Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-08-15 / 14. szám

Volume LVI., Number 14. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancasler, Pa., Aug. 15, 1956.

KIVONAT

a Kongregácionális Keresztyén Egyházak omahai Egyetemes Zsinatának az Evangéliumi és Református Egyház tagjaihoz intézett üdvözletéből

Kedves Barátaink és Testvéreink a Krisztusban!

Örömmel adjuk tudtotokra, hogy befejeztük azt a müvet, mit közülünk oly sokan oly régóta ápolgattak szívükben. Omahában tartott Egyetemes Zsinatunk 1310 szavazattal 179 ellenében felhatalmazást adott a Krisztus Egyesült Egyháza egyesítő Egyetemes Zsinatának összehívására és kiküldte a maga hivatalos képviselőit erre a zsinati gyűlésre.

A halogatott reménységnek esztendei a mi számunkra is nehezek voltak. Isten kegyelméből mégis jöttek ki jó dolgok is a várakozásnak e kényszerűit idejéből.

Szövetkezésünknek írásos alapját (the Basis of Union with Interpretations) szigorú próbák alá vetették és az elégségesnek bizonyult. Kilenc évi tárgyalás és vitatkozás után, ami alatt barátságos és ellenséges szemek vizsgálgatták és a világi bíróság is szoros kutatás alá vette, most úgy áll előttünk, mint közös életünk megkezdéséhez tökéletesen elégséges alap. A mi elhatározásunk kétségtelen és tiszta. Mi tovább óhajtunk haladni az egyesülés felé, e mindkét oldalról jóváhagyott megegyezés alapján.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a legügyesebben megfogalmazott okmány sem szolgálhat kielégítő alapúi olyan egyesüléshez, amiből hiányzik a tiszta hitben való bővölködés. Azt is tudjuk azonban, hogy még tökéletlen eszközök is elégségesek ott, ahol közösen óhajtott célok szolgálatába állítják és egymásba vetett bizalommal erősítik meg azokat. Készünkről ezek az évek meg'bizonyosítottak minket afelől, hogy mi igenis óhajtjuk ezt az egyesülést. Első szavazásunk idején, 1949-ben, Egyetemes Tanácsunk szavazatainak 81 és fél százaléka fogadta el fentnevezett alapokmányunkat, most Omahában 87.3 százalékos volt a többség. Egyesülési szándékunk számban is nőtt, csakúgy mint meggyőződésünk mélységében.

E késedelem alatt mind mi, mind ti, jobban megismertük egymást és jobban értékeljük a magunk történelmét és hagyományait. Ez természetes következménye az ökumenikus összetalálkozásnak. Érettebbek lettünk annak megértésében, hogy miért vagyunk mi az Isten népe. Ez azonban nem vezetett egymástól való eltávolodáshoz. Azzal, hogy most mi törjük először keresztül az Egyesült Államokban működő különböző családokhoz tartozó egyházak elválasztó falait, ezzel egyáltalán nem tagadjuk meg hagyományainkat, sem meg nem lazúl az a gondosságunk, amivel örökölt kincseinket visszük tovább. Mindkét oldalról elhozzuk egymáshoz mindazt, ami a legerőteljesebb és legélénkebb része volt múltúnknak, abban a hitben, hogy egyesülésünk csak gazdagabbá lesz azáltal, hogy mindegyik fél a maga legértékesebb kincseit szolgáltatja bele.

Állandóan eszünkben volt azonban az is, hogy nincsen olyan örökség, akármilyen magasztos legyen is az, amit arra a helyre állíthatnánk, ami egyedül Krisztust illeti meg.

Egyedül Neki, nem hagyományainknak, adjuk a tisztességet és dicsőséget. Egyedül O, nem pedig a mi történelmünk, a Megváltója az embernek, a Vágyódása a nemzeteknek és a világnak a Reménysége. Ő az, Akié az a sok bárány, akiket a szétszórt pásztorok nem tudnak kielégítően táplálni. Ő az, Aki részvéttel és szomorkodva nézi, hogy széjjeltört a világ, és éppen ennek a világnak az egységesítése érdekében óhajtunk mi Neki egységes