Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-05-01 / 9. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

13

bizottságok a közös jelszó alatt: Reach — Teach — WIN! (Érjük el — Tanítsuk ki — Nyerjük meg! t. i. az ifjúságot.) A keresztyén nevelésüggyel foglalkozó intézményeknek és ifjúsági alakúlatoknak egész sora vett részt a tárgyalásokban; még a neveik felsorolására sem volna helyünk, nem hogy a tárgyalásokat ismertethetnénk. Csak egy pár gondolatot ragadunk ki — magyarázatok nélkül — olvasóink számára. Az egyház munkájához már nem elég “önkéntesekre” számítani: utánuk kell mennünk. Évenként 6,500 tanúló készül el egyházi munkára a szemináriumokban: távolról sem elég szám, sokkal több kell! “Lelkészek” és “világiak” közt megszűnnék a

középkori elkülönítés, ha a “világiak szolgálatát” is szervileg be lehetne állítani az egyház munkájába. A vasárnapi iskolában “otthagyott” gyermekek lelkében előbb-utóbb felébred a gyanú, hogy a keresztyén- ség csak “gyermekmese”, amire semmi szükségük nem lesz, amikor felnőnek. A hétközi vallástanítás nemcsak vallásos ismeretek szerzésére jó, hanem csökkenti a fiatalkorúak bűnözését is, amit társadalmunk Achilles-sarkának neveztek: “ezt az árat fizetjük a huszadik század anyagias és gépies haladásáért”.

Nők is lehetnek lelkészek. — A

presbiteriánus egyház (U. S. A.) az 1955.-ik évi zsinati gyűlésében elvileg elfogadta a nőknek lelkészi pályára bocsátását, és a kérdést döntés végett letette az egyházmegyékhez. Március elsejére már bejött a 257 egyházmegye többségének szavazás-eredménye: addig csak 26 egyházmegye szavazott a javaslat ellen; és így, bár még 102 egyházmegye nem szavazott, a többség már is mellette nyilatkozott a nők felhatalmazásának. Megszavazták azt a javaslatot is, hogy az egyháztanácsokban elnöklő presbiterek e hivatalukban nem tölthetnek többet három esztendőnél; továbbá azt is, hogy ezután az egyházmegyék nem gyülekezeteik, hanem tagjaik számának arányában küldenek képviselőket az egyetemes zsinatra.

A JUGOSZLÁVIAI REFORMÁTUS EGYHÁZ HÍREIBŐL

Mindig mély meghatottsággal tesz- szük le, átolvasás után, a jugoszláviai református egyház életéről és munkájáról szóló havi jelentéseket, miket Ágoston Sándor püspökünk küld meg szerkesztőnknek. Egyik leghőbb vágyunk volna, hogy vajha mindegyik ilyen jelentést azonnal továbbküldhetnénk mindegyik gyülekezetünkbe, hogy lelkészeink és híveink megismernék azt a hősi küzdelmet, mit testvéreink ott folytatnak. Lapunk terjedelme csak nagyon kevés idézetet enged ezekből a körlevél jellegű püspöki jelentésekből.

Gondoskodás a munka továbbfolytatásáról. — Jugoszláviában nincsen református theológiai szeminárium, ezért külön intézkedéseket kellett tenni a lelkészi utánpótlás biztosítása érdekében. Tavaly a pacséri zsinaton elfogadtak egy igen érdekes tervezetet, amit letettek az egyháztanácsokhoz véleményadás végett és amikor onnan visszakapják, a következő zsinaton fognak fölötte érdemlegesen dönteni. A tervezet szerint nyolc féléves középfokú dia- konusi szemináriumot és nyolc féléves egyetemi fokozatú theológiai szemináriumot fognak beállítani. A diakónus iskolába olyan komoly törekvésű konfirmált ifjakat vesznek fel, kik négy gimnáziumi osztályt végeztek; a felsőbb négy osztálynak a szemináriumi évek alatt volnának növendékei és minden félévben vizsgát tennének, a nyolcadik félév végén pedig letennék a diakónus vizsgát. Azután lépnének át a theológiai szemináriumba, ahol a nyolc félévet legkevesebb négy egyházközségben, lelkésztanárok mellett és vezetése alatt töltenék, mint diakónusok, akik egyúttal a lelkészképesítő vizsgákra is készülnek. Közben

