Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-04-15 / 8. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA Bethlen Otthon árvái és öregjei az ünnepségen, a gyermekek énekelni is fognak. A ligonieri angol közönség is nagy érdeklődéssel várja ezt a dalos eseményt. A helyi angol énekkarnak Kecskeméthy József né nagy tiszteletű asszony a vezetője. A találkozóra már jelentkezett Toledo, Lorain, Cleveland (East és West Side), Pittsburgh, McKeesport, Beaver Falls, Duquesne, Leechburg, Warren, Johnstown. Hiszem, hogy számuk még növekedni fog. Az ünnepséget vacsora követi s ott beszélik meg a 10-ik dalosünnep helyét, melyre tudtommal a warreniek hivják meg a fiatalokat. Ők találták ki és inditották meg e szép magyar dalosünnepélyeket 1948-ban. Az ápril 29.-Í dalosünnepre pedig, mely 2 órakor kezdődik, szeretettel meghívjuk Pittsburgh, Johnstown, Youngstown, Cleveland és környéke magyarságát is. A Turnpike-on hamar elérhető Ligonier s tudom bizonyosan, hogy a hallott énekek sokáig ott fognak zson- gani a hallgatóság szivében. PROTESTÁNS VAGY RÓMAI KATHOLIKUS MI A KÜLÖNBSÉG? Mik a fökiilönbségek a római katholikus meg a protestáns Istentisztelet között? A római katholikus Istentiszteletnek legfontosabb tényezője az a központi hely, amit a sák- ramentomoknak adnak, míg a protestánsok az Istentisztelet legnagyobb hangsúlyát a Biblia használatára helyezik. — A római katholikus Istentiszteletben sokkal több a forma, a szertartás és jelképesség, mint a protestánsok Istentiszteletében. — A római katholikusok Isten- tiszteletének van egy olyan része, amit a legtöbb protestáns teljességgel elutasít és kizár az Istentiszteletéből, nevezetesen Szűz Máriának és a többi szenteknek a tiszteletét és a hozzájuk könyörgést. Minthogy ez ellen engesztelhetetlenül tiltakoznak, a protestánsok határozottan ragaszkodnak ahoz, hogy minden tisztelet és imádás egyedül Istent illesse. Előző fejtegetéseinkben ismertettük már, hogy a római egyház hét sákramentomot ismer el, míg a protestáns egyházak csak kettőt. Azt is elmagyaráztuk, hogy a római katholikusok azért helyeznek olyan nagy hangsúlyt a sákramentumokra, mert ezekkel kötik össze a kegyelem tanát. Ők ugyanis azt hiszik, hogy Istennek megváltói kegyelme az emberekhez főként a sákramentumok útján jön. És pedig valamennyi sákramentum között a Szent Mise a legfőbb. A római egyházban a gyülekezeti Istentiszteletnek a központi cselekménye a Szent Mise. Az angol (helyesebben görög) neve Eucharist egyszerűen Hálaadást jelent és eredetét abból a hálaadó megszentelési imából vette, ami ennek a sákramentumi szertartásnak legünnepélyesebb része. A Szent Mise sákramentuma a protestánsok úrvacsorái sákramentumának felel meg. A két felekezet értelmezése és gyakorlata között nagy különbségek vannak, amiket legkönnyebben úgy veszünk észre, ha megvizsgáljuk mind a három névnek a jelentőségét, amit a római katholikusok e sákramentum megnevezésére használnak. 1. A Szent Eucharist nevet a római katholikusok az Úrvacsora sákramentumának a jelzésére akkor használják, amikor azt, mint gyülekezeti Istentiszteletet a maga egészében kívánják vele jelölni. 2. A Szent Mise nevet ugyanazon isten- tiszteleti ténykedésre alkalmazzák, de úgy, hogy ezzel az Istennek nyújtott áldozatot hangsúlyozzák. Magyar atyánkfiái ezért is hívják ezt a ténykedést Szent Áldozásnak. (Azok a reformátusok, akik katholikusok között lakva az óhazában, ezt a kifejezésmódot a maguk Úrvacsorájára is alkalmazzák, nincsenek tisztában azzal, hogy mily messze eltávoznak a maguk hitétől ezzel a tévedésükkel!) Ezt az elnevezést nemcsak a rendes vasárnap reggeli Istentiszteleteknél használják a római katholikusok, hanem templomi esküvőknél, papok és püspökök felszentelésénél, és más kiválóbb alkalmaknál; a gyászmise (Requiem) formájában pedig ez a római katholikus egyház temetési szertartása. 3. A Szent Kommunio. A protestánsoknál ez egyszerűen csak más neve az Úrvacsorának, de más a jelentése is. A római katholikusok ez alatt azt értik, hogy ők ténylegesen és test szerinti értelemben egyesülnek a Krisztus valóságos testével és vérével, amikor a pap a megszentelt kenyeret (ostyát) a hívő szájába teszi. (Tudvalevőleg a római egyházban csak a papok részesülhetnek a megszentelt borban, mit a Krisztus valóságos vérének tartanak, míg a hívek csak ostyát kapnak, azt is a szájukba, nehogy akár a bor akár az ostya a földre hulljon, miután megszentelték, vagyis lényegükben átváltoztatták azokat.) A protestáns felfogás különbözőségéről alább és következő számunkban lesz szó.
