Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-08-15 / 14. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 végzett. Téli szabadságon kint a nagy erdőkben fát irtott, a legényekkel együtt. Eljárt mulatságaikba s hogy tanult ember, csak akkor tudták meg ha beszélni kezdett, tudományos dolgokról. A kollégium elvégzése után, a theológiára iratkozott be. Elsőéves theológus volt, amikor Etédre hivták prédikálni. Etédnek a lelkésze akkor a hires Kendy Ferenc volt. Már a kastély is fel volt épülve s nagy megtiszteltetés volt Péter Elek számára, hogy Istentisztelet után ebédre volt hivatalos Kendyéknél. Ahogy benyitott a nagy kert kapuján s fel akart menni a lépcsőkön, a Kendy kisasz- szony, aki az ablakban volt, megszólította. Elkezdtek beszélgetni. A kertnek két szarvas volt a legnagyobb disze. Az egyik talán paj- kosságból, talán a furcsa tóga miatt, észrevétlenül neki szaladt Elek tiszteletesnek és felöklelte. A kemény hegyes aggancsok komoly sérüléseket ejtettek a testén s ennek nyomán, szörnyű sérvet kapott. Ez előbb alig észrevehető dudorodásban mutatkozott, de mire elvégezte a theológiát, úgy elcsúfította az alakját, hogy mindig hosszú ferencjóskában kellett hogy járjon. Etédtől két kilométerre, Küsmödre választották meg lelkésznek. Népe szerette, mert jóságos pásztora volt övéinek. Nem a nagy hang, hanem a belső szelídség jellemezte. — Családok vitás ügyeit, kitörő harcokat tudott lecsendesíteni puszta megjelenésével. Keze nyomán a dolgok megtalálták a helyüket s megválasztása után egy pár évre a kis parókia úgy megszépült, hogy alig lehetett megismerni. Ha prédikált a templomban, szinte érezték a lélek gyógyító, békítő erőinek az áradatát. — Valahogy a lófőszékelyi tiszt egészen átminősült Péter Elek személyében, az ő számukra. A primipilus évszázadokon keresztül nehéz harcokban vezette az övéit, mikor mentek törökre, tatárra. Péter Elek az ő lelki vezérük lett. Az ő útmutatása alapján a falu lakói megtalálták életük célját s megértették, hogy a székely feladata nem csupán a kemény földdel s természettel való örökös küzdelem, hanem lelki értékek elnyerése is. Mikor eljött a társkeresés ideje, az etédi körorvos leányát vette feleségül. A törékeny kékszemü lányasszony felköltözött a magasan fekvő küsmődi parókiára s Elek gyönyörű rózsáskertjének legszebb virága lett. A küsmődi papnak egyetlen szenvedélye volt. Estefelé, mikor már elültek a lábas jószágok s mély csend borúit a falura, felnyer- geltette a hátaslovát s kiment lovagolni. Ilyenkor Kenderistó gyönyörű rétjén vágtatott végig, ráhajolva paripája sörényére. Olyan volt, mintha egy lenne lovával. Friss levegő csapkodta égő homlokát s látások meg víziók forrása volt számára az estvéli lovaglás. Ilyenkor elfelejtette szörnyű sebét, amelyet akkor még nem lehetett operálni. Valahol ott képzelte magát a fehérvári síkon, elődje személyében, amint primipilus pallosát mélyen belemártja a levegőbe, hogy rettentő csapásokkal megvédje élete legszentebb ideálját, életadó anyját, Erdélyt. Máskor meg szinte ott érezte magát a csillagok között, Csaba királyfi fényes útján amint megszáguldják a végtelenséget az örökkévalóság felé. Tudós apósa sokszor feddte, a tomboló lovaglásokért. Mondta, hogy a sírját ássa vele. De ő nem tudott lemondani róluk s talán egy kicsit akarta is siettetni a megváltó halált, mert rettentő betegsége néha elbirhatatlan volt. Aztán nagyon fiatalon vissza is tért Teremtőjéhez. Sérve megölte legszebb férfikorában. Péter Elek sírja ott van a küsmődi parókián a templom s ház között. Mondják a borzalmat s halált hozó szomorú hírek, hogy az ifjúsági milicia vezére céltáblának használta sírkövét egy lövés-gyakorlaton. A MEGOSZTOTT KENYÉR A háború befejezése Németországban ért, ahol még igen hosszú ideig az élelmet csak jegyre lehetett beszerezni. Jegyet viszont csak az kapott, aki dolgozott. A menekülteknek tehát jegyük nem volt és a lágerekben közös konyháról csak igen szűkös élelmezésben részesültek. Ilyen körülmények között igen nagy szó volt a kenyér, amelyből egy személynek egész heti adagját egy éhes gyermek egyszerre el tudta volna fogyasztani. Ebből is látható, hogy annak mennyisége igen csekély volt. A lágerek környékén lévő falvakat állandóan elárasztották a menekültek, némi élelempótlás beszerzése végett. Ez igen nehéz volt, mert a helyi őslakosság a háborús évek alatt maga is elszegényedett és már beszolgáltatási kötelezettségének (tej, vaj, tojás, stb.) is nehezen tudott eleget tenni. így érthető, hogy a menekülteket nem szívesen fogadták, sőt egyes házakba be sem engedték őket. Engem ismert az egész falu és mindenütt szívesen fogadtak, még ma sem tudom, hogy miért? Ha utam nem is járt eredménnyel, szeretetet azonban mindig kaptam és volt idő, amikor ez nekem mindennél többet ért. Egy ilyen szeretetmjegnyilvánulást soha életemben elfeledni nem fogok s amikor egyesek részéről a mások nyomorúságával szemben közönyt látok, mindig ez jut eszembe és szeretném őket elvinni ahhoz az egyszerű, falusi
