Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)

1956-04-15 / 8. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

5

családi fegyelem. Ott nem apa és anya gyakorol megosztott és ezért hibás fegyelmet, hanem maga az Úr, akié vagyunk mindnyájan.

“Találkozás az Élő Krisztussal”

Amikor a virágvasárnapi konferencia ezen témájáról először olvastam, mindjárt megéreztem, mily szorosan összefügg ez azzal a régi meggyőződésemmel, hogy mi mindannyian csak eszközök vagyunk az Úrnak kezében avégre, hogy az 0 akaratát csélekedjük. Az Úr bennünket, az Ót szerető és hivő lelkeket használ fel arra, hogy a térítés nagy munkáját általunk végezze és a hitetlen, vagy közömbös lelkeket elvezesse arra az útra, amely a Krisztushoz vezet. Nekünk tehát ott, ahova az Úr Isten akarata rendelt, apostoli munkát kell végeznünk: családunkban, környezetünkben hintenünk kell a hit magvait és példát mutató életünkkel arra kell törekednünk, hogy akik látnak bennünket, meglássák azt, hogy az Ur gyermekei vagyunk. Az Úr mondotta: arról ismernek meg benneteket, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. Nekünk tehát a szeretetre felépített hittel kell az Úr dicsőségére munkálkodnunk.

Az Úr nagyon sokszor használ fel eszközül még ártatlan gyermekleik eket is, hogy az eltévedt bárányt visszatérítse.

Egy apa megtiltotta gyermekének a szomszédék gyermekével való barátkozást, mivel ö a másik gyermek szüleivel még a nagyszülők közötti régi civaleodás miatt haragban van és így nem beszélnek egymással. A gyermekiélek ezt felfogni nem tudta; hogy mi minden fordult meg kis fejecskéjében, nem tudni, de elképzelhetjük, mert hosszú hallgatás után azzal a kérdéssel fordult édesapjához: “Miért van édesapa haragban az Istennel?” Az apát ez a kérdés váratlanul érte épen gyermeke ajkáról és válasz helyett azt kérdezte gyermekétől, hogy miből gondolja azt, hogy ő haragban van az Istennel? A gyermek erre azt felelte, hogy mindennap az édesanyja imádkozik vele és tőle azt tanulta, hogy az imádság az Istennel való beszélgetés. Édesapját azonban soha nem látja imádkozni és mivel a szomszédék- kal azért nem beszél, mert haragban van velük, így hát bizonyosan az Istennel is emiatt nem beszélget. Az apának gyermeke okoskodása olyan lecke volt, amin sokáig elgondolkozott. Pár nappal később pedig esténként már az apa imádkozott gyermekével és egyik nap kisleányának legnagyobb örömére megengedte neki, hogy a szomszédék gyermekével is barátkozhat, mivel édesapa kibékült már a szomszédékkal és a jó Istennel is. A gyermek és édesanyja nem is sejtették,

hogy ennek a változásnak mi lehetett az oka; honnan is tudták volna, hogy az Úr a gyermeket használta fel arra, hogy édesapja találkozzék az Elő Krisztussal, és kis családjával együtt tudjon haladni a mindent megbocsájtó szeretet utján.

Horváth Mártonná

OLVASÓINK VÉLEMÉNYE

VISSZHANGOK "MI A KÜLÖNBSÉG?" CÍMŰ CIKKSOROZATUNKRA

Isten kegyelméből lapunkat ma már legalább hétezer felnőtt magyar olvassa. Ebből a szép nagy számból idáig összesen négy olyan felszólalást kaptunk, amelyikben egy-egy olvasónk erősen kifogásolja azt, hogy miért foglalkozunk mi a római katholikus egyház hittani tételeivel. “Miért keressük azt, hogy mi a különbség” — irta egyikük — “miért nem keressük inkább azt, amiben megegyezünk?” Mindegyiküknek válaszoltunk, rámutatva arra, hogy mi nem keressük, hanem csak felsoroljuk azt, amiben különbözünk, és pedig távolról sem azért, hogy viszálykodást szítsunk vegyes vallású házastársak között. A mi célunk kettős: megvédeni saját hitünk népét attól, hogy emberi kitalálások és rábeszélések elfordíthassák Jézus Krisztus tiszta tanításától, és felvilágosítani azokat, akik beleszületvén a római katholikus egyházba, ezt a tiszta tanítást még nem ismerhették meg. Mi tudjuk, hogy ez nekünk kötelességünk; parancsot rá Urunktól kaptunk. Hozzá volnánk hűtlenek, ha azt nem teljesítenők.

A négy tiltakozással szemben bezzeg kaptunk sok jóváhagyást. “Már régen kellett volna” — izenik a mi kedves atyánkfiái. Lelkészeink is mind helyeselték e felvilágosító cikkek közlését, miknek egyébként már a vége felé járunk. Most aztán nagyon fontos bizonyságtételt kaptunk egyik római katholikus olvasónktól. Nevét nem közöljük le, írását azonban annál inkább, mert nagyon jó feleletnek tartjuk a tiltakozó olvasók számára is. A következőket írja:

"Nagybecsű lapjukat igazán megszerettem, katholikus mivoltom dacára. E lap segítségével úgy érzem, mintha vallásomat — amit tisztelek és amiben élek — hogy úgy mondjam pártatlanúl és tárgyilagosan láthatom. Nem tudok szabadúlni attól az érzéstől, hogy Önök, protestánsok, nemcsak tisztábban látók, de katholikusabbak mint mi, akik a vallásunk dogmáival a kereszténység (vagy ke- resztyénség?) padlójához vagyunk láncolva, míg Önök, szabad lelkek, magasról, nagyobb dimenziót áttekintő perspektívát tárhatnak maguk elé a hit és szabad szólás, a tenni akarás és az igaz út keresésének és követésének gyakorlásával. Irigylem Önöket. Isten áldása kísérje munkálkodásukat. Tisztelettel" (aláírás).

Köszönjük e váratlan nyilatkozatot. Megírtuk testvérünknek, hogy ne irigyeljen bennünket, hanem szabadítsa ki magát azokból a láncokból és kövesse az Út, az Igazság és az Élet megismert Fejedelmét, Akinek a nyomdokában igyekszünk járni mi is. Mert “nincs senki másban az üdvösség, mert nem is adatott az emberek között az ég alatt más név, amely által nekünk üdvözölnünk kellene”, hanem csak egyedül a mi Urunk Jézus Krisztus.