Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-02-01 / 3. szám

2

REFORMÁTUSOK LAPJA

sokkal is, legyen az ipari tudás vagy termésfelesleg. Vagy ami minden földi kincsénél nagyobb: a szabadsága. Ezért ajánlott fel menedékhelyet Európa hon= talanná lett százezreinek. És ezért nem fog nyugodni addig, amíg szabaddá nem lesz a föld minden nemzete.

— Mi volt ehez képest Amerika nagysága százhuszonöt esztendővel eze= lőtt? Égy nézhetünk le rá, mint mé= lyen fekvő völgyre a roppant hegytető= ről, ahová Annak kegyelméből érkezett el nemzetünk, Aki alá helyezte öt leg= nagyobb fia.

És mély völgy meg felhőkön túlérő

magas hegytető nincsen messzebb egy= mástól, mint amilyen mélyről, ismeret= len semmiségből, emelte fel Isten erre az örökkévalóságba nyúló magasságba Lincoln Ábrahámot, akinek most készű= lünk ünnepelni a születésnapját.

Égy érezzük, hogy nem öt ünnepeE jük benne, hanem ennek a nemzetnek a második, a fontosabbik születésenap= ját. Fontos a kis gyermek testi szü= letése, de sokkal fontosabb a meglett ember lelki újjászületése. Mert abban dől el, hogy a halálig vagy pedig az örökkévalóságig tartóé az élete.

TÓTH SÁNDOR.

AZ EGYETEMES KERES2TYÉNSÉG HÍREIBŐL

Az ausztráliai methodisták "nemzeti missziója". — Annak idején említést tettünk arról, hogy az ausztráliai methodista egyház nagyszabású evangelizálási mozgalmat kezdeményezett még 1953-ban, hat hónapra tervezve a mozgalmat, melynek e nevet adták: “Misszió a Nemzethez!” Legérdekesebb jellegzetessége e missziónak az volt, hogy sohasem említették benne a mozgalmat indító felekezet nevét. “A mi célunk Keresztyén Ausztrália! Azt akarjuk, hogy Isten ott üljön a maga trónján Ausztrália közéletében és magánéletében egyaránt. Arra hívjuk fel az ausztráliaiakat, hogy legyenek keresztyénné és válasszák meg maguk, hogy melyik egyházhoz akarnak tartozni.” Az ökumenikus mozgalomnak e szép visszhangja olyan kedvező fogadtatásra talált országszerte, hogy meghosz- szabbították annak idejét még további két évre. Most az advent előtt ért véget a mozgalom, látványos befejezéssel: az első “drive-in” Istentiszteletet tartották a Prince Alfred parkban, Sydney városában, amire 1100 automobilon mintegy hatezer ember gyűlt össze. Az egész mozgalomnak a vezetője és lelke Alan Walker volt, akinek ragyogó igehirdetése minden héten egy millió hallgatót vonzott a rádiók elé, kőrútjain pedig szintén legálabb ennyi hallgatót. Január hónapban az ifjúság, a nyáron a munkásszervezetek tagsága jött össze ennek a nagyszerű evangélistának a hallgatására, aki ez év elején Amerikába jön körútra.

Nagy harc folyik Koreában. —

De nem ágyúkkal és bombákkal, hanem ezeknél még gonoszabb fegyverekkel. Raines indianapolisi methodista püspök, aki már négy ízben tett körútat Koreában, azt jelenti, hogy a harc a közélet és társadalmi élet erkölcseit hozta nagy válságba. Vesztegetés, zsarolás, árulkodás és más módszerek terjesztik a gyűlöletet, amivel szemben áll a koreai és különösen vidéki keresztyének erkölcsi ereje. Az életmód viszont javul: mindenütt útakat és házakat építenek. Számos városban látott épülőfélben olyan iskolákat, kórházakat és templomokat, amik amerikai katonák adományainak segítségével épülnek újjá. Az amerikai methodisták egymaguk háromszáz templomnak az építésében vagy újraépítésében segítettek. — Folyik ott más harc is: Spellman new-yorki katho- likus érsek, aki már négy év óta minden karácsonykor messze meghirdetett látogatást tesz a Koreában állomásozó katonák között, az idén már így hirdette magát, hogy ő az amerikai haderő római katholikus részének a “katonai vikáriusa”.

Róma kiátkozza az iskolás gyermekek szüleit, ha gyermekeiket amerikai középiskolába küldik. Ezzel fenyegette meg Crisanto Luque érsek a colombiai szülőket, akik gyermekeiket az 1869-ben alapított high school-ba küldik továbbra is; ezt az iskolát a presbiteriánus egyház alapította és tartja fenn máig is.

Hol szalasztottuk el a jó alkalmai? — India alelnöke, Dr. Sarvepalli Radhakrishnan, nagyon nyílt és ő- szinte magyarázatot adott arra nézve, hogy mikor veszített el országunk sokat az indiai nép jóindúlatából és tiszteletéből. Elmondta, hogy kormányuk pár évvel ezelőtt, a nagy éhínség idején, gabonát kért az Egyesült Államok kormányától. Jól tudták, hogy annyi a fölöslegünk, hogy

már szinte nem is tudjuk hová raktározni, és milliókat kell fizetnünk fekbérért. Ennek dacára a washingtoni kormány mindenféle kérdéseket kezdett feltenni és nagyon lassú mederben folytatta a tárgyalást. Minthogy a szükség nagy volt és sürgős segítséget kívánt, Nehru miniszter- elnök utasította az alelnököt, aki akkor India nagykövete volt Moszkvában, hogy kérjen gabonát az orosz kormánytól. Ez a gabona 24 órán belül már útban volt India felé. Akkor aztán a washingtoni kormány is észbekapott és sietett kedvezőbb ajánlatokat tenni. Az alel- nök nyilatkozatában azt is megmondta, hogy ő teljesen megérti ezt a különbséget a két államforma eljárása között: a demokrácia természetszerűleg sokkal lassabban mozog, mint az autokrácia. A diktátor maga rendelkezhet, míg az alkotmányos kormányzásban az intézkedés sok tényezőtől függ. Ezt ő megértette — mondta az alelnök — de nem értette meg az egyszerű nép, és így történt, hogy az amerikai kormány késedelme súlyos kárt okozott Amerika népszerűségében. Az alelnök egyébiránt igen szívesen fogadta azt a 37 tagú amerikai csoportot, a World Prayer Band tagjait, akik most Indiában tettek látogatást; dicsérte munkájukat, amellyel a nemzetek között való megértést igyekeznek növelni, a félelmet oszlatni. Ő maga négy különböző színvonalát ismeri az imádságnak: a babona imádkozását, az anyagi javakért való imádkozást, a fájdalom enyhítéséért való imádkozást, és azt, amikor az ember így könyörög: “legyen meg a Te akaratod!” Ez utóbbit tartja természetesen az imádság legmagasabb színvonalának.