Kincsesárokhoz lehet jutni, van egy régi temető. Magas kőkerítés mögött márvány sírkövek alatt pihen Kendy Ferenc és felesége. A kis vasrácsos ajtót ki lehet nyitni s a vándor látja, hogy márványkövek sarkait tudatlan pásztor gyermekek letörték s biztosan tűzadó kovának használják fel. De a kerítést s a sírokat a község mindig rendbe tartja, hogy ezzel is lerój ja kegyeletét Kendy Ferenc iránt. Friss virágot azonban nem lehet látni a sírokon. A temetőtől pár kilométerre, Kincsesárok mélyen bevágja magát a sziklák közé s útja halálos szakadékok között rettentő mélységek alján visz a Kisküküllő felé. Ahol legvadabbá válik a vidék, a vándor a mélység oldalán, érdekes zöldelő ágak s színes vadvirágok halmazát látja. Ez azért van, mert a legenda szerint Kendy tiszteletes ott mentette meg, élete kockáztatásával, a lovászát, aki a mélység felé zuhant. Azóta a székely vadászok, vándorok, vásárra járók, mindig egy szál mezei virágot dobnak oda a nagy s legendás hírű Kendy tiszteletes emlékére. “EZUTÁN SOKAT BÍZOK RÁD” Néhány hónap óta nemcsak Amerika, hanem az egész világ érdeklődése a nevelés problémáira terelődött Az egyházi vezetők és politikusok egymásután kihangsúlyozták, hogy mekkora szükség van a tanult és komolyan képzett emberekre. A világ legnagyobb alapítványai hatalmas összegeket adományoztak a nevelés céljaira és kormányunk is arra készül, hogy — esetleg — billiókat fog áldozni a nevelésre és az iskolákra. Az Egyház sem maradhat tétlen, mert ha az marad, akkor talán mindent el fog veszteni. Amennyire én ismerem a hívő keresztyén embert, úgy érzem, hogy ezen a téren sem fog elmaradni. Nem régen a “JÓL VAGYON” c. cikkemben írtam arról, hogy a mi amerikai magyar református híveink tudják azt, hogy anyagi téren mi a kötelességük és készek is azoknak hűséges teljesítésére. A magyar kálvinista ember a szószékről hallgatta, az iskolában tanulta meg és — a Biblián kívül — a református sajtó termékein keresztül olvasta Isten igéjét. Az amerikai magyar református hívek az “ujhazában” is templomokat építettek, hogy ott Isten igéjét tisztán és elegyítetlenűl hirdessék számukra. Legutóbb pedig olyan példát mutattak egyházi lapjaink támogatása terén, amit bátran állíthatunk oda mindenki elé. Mi azonban többre bízattunk! Istentől kapott drága kincseinket nem szabad elásnunk!
