Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-02-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 MÉG MINDIG ÉPÜL UJ TEMPLOMUNK Morgantowni bányásztestvéreink erős hittel kezdtek az építéséhez Megerősödött gyülekezeteink segítsék őket! Akik mindig csak az alkonyatáról beszélnek a mi amerikai magyar életünknek: nézzenek ide! Lássák meg azt a parányi kis templomot ott a west-virginiai bányaváros kültelkén, amiben eddig gyülekeztek össze a mi drága magyar református testvéreink vasárnapról vasárnapra, hogy apáik ősi hite szerint és anyáik édes nyelvén imádják az Istent — és nem hagyták cserben sem az egyiket, sem a másikat. Nem mentek el fényes templomokba, gazdag népek közé, ahol mindvégig csak “bujdosók és jövevények” maradtak volna — hanem kitartottak a maguk szegényes és szűk imaháza mellett, amelynek alacsony mennyezete alól is fel az egek boltívei közé szállott fel a pacsirtaszárnyú magyar zsoltár: “Uram, hajlékodat szeretem házadat, holott lakói dicsőséggel; szent helyedet kedvellem és azt feljebb becsülöm minden e világi kincsnél!” De aztán mégis — eljött az idő, hogy meg kell válniok a régi kis templomtól. Nehéz volt a távolabb lakóknak eljutniok hozzá; kicsi is volt nagyon, és az egyháznak ma már megsokasodott különböző munkái számára nem adott semmiféle helyet. Elhatározták, hogy uj templomot építenek, nagyobbat is, jobbat is, és alkalmasabb helyen. Az építkezés azonban a mai világban nehéz vállalkozás. Akármilyen takarékosan készítették is el a terveket, mégis belekerül az uj templom építése 25,000 dollárba. Pedig azt fel is kell szerelni és be is kell rendezni, amihez megint kell jó pár ezer dollár. Harminc család! Harminc bátor magyar bányász és harminc bátor feleség meg családanya. Mikor nagy elhatározásukról először hallottam és megláttam a szép kis templomtervet, bizony a messze távolból is csak átöleltem gondolatban ezeket a drága testvéreket és könnyes szemekkel, remegő ajakkal kértem a mindenható Istent: Édes jó Atyám, segítsd meg ezeket az én édes testvéreimet e szép szándékukban! És menten megéreztem a válaszát, hogy meg is fogja segíteni! Hogyan csinálják? Hát persze, hogy először is maguk adakoztak. A harminc család már összeadott 7000 dollárt, háromezret adott hozzá a Nőegyletük, még kétezret összegyűjtöttek az egyház jóbarátaitól, más vallású magyaroktól, barátságos üzletemberektől. Aztán odafordúltak, ahol mi magyar reformátusok tartjuk a megtakarított pénzünket: Református Egyesületünkhöz és onnan kértek és kaptak tízezer dollár kölcsönt. Ez már 22,000 dollár. Már nem messze vannak a céltól — de már fogytán is van a közelben elérhető segítség. A templom pedig már épül. Befejezéséhez segítség kell. Honnan várhatják? Sok népe van ám a mi Urunknak ezen a földön! Megerősödött gyülekezetek, akiknek a népe saját tapasztalásaiból megtanúlta hogy mit jelent az apostoli rendelkezés: “egymás terhét hordozzátok!” Mert csak így lehet betölteni Krisztus törvényét: “Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” Nem is mondunk többet. Úgy érezzük, hogy nem is kell többet mondani. Bizonyosan erről nyugtatta meg ezt a drága kis testvércsoportot Harangi László lelkészünk is, a közép egyházmegye elnöke, aki egyházlátogatáson volt közöttük és nagyon megdicsérte a szép igyekezetei.
