Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-02-15 / 4. szám
EVANGELICAL AND REFORMED CHURCH Volume LVI., Number 4. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster, Pa., Febr. 15, 1956. BÖJTI GONDOLATOK A bűn áthágás. Szántszándékkal való átmászás a kerítésen. Látjuk a tilalmi táblát és hiába óv az intés, hogy “nem szabad”: mi mégis átmegyünk a tiltott területre. A bűn nem tudatlanság terméke: szándékos elhatározás az. Nem álmodozunk, hanem ugyancsak ébren vagyunk, amikor elkövetjük. Vannak, akik szeretnének enyhíteni a felelősségünkön — mintha csak valami más címkét akarnának ráragasztani az üvegre, amiben améreg van. Pedig a méreg halálos méreg marad, akármilyen más nevet adunk is neki. Meg ne próbáljuk valami altatószerrel elkábítani a lelkiismeretünket! Ne keressünk neki valami szép álnevet, hanem maradjunk csak meg az igazi nevénél! És ne engedjünk meg semmi alkudozást akár magunk, akár mások kívánságára a bűn felől. Az erkölcsi reformációnak az az első követelménye, hogy a bűnt bűnnek nevezzük. Még pedig ne csupán gondolatainkban vagy önmagunk előtt, hanem Isten előtt is. Ami azt jelenti, hogy be kell ismernünk bűnünket Őelőtte, meg kell vallanunk, hogy bűnbe estünk, bűnösök vagyunk. Mert “ha megvalljuk bűnünket, hű és igaz Ő, hogy megbocsássa bűneinket”. A meg nem vallott bűn kirekeszti az Isten kegyelmét: lehetetlenné teszi a bűnbánatot. Mihelyst megnevezzük, tehát elismerjük, tehát megvalljuk előtte bűnünket: azonnal kinyitjuk az ajtót Isten számára. De nem elég megvallani: meg is kell bánnunk és őszintén fájlalnunk, hogy megszegtük Isten tilalmát. Mihelyst ezt tesszük: bűnösségünk már ott ég az Isten sze- retetének “megemésztő tüzében”. A bűnbánat útja vezet a “bocsánat, öröm és békesség” ismeretére. De ha eltakarjuk bűnünket, és meg akarunk maradni benne: elzárjuk magunktól a “Krisztus végéremehetetlen gazdagságát” is. Most böjtben még jobban mint máskor, meg kell vallanom naponként bűnömet Istenem és Uram előtt. Azzal lépek rá a győzelem útjára, ha elbeszélem az én Uramnak bukásomnak a történetét. A sátán verné láncaimat még erősebbekre, amikor rá tudna venni arra, hogy hallgatásommal takargassam bűnömet. De minden tervét összezavarom és hatalmát megbénítom, amikor “kiöntöm az én telkemet az Úr előtt”. Ha elbuktam, ne fokozzam bűnösségemet még azzal a bűnnel is, hogy el akarom takargatni. A be nem vallott bűn ott táplálja önmagát a maga titkos búvóhelyében és egymás után szüli gyűlölt ivadékait. A bűnbevallás és bűnbánat pedig megtisztítja a lelket. A világ legcsodálatosabb tisztítószere folyik keresztül rajta és át meg átjárja és “megtisztít minket minden hamisságtól”. Csak egy ilyen csodaszer van: “Jézus Krisztus vére tisztít meg minket minden bűntől”. A Biblia kertben kezdődik, kertben végződik. Az első kert volt az elveszített Paradicsom. A második a visszanyert Paradicsom. A kettő között pedig ott van a harmadik kert: a Ge- csemáné kertje. És egyesegyedűl a Gecsemáné kibeszélhetetlen keserűségén és elhagyatottságán keresztül találjuk meg az útat ahoz a dicsőséges kerthez, amelyiken keresztülfolyik “az élet vizének tiszta folyója, amely ragyogó mint a kristály”. Gecsemáné nélkül nem lehet eljutni az Uj Jeruzsálembe! Amannak a titokzatos és feneketlen éjszakája nélkül soha meg nem látjuk az örök reménység áldott hajnalhasadását! “Fiának halála által békéltetett meg magával minket az Isten.” Az Úr azt mondja nekünk: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét minden nap és úgy kövessen engemet!” Ez a kegyelem csodája számunkra: abból a teherből csodálatos erőforrások ömle- nek át keblünkbe, titkos lehellet éleszti szívünket, rejtélyesen megkönnyűlnek lábaink: a halott fa az Élet Fájává lesz és egész életünk újjászületik. “Aki elveszti az ő életét én érettem: megtalálja azt!” Uram, megyek utánad! Vezess a Gecsemá- nén és a Golgothán át az Uj Jeruzsálem felé! (John Henry Jowett után.)
