Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-02-01 / 3. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

Official Organ of the Evangelical and Reformed Church . . . Member of the Associated Church Press

Published semi-monthly (monthly in July and Aug.) for the Evangelical and Reformed Church by the Board of Business Management, the following members constituting the Church Papers Committee: William C. Mingle, Chairman; Carl J. Bender, Edward Dirks, Henry I. Stahr, Norman C. Zulauf and Robert C. Kienle, President of the Board, ex officio.

Send all correspondence and subscriptions to: Alexander Tóth, Editor and Manager 55 N. West End Ave. Lancaster, Pa.

Subscription rates: $2.50 per year everywhere; single copies, 15 cents. Remittances should be by check, draft or money order, made payable to the REFORMÁTUSOK LAPJA. — Changes of address can be effected three weeks after receipt of both old and new addresses.

Entered as second class mail matter January 11, 1944, at the Post Office in Lancaster, Pa., under the Act of March 3, 1879. Additional entry at the Post Office in Pittsburgh, Pa. Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized June 4, 1938.

MEGFIGYELÉSEK

ISTENT VAGY BÁLVÁNYT?

Egyetemesen elfogadottnak látszik ma az a megállapítás, hogy nagy vallásos ébredés van Amerikában. Hivatkoznak arra, hogy az egyháztagok száma még sohasem volt ilyen nagy, és hogy rohamosan nő a vasárnapi iskolák növendékeinek a száma; az egyházak szervezeti berendezkedése és különböző területeken végzett jótékonysága sohasem volt a maihoz fogható. Ez mind igaz, de csakugyan azt mutatják-e ezek a tények, hogy Amerika Istenhez fordúl? Hogy csakugyan azzá akar lenni, amit a polgársági fogadalomba felvett két uj szó fejez ki legrövidebben: olyan nemzet, amely “Isten alatt” él? Vájjon csakugyan Isten felé megyünk vagy a félelem elől keresünk menekülést és biztonságot? És kicsoda az az Isten, akit keresünk?

Olyan Isten-é, akitől uj gépkocsikat vagy szépen csomagolt jókat várunk? Olyan Isten-é, akit mi akarunk felhasználni és a magunk szolgálatába beállítani? Akitől mindig csak kérünk valamit — ipari jólétet és előmenetelt a világi javakban? Vagy elménk békességét és a gondjainktól való menekülést? Isten-é az, akihez menni akarunk vagy valami bálvány?

Néhány héttel ezelőtt a new-yorki szemináriumban tartott beszédet Toynbee, korunk híres történetírója, és azt a komoly figyelmeztetést tette, hogy a keresztyénségnek meg kell tisztítania magát attól, hogy önmagát tekintse központjának és céljának, mert így elveszíti a jövendőjét. Ez az öncélúság mindig büszkeséget, önteltséget jelent, vagyis önzést, ami pedig a legnagyobb bűn. Mert az ember Isten helyére teszi önmagát. Saját magát bálványozza. Vagy azt a bálványt, amit maga faragott, de abban is a saját keze munkáját. “Nagy az efézusi Diána!” Nem az volt a fontos, amit a név jelentett, hanem az, hogy a maguk kezével csinálták! Avagy nincs-é sok alkalmunk ma is

bőven tapasztalni ilyen bálványimádást? Még magunk között is.

Ahol a vallást arra akarják használni, hogy az embernek szolgáljon, ott megszűnik az erkölcs. Jaj az egyháznak, amelyik ehez hozzájárni! Amelyik elfelejti hivatását, amire rendelte Ura, hogy Istent szolgálja és erre tanítsa a keresztyéneket is. Nem az a Krisztus híve, aki arra akarja használni Istent, hogy tegye az életét sikeressé, tartsa meg az egészségét, adjon neki gazdagságot és mindenben megelégedést — hanem az, aki bármily kicsinynek érzi is önmagát: mégis mindenestől odaadja Annak, Akinek úgyis tulajdona. “Szívemet, mint égő áldozatot, Istennek szolgálattételre felajánlom!” Kálvin alázatos jelszava legyen a mi életünknek is jeligéje. így sohasem fogunk bálványt imádni, hanem egyedül csak Istent!

MIT HATÁROZTAK A KÖZGYŰLÉSEK?

E sorok írásakor még nagyon kevés egyházunkban tartották meg az évi közgyűlést, de mire e számunk olvasóink kezébe kerül, már valamennyi gyülekezetünk át is esett rajta. És megindúlnak szerkesztőségünkbe az évi jelentések, amiket mi örömmel fogunk ismertetni. Ezekből tehát egy sincsen kezünkben, mikor e tárgyról írunk; viszont ez idén mi sem írtunk e gyűléseket megelőzőleg semmi olyanról, ami ott tárgyalás alá kerülne. (Kivéve talán a gyülekezeti előfizetések ügyét, ami természetszerűleg közvetlenül érdekli a szerkesztőt és a kiadóhivatalt.)

Most tehát, a közgyűlésről jövő tudósításokat várva, elgondolkozunk azon, hogy vájjon mi mindenről tárgyaltak és határoztak közgyűléseink? Istennek legyen érte hála, már mesz- szire vagyunk attól az időtől, amikor a közgyűlés a pénztári jelentések tételenként beterjesztéséből és a számvizsgáló bizottság ellenőrzését igazoló jegyzőkönyv felolvasásából, no meg az uj évre elhívott tisztviselők és presbiterek megválasztásából állott. Ma már az elmúlt év pénztári jelentésénél sokkal fontosabb a jövő