Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-08-15 / 14. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA öregasszonyhoz, akiről szólani fogok, hogy tanuljanak tőle szeretetet. Mert nem elég a templombaj ár ás, az egyház különfelé címen való támogatása (melynek nyugtázása által jószívűségünkről mindenki tudomást szerez), hanem szeretetre, felebarátaink iránti önzetlen szeretetne van leginkább szüksége mindenkinek, mert “ha szeretet nincsen énbenem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom . . Ez az egyszerű falusi öregasszony megszégyenít igen sokakat, mert megcselekedte azt, amit Krisztus Urunk elvár az Őt hívő lelkektől. Igen kis epizód ez az én életemben, azonban az akkori időket tekintve, mégis olyan esemény, amely a bennem élő hitet méginkább megerősítette. Egy reggel, igen súlyos lelki problémákkal terhelten gyalog indultam a város felé és az országúton találkoztam egy hetven év körüli özvegyasszonnyal, aki vállán kapával indult ki a földekre dolgozni. A falu legszegényebbike volt; leányával és unokájával élt. Vejét fél évvel azjelőtt halálos szerencsétlenség érte, leánya gyermekágyban feküdt. A legnagyobb munka idején segítség nélkül volt és így magának kellett elindulnia a földekre s mint mondta, csak az esti fej és idejére fog hazatérni. Zúgolódás nélkül viselte sorsát és én csodáltam lelki erejét. Közben elértünk a dülőuthoz, ahol utunk elágazott. Ekkor az asszony belenyúlt köténye zsebébe és kivett egy darab kenyeret — egész napra magával hozott táplálékát — azt kettétörve, az egyiket felém nyújtotta mondván “a városban nem fog tudni ebédelni.” Emlékszem, a fejembe szökött a vér, majd rázott a hideg, fcldbegyökeredzett lábbal álltam, mint aki nem érti, mi történt? Holott nagyon is jól megértettem: megismertem a felebaráti szeretetnek olyan nagyságát, amellyel akkor találkoztam először. Álltunk egymással szemben, éreztem valami fojtogatja a torkomat s erre erős elhatározással kinyújtottam a kezemet és a nekem szánt kenyérdarabot visszatettem a kötény zsebébe és hirtelen megfordulva elindultam az ellenkező irányba. Hallottam, hogy kiált utánam, de nem fordultam meg, nem akartam, hogy lássa könnyeimet, amiket a szeretet megismerése csalt szemeimbe. Lelkemben végtelen örömujjongással tekintettem az égre: még nincs veszve minden! Amig ilyen szeretet lakozik az emberi lelkekben, addig remélhetjük, hogy ebből a mai világégésből megigazult lélekkel fog kikerülni az emberiség nagy része. Mert bár a földreszabaditott sátáni erők ostromolják a lelkeket, az Úr Szentlelke is munkálkodik és diadalmasan tör elő a szeretetre felépített hit, mely állja az idők, a történelem minden viharát. Horváth Mártonná Bemutatjuk uj lelkészeinket: NAGY L. BÉLA Chicago south sídéi egyházunknak családias örömünnepe volt junius lO.-ikén. Érdemes gondnokának, Nagy Bélának és nejének Józsa Matildnak, Nőegylete elnökének, Béla nevű íiát szentelték lelkésszé olyan szép ünnepélyességgel, aminőre még nem volt példa az egyházközség történetében. Egry László egyházmegyei elnök vezetésével ott volt a nyugati egyházmegye egész lelkészi kara; magyarúl az egyház lelkésze, György Árpád egyházkerűleti alelnök prédikált és ő végezte a felszentelési szertartást is, míg az angol igehirdetésre Egyházunk Egyetemes Tanácsának egyik tagja, Dr. John R. C. Haas evansvillei lelkész jött el; ott voltak és a szertartásban is részt vettek Dr. Wm. Rest volt chicagói lelkész, most az Észak-Illinois egyházkerület elnöke és Rév. Walter H. Krebs, webstergrovesi egyházunk lelkésze, ahová szemináriumi évei alatt tartozott az ifjú uj lelkész. Ifj. Nagy L. Béla lelkész 1930 május 27.-én született; chicagói south sidei egyházunk templomában keresztelte Garay Gerő lelkészünk, konfirmálta Dr. Dienes Barna lelkészünk. Az 1948. évben elvégezte a high schoolt, 1952-ben pedig az Elmust Collegeban szerezte meg a Bachelor of Arts fokozatot. Azután St. Louisba, illetve Webster Grovesba ment, ahol egyházunk Eden theológiai szemináriumának volt a növendéke és ott kapott Bachelor of Divinity fokozatot ez év junius elsején. 1954 júniusától 1955 júliusáig Dr. Haas mellett volt segédlelkésze az evansvillei St. John’s evangéliumi és református egyházközségnek. Ez idő alatt nősült is meg, 1954 október 10.-én feleségűi vévén Miss Rozella M. Utlaut amerikai leányt, a Grand Pass, Mo., városában működő St. Luke’s evangéliumi és református egyház tagját. Mily felejthetetlen mozzanatai lehettek annak a szép felszentelési szertartásnak, amikor az ifjú lelkész édesapja, mint a gyülekezet első tisztviselője, ajánlta fel fiát a hivatalos egyházi képviselőknek, hogy felszenteljék — és amikor ezek elvégezték a maguk ünnepélyes feladatát: utána meg az édesanyja adta át neki annak a Nőegyletnek az ajándékát, a szép palástot, amelynek pedig ő az első tisztviselője: elnöke. Igazán családi ünnepély volt ez! De a rendesnél sokkal szebb és ékesebb volt az ünnepi bankett is, amit a templomi Istentisztelet után tartottak az egyház szépen feldíszített Kálvin Termében, ahol a szónokok között is ott voltak az uj lelkész szülei, sőt Józsa Károly nagyapja is. Részt vett a felszentelésen és a banketten az uj lelkész gyülekezetének népes küldöttsége is: julius elsején foglalta el állását a North Grove- Adeline egyházközségekben; lakása Forreston, 111. városban lesz. Ifjú lelkészünkre s nejére Istennek áldásáért kö- nyörgünk úgy életükre és munkájukra, mint szeretteikre és az általuk pásztorolt gyülekezetekre!
