Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-06-01 / 11. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA középosztályú lakásnegyednek a lelkésze nemrég aggodalmait fejezte ki valamelyik lelkésztársa előtt afölött, hogy egy kisebbségi csoport tagjai kezdenek beköltözni az ő lakásnegyedükbe. A beszélgetés folyamán aztán kiderült, hogy 1) a lelkész nem tudta, hogy vannak sikerrel működő olyan egyházak is, amelyek nem tesznek megkülönböztetést tagjaik bőrének színe között; 2) nem kérdezte meg egyházának azt a titkárát, aki a fajok egymáshoz való viszonyának ügyét szolgálja, sem afelől, hogy pontosak voltak-é az adatai, sem arról, hogy érdemes lesz-é szembeszállni a változó lakosságú negyed problémáival? Világos, hogy nekünk nemcsak azokra az eszközökre van szükségünk, amelyekkel szolgálhatjuk a tőlünk tanácsot kérő egyházközségeket, hanem kedvezőbb alkalmatosságokra is, hogy hozzásegíthessük az egyházakat a rendelkezésükre álló források megértéséhez és felhasználásához. Az Egyetemes Zsinatnak ajánlott Előbbre- haladás Programmja céljai közé tűzte ki azt is, hogy “minden gyülekezet vegyen részt községének vagy városának szolgálatában és társadalmi tevékenységében”. Ez a célkitűzés minden gyülekezet részéről a legnagyobb erőfeszítést fogja kívánni. A Keresztyén Társadalmi Tevékenység Bizottmányára pedig azt a felelősséget rójja, hogy minden gyülekezetnek segítségére legyen e cél megvalósításában. A bizottmány eddig is megtette, ami tőle telt, hogy segítségére álljon tagjainknak, gyülekezeteink- egyházkerűleteinknek, és az Egyetemes Zsinatnak, az ő társadalmi bizonyságtételüknek kiadványokkal, elvi kijelentésekkel, gyakorló iskolákkal és személyes kiszállásokkal segítése által. Ezt a programmot fokozatosan el is fogadta a mi népünk, amint mindinkább megvilágosodott előtte, hogy életünknek Krisztus szolgálatára felajánlása valóban egész életünket és mindenben hűségünket jelenti. Hogy ezt a folyton széjjelebb terjeszkedő szükségletet kielégíthessük — és pedig nemcsak az Előbbre- haladás Programmja érdekében, hanem magának az Egyháznak érdekében, akár elfogadjuk ezt a most kitűzendő programmot akár sem — Bizottmányunk úgy találja, hogy munkánkat a következő szempontok irányában jobban ki kell terjesztenünk: 1. Szükséges, hogy több lelkészt és egyháztagot segíthessünk hozzá az intézeteinkben, sze- minárjainkon és műhelyeinkben való megjelenéshez, mert ezekben szerezhetnek nagyobb kioktatást a társadalmi bizonyságtétel és közösségi együttműködés különböző alkalmaira. 2. Gondoskodnunk kell arról, hogy a Keresztyén Társadalmi Tevékenység egyházkerűleti bizottságai több forrás-anyagot és külön segítséget is kapjanak. 3. Gyakoribb helyi kiszállások és személyes tárgyalások útján nagyobb személyes segítséget kell adnunk lelkészeknek, gyülekezeteknek, bizottságoknak és érdeklődő csoportoknak. 4. Lehetővé kell tennünk, hogy több nyomtatott és megrajzolt anyag állhasson gyülekezeteink rendelkezésére és segítsen nekik jobban megérteni közösségi felelősségeiket. 5. Különösen behatóbb munkát kell végeznünk a fajok egymáshoz való viszonyának problémájával kapcsolatban, gyakori tanácskozásokban azokkal a gyülekezetekkel, amelyek változó lakosság körében működnek, alkalmat adva a terep előőrsi kísérleteire és biztatva mindenkinek kiszolgálására. 6. Bizottmányunk reményli, hogy az ajánlott felekezeti programm lényegesen nagyobb támogatást fog nyújtani az Egyházak Országos Tanácsában a Keresztyén Élet és Munka szakosztályában működő szerveknek, a mik a társadalmi jólét, a nemzetközi problémák, az egyháznak a gazdasági élethez való viszonya, valamint kulturális és faji viszonylataira vonatkoznak, és amik mind azt célozzák, hogy igazságosabb és testvériesebb legyen az a társadalom, amiben élünk. Ilyen programm érdekében természetesen minden erőnket meg kell feszítenünk, mert hiszen nekünk, mint Egyháznak, minden irányban előbbre kell haladnunk, nemcsak a számokkal mérhető statisztikai adatokban és látható építkezésekben — hanem a mi Krisztust szolgálásunk elmélyülésében és bizonyságtételünknek minden átfogó kiszélesűlésében. SORSUNK Mint a szélvész a levelet, széjjel szór az élet, Öt világrész bujdosója lett, Uram, a néped. Hazanéző könnyes szemmel kelünk vándorútra: Egy pár év csak — és azután hazamegyünk újra! Kisüt majd a nap felettünk, És akkor majd útra kelünk, — Bízva száll az ének. Idegen föld szomjas pora véred, könnyed issza — Nem jössz a nagy vándorúiról soha, soha vissza! Az otthoni temetőben nem fogsz megpihenni, Messzeföldön, idegenben fognak eltemetni. Mert elmentél mindörökre, Gyász borúit az ősi földre . . . — Sírva száll az ének. Ried (Ausztria), 1954 Perei András
