Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-10-15 / 18. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 alapítása; az utóbbi Sibolti Demeter tanárkodása alatt igen magas színvonalra emelkedett; a következő század elején azonban II. Ferdi- nánd és Pázmány Péter az egész várost el- pusztittatták, szörnyű öldökléssel leölve minden lakóját és romhalmazzá téve minden épületét. A váradi felsőbb iskolát pedig, mely csaknem egy századon keresztül a virágzás és haladás magas pontjára emelkedett, a török pusztította el 1660-ban, az egész várossal együtt. Megsemmisültek a csanádi, temesvári, körmendi, kassai, kecskeméti és szatmári nagyobb iskolák is. Ugyancsak a II. Rákóczy György gyászos uralkodása idézte föl a gyulafehérvári főiskola tragédiáját is, amit még János Zsigmond fejedelem alapított 1560-ban, de csak 1629-ben nyitotta meg akadémiai fokon Bethlen Gábor, aki valóban fejedelmi módon gondoskodott fenntartásáról. Külföldről jött számos jeles tanára. A török-tatár hadak pusztították el 1658-ban az iskolát, templomát, könyvtárát, nyomdáját; tanúlóit leölték vagy elűzték. Istennek legyen érte hála, a zord idők pusztítását mégis túlélte számos iskolánk. Ezek közül a legnevezetesebbek voltak a sárospataki, a pápai és a debreceni főiskolák. A 16. században a sárospataki főiskola Pe- rényi Péter majd Gábor fia alatt fejlődik ki főiskolai fokra, a nagyhírű Kopácsi István tanár vezetése alatt; majd az egri hős fia, Dobó Ferenc építi újra a tatárok által elpusztított iskolahelyiségeket és viszi tovább a főiskolát határozottan kálvini szellemben. Ám az iskola fénykora mégis csak örököse, Lorántfy Mihály, majd az ő leánya és örököse, Lorántfy Zsu- zsánna és ennek férje, I. Rákóczi György alatt következett be. Minden kétség nélkül az ő idejükben a pataki főiskola volt az ország legmagasabb rendű és leghíresebb tanintézete; az egész Európában ismert Koménius Ámos János mellett még három tanár is működött; a főiskolának saját nyomdája és nagy birtokai voltak. Mindez azonban már a 16. század történetéhez tartozik, amivel itt mi most nem foglalkozunk. A reformáció századában szépen virágzó és haladó pápai főiskolát is az ellenreformáció üldözései szüntették meg. Szerencsésebb volt a debreceni kollégium, mely most már több mint négyszáz év óta megszűnés nélkül működik. Enyingi Török Bálint és fia János idejében ment át az iskola a város birtokába; Méliusz Juhász Péter készítette első törvényeit, az erdélyi fejedelmek pedig nagy alapítványokkal biztosították fennmaradását. Ma már egyetem, és a magyar református egyház egyik legnagyobb fiának, Tisza István grófnak a nevét viseli. Az egyház demokráciája iái J A keresztyén egyházban a dolog természetéből kifolyólag egyedül Isten uralkodik, aminek a görögös meghatározása a theokrácia. Isten azonban a maga kormányzását emberekkel végezteti. Sajnos, hogy a Konstantin császár által államvallássá tett keresztyénség — pontosan és főként ennek következtében — úgy megromlott, hogy kormányzása előbb az arisztokráciára emlékeztetett, lassanként pedig egészen autokráciává fajúit. A pápa Krisztus földi helytartójának, minden nemzet és uralkodó fölött uralkodó úrnak jelentette ki magát, és ahol ezt az állítását elfogadták, ott valóban gyakorolta is ezt a minden földi hatalom fölött való hatalmat, amiből oly sok országnak származott tömérdek kára, gyásza és tragédiája. Némelyik még ma is azt nyögi. A Magyar Vallás híveinek hosszú, csaknem háromszázados küzdelmébe és ez időszak első felében millió vértanújuknak az életébe és rengeteg szenvedésébe került, hogy ezt a kormányformát lerázták magukról, és helyébe a református egyházak demokratikus kormányzási formáját tették. Ha a Habsburgok meg nem indítják az ellenreformációt, és nem viszik Magyarországba a jézsuita rendet és annak hírhedt “hitnyomozó törvényszékeit”: az inkvizíciót, és rá nem szabadítják az ítéletek erőszakos és véres végrehajtására idegenben bérelt zsoldos hadaikat: Magyarország a huszadik századra mint Európa egyik legerősebb nemzete érkezett volna el, és a világ kikerülte volna a világháborúkat. A 16. század végén megindúlt ellenreformáció azonban eredményes volt annyiban, hogy a magyar nemzet többségét — erőszakkal és ármánnyal — visszavitte a római egyház kebelébe. De azt nem tudta megakadályozni, hogy a református egyház ki ne fejlessze a maga ujtestamentomi alapozású kormányzási formáját, aminek ugyan van egy egészen sajátos és egyedülálló vonása is. Mert először bizonyos arisztokratikus jelleggel indúlt ez a kormányzás. Csak úgy mint Németországban a választó- fejedelmek lettek a reformáció pártfogói és megvédelmezői, a történelmi helyzetből kifolyólag — a kettészakított országban — ez lett a helyzet magyar földön is. Az ilyen főúri pátrónusok hatása alatt, oldala mellett, fejlődtek ki az esperesi meg a püspöki munkakörök és hivatalok; míg a végleges megszervezkedés idején, a 18. század végén, már csak a katho- likus államvallással szemben szükséges egyenjogúság érdekében is meg kellett erősíteni ezt a régi berendezkedést. A presbiteri rendszer még a 17. században sem tudott hivatalosan bejönni a magyar református egyházba; úgy kellett annak lassan, szinte lépésről lépésre tért
