Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-08-15 / 14. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA egyházat felajánlani. Ő az, Akihez ezt az Ő nevében egyesített testvériséget vinni akarjuk és az Ő felséguraságát akarjuk mi ezzel az egyesüléssel kijelenteni és felmagasztalni. Hiszünk abban, hogy amint a Krisztus Egyesült Egyháza valóban az Ő egyháza lesz, nemcsak a mi két közösségünknek minden tagját fogja magában egyesíteni, hanem a maga teljesebb életére fogja vonzani mindazokat is, akik, mint mi is, azt a Nevet áldják, amely minden név fölött áll. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájunkkal! Az Egyetemes Zsinat nevében: TRUMAN B. DOUGLASS AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL Kilencszáz éves jubileum. — Ju­lius elsején ritka jubileumot ünne­pelt Izland szigetének népe: aznap volt kilencszáz esztendeje annak, hogy az első keresztyén püspökséget megalapították. Ennek emlékére most a jubiláló egyház egy uj temp­lomnak az alapkövét tette le Skal- holtban, ahol az első püspöki szék­hely volt, és ahol az első templomot kevéssel azután építették meg, hogy az Althing, a világnak ez a leg­régibb, több mint ezer éves parla­mentje, a keresztyénséget Izland hi­vatalos államvallásává tette. Később azonban a püspöki székhelyet Izland fővárosába, Reykjavikba tették át és a skalholti templomot lerombolták. Most ennek az ujrafelépítéséhez az egész skandináv világ mindegyik népe körében gyűjtést indítottak: a dánok adnak 50,000 koronát orgo­nára, míg a harangokat a finnek, svédek és norvégek ajándékozzák. Az ünnepélyre sok országból ment előkelő vendégek egész serege, kü­lönösen az említett skandináv or­szágokból. Amit nekünk is követnünk kellene ez ősszel. — Svédországban most az őszi választások előtti hónapban or­szágszerte kék-fehér (a keresztyén egyház mindenütt elfogadott színei) plakátok fognak megjelenni ezzel a felírással: “Keresztyéneket válassza­tok a parlamentbe!” — Bizony jó volna, ha mi amerikaiak is ezt a legfontosabb szempontot első helyre tennénk, amikor a kongresszusba küldendő képviselőinket és szenáto­rainkat kiválogatjuk! A kovász erjeszti a tésztát. — Egyháztagjainak száma szerint még igen gyöngének lehet mondani a japán keresztyénséget — de hatása már is az egész országban érezhető. Legújabban megint nagy győzelem­ről kaptunk hírt, amin bizony sok­kal több lesz az áldás, mint amikor atombombákat eresztettünk a japán városokra. Tudvalevő dolog, hogy Japánban a prostitúció valósággal állami védelem alatt állott évezre­dek óta. Először 1899-ben próbálta meg egy Murphy nevű amerikai methodista lelkész, hogy segítségére legyen a bűntanyákról menekülni próbáló szegény leányoknak. A kö­vetkező évben a japán Yamamuro, aki később a Salvation Army egyik tisztje lett, csatlakozott mentő mun­kájához és sürgetésére az ilyen me­nekülő leányok részére a Salvation Army fel is állított egy menhelyet, amit mind máig működésben tartot­tak. Sikert azonban csak akkor ért ez az akció, amikor a japán asszo­nyok Keresztyén Reform Szövetsége állott munkába, aminek az eredmé­nyeként most a parlament erélyesen lépett fel a prostitúció megszünte­tése érdekében. Az uj törvény szi­gorú büntetéssel sújtja a bordély­házak vezetőit, úgyszintén azokat, akik a leányokat ezekbe csábítgat­ják. Ezek az igazi holland reformátu­sok! — Az egész keresztyén világ elítélte a dél-afrikai kormány apart­heid-politikáját, amiben — sajnos — szomorú része van az ottani refor­mátusoknak, ámbár ezek között is akadtak bátor szavú kivételek. Most azonban annál megnyugtatóbb és bátorítóbb hír jön Hollandiából, bi­zonyságot téve arról, hogy ahol sza­badon beszélhet, a református egy­ház igenis szembeszáll minden el­nyomó vagy kizsákmányoló politiká­val. Az ausztráliai szigettengerben Uj-Guinea szigetének egy-harmad- része holland gyarmat volt mind mostanig és ez ideig még nem csat­lakozott az uj indonéziai köztársa­sághoz, amelynek területe azelőtt szintén Hollandiához tartozott. Ter­mészetesen a holland református egyháznak nagy érdekeltsége van ezeken a területeken, amelyeknek missziói munkáját az egész maláji szigetcsoporton ez az egyház vezette. Most mégis ennek a holland refor­mátus egyháznak az amszterdami zsinata a múlt hónapban felhívást intézett a holland nemzethez és kor­mányhoz, sürgetve őket, hogy ön­ként ajánljanak fel valami békes- séges megoldást e legnagyobb maláji sziget népének, hogy ez maga szab­hassa meg jövendő sorsát és ne táp­láljon semmi bizalmatlanságot és gyanút a holland kormánnyal és nemzettel szemben. Az egyház — mondta a zsinat — nem maradhat közönyös ebben a kérdésben, sőt inkább érzi azt a felelősségét, hogy gondolkozzék e nép sorsáról és ki is mondja, amit felőle gondol. A zsinat szerint nem indokolt az, hogy a pápuákat arra kényszerítsék, hogy hollandul tanúljanak s aztán ezen a nyelven kényszerüljenek magasabb képzettséget szerezni. — Egészen uj és egészséges hang ez a mai világ- felfordúlásban és méltó a holland reformátusokhoz! Presbiteriánus zsinat Koreában. — Negyvenegyedik évi zsinatát tartotta a koreai presbiteriánus egyház az ország fővárosában, Seoulban. Or­szágos elnökké a köztársaság alel- nökét választották meg; Hahm Tai Yung bíró volt még a japán meg­szállás előtt, 41 éves korában kez­dett theológiai tanulmányokhoz és 40 évvel ezelőtt szentelték lelkésszé. — Állami hivatalában is állandóan élénk érdeklődéssel vett részt egy­háza életében. A zsinat kimerítően foglalkozott a misszionáriusok hely­zetével; az a közhangúlat, hogy ezek­nek ne az otthoni külmissziói taná­csok legyenek a fölöttes hatóságai, hanem mindenütt szerves részeivé váljanak az Ifjabb Egyháznak. Ter­vet fognak készíteni, hogy átmeneti­leg közös felügyelő tanácsi kát léte­sítsen a két testület: az otthoni kül­missziói tanács és a zsinatnak e célre létesítendő szerve. — Ez is igen komoly jele az idők változá­sának; ezt a példát valószínűleg mindenütt követni fogják. (Folytatás a 15.-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents