Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-05-15 / 10. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA ÁLDOZÓ-CSÜTÖRTÖK ÉS PÜNKÖST Miért kellett Áldozó-Csütörtök és micsoda a Piinköst jelentősége? Áldozó-Csütörtök nélkül nem lehetett volna Pünköst és Pünköst nélkül nem lehetséges a Karácsony. Ezt a tételt próbáljuk fejtegetni az alábbiakban. “Jobb néktek, hogy én elmenjek.” Amint földünkről való távozásának ideje közeledett, Krisztus Urunk mindig többet és többet fejtett fel tanítványai előtt azokból a dolgokból, amiket szeretett volna velük közölni, de akkor még ezek nem hordozhatták volna el, vagyis nem értették volna meg azokat. A testi szemmel való látás a testi személyre korlátozta szívük érzelmét éppen úgy, mint elméjük értelmét. Már pedig Jézus Krisztust sem testi szemmel, sem az emberi elmének értelmével fel nem lehet fogni, meg nem lehet látni. Sem a tanítványok soha a maguk erejéből meg nem érthették volna Őt, sem azóta soha egyetlenegy ember meg nem érthette volna Őt a maga erejéből. Sem szem, sem emberi elme nem elég ehez. LÉLEK kellett, aki feltárja azt az uj világot, aki Jézus Krisztus. Ezt a Lelket kapták tanítványai az első pünköstkor, és e Lélek nélkül ma sem lehet senki sem keresztyén. El kellett távoznia közülük, hogy EZT a Lelket megkaphassák. Mert amikor feltámadott Uruk megállóit tanítványai között “a középen”, akkor még nem érthették meg, hogy ez “a középen” nem az ő kicsiny csoportjukat jelenti csupán. Hogyan lehetett volna még csak gon- dolniok is arra, hogy az egész embervilágnak, az egész mindenségnek a közepe az, ahol Jézus Krisztus áll?! Már pünköstkor ebbe az irányba indította el gondolkozásukat a Lélek, amikor szavaikat és a Péter prédikálását az ünnepre összegyűlt tömérdek idegen mind úgy megértette, mintha az ő saját nyelvükön hirdették volna Isten felséges tetteit! Miért? Mert Jézus Krisztusról prédikáltak, aki a világmindenség központja. Szavaik megértését tehát nem az okozta, amit ők mondtak vagy tettek, sem az ékesenszólásuk, sem a magasabbra fellángoló hitük. Hanem az a LÉLEK, akit nemcsak nekik ígért meg Jézusnak Atyja, hanem akiről régen megígérte az Isten, hogy “minden testre” kiárasztja az Ó Lelkét és “aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megmenekül”. Jézusnak tehát nemcsak azért kellett személy szerint eltávozni tanítványai közül, hogy ezek “kereszteltessenek meg SzentLélektől nem sok nap múlva”, hanem azért is, hogy az Isten a maga Leikéből “az if jakra és a vénekre, szolgáira és szolgáló- leányaira” is kitölthessen és így tegye lehetségessé a Krisztusról való prédikálást is meg ennek az elfogadását is. Mert csak e kettőből születhetett meg az Egyház, mint ahogyan az azonos erővel telített szénrúdak találkozásából jön izzásba és fénylik az útjainkat világító ívlámpa. Pünköstnek tehát az az óriás jelentősége, hogy ahol — bárhol és bármikor — valaki a Krisztust igazán megérti, ott nem az ő kicsiny emberi elméje, hanem magának a mindenható Úr Istennek a Lelke az, Aki neki a megértést adta. De nemcsak megértést adott, hanem — amint ezt Uruk tanítványainak világosan megígérte — ERŐT is: “vesztek erőt, miután a SzentLélek eljön reátok”. Micsoda erőt? Sohasem volt fontosabb ennek helyes megértése, mint ma, amikor az egész világ hatalmi bó- dúlatban keresi a teremtés erőtitkait és még az öngyilkosság őrületétől sem riad vissza, hogy a hatalom erejét magának kisajátíthassa. Pedig nem erről az erőről szólt Jézus Krisztus, hanem azt mondta: “vesztek erőt és LESZTEK NÉKEM TANÚIM!” Ehez kell az erő! Bizonyságot tenni Őróla! Képviselőivé, képmásaivá lenni, hogy amerre csak járunk, mindenütt Őt lássák mibennünk. Most már tudjuk, hogy ezt csak olyan ember teheti, aki többé nem ő maga él, hanem él őbenne a Krisztus. Aki tud örülni még szenvedéseinek is, hogy a maga testében betöltheti azt, ami híjjá van a Krisztus szenvedéseinek, az Ő testéért, ami az Egyház. Ehez kell az erő. Mert az Egyház nem templom: téglák és kövek halmaza, sem nem emberi szervezkedés: tagok és alapszabályok vegyűlete; az Egyház maga Jézus Krisztus, aki az Ő Lelkét hordozó tagokban él. Óh mikor jön már el az az idő, amikor nem beszélünk többé az Egyháznak a tagjairól, hanem Jézus Krisztus tagjairól: mert csak ezek a keresztyének. Amíg egyháztagokról beszélünk, addig mi magunkról beszélünk. Amíg mi magunkról beszélünk, addig Jézus Krisztusra nem kerül sor. Nem adunk helyet vagy időt neki: magunknak foglaljuk le. MI, sőt legtöbbször ÉN! Semmi sem állja az útját a SzentLéleknek teljesebben, mint ez a MI vagy még inkább az ÉN! Csak amikor eljutunk oda, ahol többé nem tudunk semmit, sőt még a lélekzésünk is eláll bennünk — amikor többé semmi sem állja a Lélek útját, Akit Isten reánk is ki akar árasztani: csak AKKOR veszünk majd erőt! Csak akkor leszünk alkalmasokká arra, hogy Urunkat kiábrázoljuk, Felőle bizonyságot tegyünk, Neki TANÚI legyünk! Az ilyen önmagukra nézve megszűnt senkik tudták felforgatni a világot! Ezeknek a vére lett az Isten Országának mag
