Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-12-01 / 21. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA A Magasságosnak hatalma beárnyékoz engem. Menjünk hát fel éppen Bethlehembe! Holnap levelet küldök az én rokonomnak Erzsébetnek, hogy ott találkozzunk. Bethlehemben kell ennek történnie.” * Dr. Henry van Dyke kedves karácsonyi beszé- lyének egyik részletét közöljük most, és még egy másikat fogunk közölni következő karácsonyi számunkban. Ami nélkül valóban nem élhetünk Irta: Dr. Takaró Géza Valamikor vígan szólt a nóta: “Nem élhetek muzsikaszó nélkül ...” — Aztán jött a háború. Golyók fütyültek, ágyúk verték a nagydobot, s a pokoli ihangversenyben senkinek eszébe se jutott a muzsikaszó. Az óvóhelyen megtanúltak az emberek sok egyébről is lemondva élni. Ami máskor magától értetődő volt, most fényüzési cikknek számított. A legszerényebb igények nélkül is lehetett élni. Egyik jódolog a másik után maradt el. Mégis éltek tovább. Egyik nagy írónk és felesége mondották el nekünk azoknak a borzalmas időknek tapasztalatait, amikor Budapest ostroma alkalmával, a föld alatt, szűk zugokban összeszorulva várták a halált — s mégis tudtak élni. Mi több: e számunkra elképzelhetetlen nélkülözések között gyógyultak ki sokan gyógyíthatatlannak mondott betegségükből, amit a jólétben, túltáplálkozás által szereztek maguknak. Egészség nélkül nehezebb élni. Lemondani valamiről, amit nagyon szeretünk. Ételekről — gyomorbajunk miatt, úszásról-hegymászásról — szivállapotunk miatt. Még nehezebb élni, mikor nélkülöznünk kell valakit, akit szerettünk. Elköltöznek szüléink. Elhidegülnek barátaink, hálátlanokká lesznek. Mindennap veszítünk az utón valakit vagy valamit. Mindig kevesebben maradunk. Ma a világon szétszórt emberek millióinak ajka nyílik ilyen panaszra: “Éheztem, és nem adtatok ennem; szomjuhoztam, és nem adtatok innom; jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok engem; beteg, fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.” Ha félre tolom bibliámat, akkor is ezeket olvashatom levelekből, melyeket nyolcadik éve kapok azoktól, akik hallgatják valahol az európai Luxemburg-rádió- állomásról hetenként leadott beszédeimet. De minél többet veszítünk, minél keskenyebbé lesz az út és szorosabbá a kapu, annál közelebb jutunk ahoz a legszükségesebbhez, ami nélkül valóban nem élhetünk. Mikor keresetünk megcsappan, vagy nehezen összegyűjtött javainkat elveszítjük, akkor jövünk rá, menynyire igaza van Jézusnak: “Nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete.” Ne higyje senki, hogy az ujtestamentumi szenteknek, vagy akár a nagy apostolnak is könnyű volt eljutni a mindentől való függetlenségnek erre a fokára: “Megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek; ismerős vagyok az éhezéssel is, a szükölködéssel is . . .” Mindjárt azt is megmondja, mi a magyarázata ennek a megzavarhatatlan békességnek: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Nagy iskolán kellett keresztül mennie, mig ezt “megtanulta”. Sokat tanult ifjú korában saját nemzete minden másétól teljesen különböző történelméből is. A Krónikás megírta, hogy minden bajnak az országban egy igazi oka van: “Sok ideje, hogy Izráel az igaz Isten nélkül, tanitó-pap nélkül és törvény nélkül; ha megtért volna az ő nyomorúságában az Úrhoz! De nincs békessége sem a kimenőnek, sem a hazajövőnek, nagy a nyomorúsága mindazoknak, akik a földön laknak.” Megtanulta a próféta szavaiból (Hóseástól), hogy ezért van az általános demoralizálódás, ezért “maradnak sok ideig király nélkül, kormányzat nélkül, áldozat nélkül . . .” Mindenek felett sokat tanult a legnagyobb Mestertől. Megtanulta, hogy a világ teremtője — Atya, aki gondot visel, “egy ve- rebecske sem esik a földre az Ő akarata nélkül, ne féljetek, ti sok verebecskéknél drágábbak vagytok.” Megtanulta, és meggyőződéssel hirdette, mily felbecsülhetetlen kincset kapott az emberiség Krisztusban. Szüntelen emlékeztette rá a gyülekezetek tagjait is: “Krisztus nélkül reménységetek nem volt és Isten nélkül voltatok.” Jól ismerte Pál a brilliáns klasszikus kor minden alkotását. Még teljes fényében látta Athénben a Parthenont, amit mi romjaiban is megcsodálunk. Látta a római Fórumot, melynek megmaradt néhány oszlopa is messze ragadja a turista képzeletét. Ismerte e nagyszerű kor irodalmát (athénei beszédében idéz is egyik görög költeményből); nem hozhatták zavarba a filozófusok, se a stoikusok, se az epikureusok, mert ezek éppen olyan szegények voltak Krisztus nélkül, mint az Írástudatlan rabszolga. Mit tudott nyújtani a görög dráma? Szofokiészben csúcspontjára jutott, de a halálvölgye felé tartó, remegő szívhez csak ennyi szava volt: “Mindenkihez egyként jön Hades végezte, nászdal, lant és tánc nélkül — a megsemmisülés . . .” (Ödipusz.) Mit tudott nyújtani a római lira? Horáciusszal, Vergiliusszal osztozott a dicsőségben Catullus, de bár “a csillagokat is lehozta volna”, szerelmesének a legtöbb, amit nyújthatott, ez volt:
