Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-04-15 / 8. szám
EVANGELICAL AND REFORMED CHURCH Volume LVI., Number 8. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster, Pa., Apr. 15. 1956. TEMPLOMSZENTELÉSI IMÁDSÁG Irta és a daytoni egyház uj templomának felszentelésén elmondotta PAÁL GYULA homesteadi lelkészünk “Az egek beszélik Isten dicsőségét és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az Ő szent helyén?” A Te templom-építő és szentelő gyülekezeted, Istenünk: papok, próféták, bölcsek és királyok nemzetsége. “Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók; hadd menjen be a dicsőség királya. Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, a seregek Ura, ő a dicsőség királya!” Dicsérünk és magasztalunk Téged, erős Isten, seregek Ura, amint a kapuk nyílnak, s harangok kondúlása, orgona búgása és kegyesek buzgó éneke zendűl és hívogat bennünket, hogy saruinkat megoldozva, valljuk meg: Szent ez a hely, mennyeknek kapui nyílnak meg előttünk. A Te Szent Lelked ragad s irgalmadból már az egek, az eljövendő Királyság előcsapata, kolóniája vagyunk, amint könnyes szemekkel látjuk a Te régi és Uj Jeruzsálemedet. Tornácaidban állunk, alázatos bűnvallással remeg az ajkunk: SZENT, SZENT, SZENT a Seregek Ura, a dicsőség Királya! Szent, megszentelt az Egyház a Bárány vére által. S amint bűneinket Szeráfok és Kérubok parazsa perzseli fel, amint erőtlenségünket Lelked szárnyaltatja: indúlunk Ábrahámmal, a hívők Atyjával, hogy a haragos pallosos édeni Kérubok elől terebinthus fák alatt imádságok ligetében újra a Te barátságodat keressük, Istenünk! Sőt még messzebb ragad Lelked: Ábellel építünk oltárt, bár érezzük, hogy kainok sötét öröksége is terhel bennünket. Veled járunk, örök Felség, mint Enoch. Uj nemzedékeknek építünk menedéket, mint Nóé. A Sinai hegy ormain, mennydörgések közepette, Lelked és erős karod mutatja nekünk a szent sátor terveit. Templomról álmodunk Dáviddal s templomot szentelünk Salamonnal. S aztán vérkönnyes századok után követjük Zerubbábelt és Ezsdrás és Nehémiás népe leszünk. Nemzedékeikkel együtt sóhajtozunk, hogy mikor múlik már a sötétség, mikor jön el a hajnal?! A Te irgalmasságodból eljött a hajnal. Atyai jókedved, türelmes, megváltó szerelmed így akarta. Az idők teljességében elküldted szerelmetes Fiadat. Óh hogyan mernénk mi Vele járni, amikor bűnvallás zokog ajkunkon: “Én szegény, bűnös ember vagyok!” De a Te Fiad biztat bennünket és mi Vele indúlunk a jeruzsálemi útra. Óh Krisztusunk, Názáreti Jézus! Áldott légy, hogy itt jártál értünk e földi téreken! Áldott légy, hogy elvégezted idvességszerző munkádat és megnyitottad számunkra az igazi Szentek Szentjét: visszavittél a fiúságba. És áldott légy, kegyelmes Istenünk, hogy most már megint Atyánknak szólíthatunk, mert világosságot gyújtottál szívünkben, hogy a Te ismeretednek dicsősége felragyogjon előttünk Krisztus Urunk arcán, akinek értünk való szenvedését jelzi most már a mi templomaink kárpitján a váltság keresztje. És áldott légy Istenünk, hogy Lelked népévé tettél minket, akik tudjuk látni az Apostoli Egyház hitvallóit és a ' reformátorokkal együtt építhetjük Igéd templomait. Itt ebben a városban is a Te imádásodra építettek maguknak kis templomot az óhazából idevándorolt reformációi népek, ott a folyó mellett. Amikor pedig múltak az évek és már majdnem elköltözött az első nemzedék az igazi, az örökös hazába: Lelked újra pünkösti csodát