évenként a nyár két hónapjában nyolc hetes szemináriumra jönnek össze lelkésztanárok vezetése alatt. Az első három év végén theológiai szakvizsgákat tesznek, a negyedik végén pedig a lelkészi vizsgát és megkapják a lelkészi oklevelet, azután pedig egy évre külföldi egyetemre mennek. A lelkésztanárok is vizsgát tesznek, minek írásbeli dolgozatait és gyorsírással levett feleleteit egyik külföldi theológiai szeminárium tanárkarának küldik el megbírálás végett. Ágoston püspök mindjárt azt is ajánlotta, hogy ne- csak gimnáziumból, hanem más szakiskolákból is vehessenek fel megfelelő jelentkezőket a theológiai szemináriumokba, ha az érettségivel egyenértékű bizonyítványuk van.

A diakonátus munkájáról. — A jugoszláviai református egyház alkotmánya tételesen kimondja, hogy “a diakonátus az egyházközségeknek a szeretetmunkák elvégzésére rendelt szerve”. Éhez képest minden egyháztanács választ maga mellé arra- való férfiakat és nőket, akik a “templomban otthon vannak és a- kiknek az otthona is templom”, és ezek alkotják a diakonátust, melynek feladata a gyülekezet szeretet- munkáinak irányítása és végzése. Ebbe a munkába tartozik bele a verbászi diakonissza-intézet és a feketicsi árvaház. A diakonisszaházban lakók ellátásának biztosítása érdekében azt kérte a zsinat megbízásából a püspök, hogy a nagyobb egyházközségek vállalják el egy személynek egész évi szükségletét, ami körűlbelől 36,000 dinárt jelent; a kisebb egyházak egy személynek legalább egy havi szükségletét, vagyis 3,000 dinárt; jól kereső munkaképes családok vállalják el egy személynek egy heti szükségletét, 700

dinárt, gyöngén kereső, nehezen élő családok is vállalják el egy személynek egy napi szükségletét, vagyis száz dinárt. “így mintha csak valakit egy egész évre, egy hónapra, vagy hétre, vagy legalább egy napra a saját házunkba hívnánk és mindennel ellátnánk. Az irgalmas samaritánus azzal vált el a vendég- fogadó ház gazdájától, hogy ‘viselj gondot reá és valamit ezenfelül rá- költesz, én mikor visszatérek, megadom neked’. Arra a kivetettre, arra a megint öregre, arra a gyenge elméjűre, arra az árvára, arra a betegre, arra a hontalanra, akit nem hívhatsz meg otthonodba, nem ültethetsz le asztalodhoz, de az erre való pénzt elküldheted. Neked is ezt mondja az irgalmas samaritánus, aki maga a mi Urunk Jézus Krisztus: ‘Viselj gondot reá és valamit reá költesz, én mikor vissztérek, megadom neked!’ ” — Megható történeteket olvasunk a diakonisszaház lakóiról. A 74 éves öregemberről, kinek senkije sem volt és már két telet egy fáskamrában húzott ki; majdnem megfagyott. Az anyáról, ki négy gyermekével leírhatatlan nyomortanyán lakott, tüzelő és élelem nélkül, egyetlen ágy egyetlen paplana alatt várva a megfagyást. A legkisebb gyermek 18 hónapos volt, a legnagyobb 8 éves; mindnyájan rongyosak, piszkosak. A gyöngeelméjű szegény asszonyról, a gazdag Cservenka kitaszítottjáról, aki valamikor az árokban és istállóban aludt. Az öreg Becker bácsiról, aki valamikor Verbászon ujság- árús volt és keresményéből életnagyságú bronz Luther-szobrot ajándékozott szülővárosának; de abból csak egy marékravaló bronzdarab maradt meg, mit mindig a zsebében hordott. És így tovább — de a dicsőséges