Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-02-01 / 3. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA év költségvetésének tárgyalása, mert ez az egyháznak nemcsak a pénztári, hanem minden tevékenységi programmját is magában foglalja. A választásokat sem intézzük többé csak úgy találomra, “a jelenlevők közt szétnézve”, koma- sági-sógorsági alapon, hanem a legtöbb helyen az egyháztanács vagy ennek gondosan megválasztott bizottsága készíti elő a jelöléseket. E két mozzanat is fölöttébb érdekes, mert fontos — e csöndes órában azonban a szerkesztő még mélyebben szeretne belelátni a közgyűléseken lefolyó tárgyalásokba. Van-e ott öntudatos, komoly és megfontolt beszéd az egyházi munka különböző ágairól? Érzi-e a közgyűlés minden tagja a roppant felelősséget, ami őt egyénileg is terheli, arról, hogy milyen célpontokat tűznek ki a jövő esztendő tevékenysége számára a vasárnapi iskolában, az ifjúsági munkában és a többi szervek működési terén? És ha ezeket a célokat vitatják, van-e komoly tárgyalás arról, hogy milyen eszközökkel fogják végrehajtani a kitűzött munkaprogrammot? Az eszközök között természetesen legfontosabbak a munkások. — Gondoskodnak-e elég munkásról? Vagy még mindig ott tartanak, hogy “arra való a lelkész, majd ő elvégez mindent”?! És akkor az év végén azon méltatlankodnak, hogy a kitűzött programmot nem hajtották végre. Megvizsgálták az okot, hogy miért nem? És megállapították, hogy egy ember nem tud többet dolgozni, mint egy ember. — Hány gyülekezetünk tárgyalt arról, hogy milyen másik munkaerőt állít be megszaporodott munkájának végzésére? Hogy miből? Bizonyosan tudják azt híveink, hogy minden munkás behozza a maga fizetését. (Ha nem hozná be: másikat kell állítani a helyére!) És ha több munkást állítunk be, nemcsak a munka nő, hanem vele nő a gyülekezet is. Meggyőződésünk szerint ma, a- mikor gyülekezeteinkben minden lelkész két nyelvű munkát végez, legfeljebb 250 tagig láthatja el a gyülekezet munkáját egymaga; ezen a létszámon fölül segítséget kell adni mellé, máskép az egyház szenved. Ez a segítség nem föltétlenül kell hogy lelkészi legyen; mind a gyermek- és ifjúsági nevelés munkájában, mind a lelkészi iroda teendőinek ellátásában más képesítésű, mégis sokszor kitűnően beváló segéderőket is találunk. A munkás beállításának másik feltétele természetesen annak a költségnek az okos megállapítása, amibe a munka kerül. És itt nagyon vigyázzunk, mert a régi magyar közmondás itt is igaznak fog bizonyúlni: olcsó húsnak híg a leve! És áll ez a lelkészi fizetéseknél is. Mikor toledói egyházunk elveszítette kiváló lelkészét, az egyháztanácsban utódról tanakodva, némelyek azt találgatták, hogy ki jönne el kevesebbért? Molnár István presbiter, Egyesületünk titkára, először egymaga mondta, de később mégis ő győzött azzal a véleményével, hogy a legdrágább lesz a legolcsóbb! Mert annak a munkája lesz a legjobb. Gyülekezeteinkhez intézett őszi körlevelében a Magyar Egyházkerület elnöke figyelmeztette egyháztanácsainkat, hogy vigyázzanak lelkészeink fizetésére, és ne akkor próbálják azt emelni, amikor már ott akarja őket hagyni a lelkész, mert nem tud megélni alacsony fizetéséből. — Amikor az élet úgy megdrágúlt, a nemzetközi viszonyok között és nagy államadósságaink miatt országunk pénze pedig értékének felét elveszítette, akkor lehetetlenség más kárpótlásról gondoskodni, mint a fizetések felemeléséről. Gyárban, irodákban, boltokban, mindenütt ezt kellett tenni. Vájjon megtették-e ezt gyülekezeteink is minden olyan helyen, ahol még szükség volt rá? És a többi drága életcél: missziói munkánkban meg a világsegélyben való részvételünk, jótékonyságunk, vallásos nevelésünk, magyar összetartozásunk ébrentartása — óh milyen sok más drága feladat és mindmegannyi kiváltság, hogy mindezeket ránk bízta a kegyelmes Isten! Hogyan fogjuk meghálálni kiválasztatásunkat? Úgy, ha minden erőnket megfeszítjük, hogy eleget tegyünk a ránk bízott feladatoknak! Valaki néz és figyel minket. Őt érdekli csak igazán, mindenkinél jobban, hogy mit határoztak a közgyűlések? “MÁS JUHAIM IS VANNAK NÉKEM” Krisztus Urunk arra is tanított minket, hogy az Ő munkáját nemcsak keresztyének végzik. Mert az Ő követése kétségtelenül munka. “Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, én is munkálkodom.” Szavainak igazságát csodálatos példák bizonyítják mindenfelé. A föld minden más részénél jobban Indiában, ahol ennek csodálatosan gyors gyümölcsözése is termett. Gandhi életének teljes odaáldozása meghozta India függetlenségét. Amit nem tudtak kivívni bármily sok vér ontásával sem, mindaddig, míg ők is ontották az elnyomók vérét. De amit meghozott egyetlen embernek az odaadott élete. És ez a történet nem ért véget az ő vértanúi halálával. Vinoba Bhave hat évvel ezelőtt tette első fogadalmát, hogy 350 mértföldet fog gyalogolni, abból a célból, hogy megismerje a falu népének problémáit. Ezen az utján kezdte meg a földajándékozási missziót. Hyderabad városában egy nagy népgyűlésen arra szólította föl az ott lévő földbirtokosokat, hogy gyújtsanak uj szellemet falvaikban: ajándékozzák oda földjüknek egy részét falujuk földosztó bizottságának, amely azt a földtelenek közt fogja kiosztani. Fel is állott azonnal egy földbirtokos és felajánlott a földjéből száz holdnyi területet. Akkor Vinoba
