Reformátusok Lapja, 1956 (56. évfolyam, 1-22. szám)
1956-04-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 ÁLDOTT KENYÉR Irta: Szabóné Lévay Margit Úrvacsora - osztás alkalmával észrevettem, hogy egy asszonytestvér mosolygott, mikor elvette a feléje nyújtott szentjegyet: a kenyeret. Istentisztelet után megkérdezte tőle a lelkipásztor: Miért vagy min mosolygott a kenyér átvételénél? — Az örömtől, hogy az én kezeimmel dagasztott kenyér ilyen nagy tisztességre jutott — mondotta mélyen meghatva, könnyben ragyogó szemekkel lelkipásztorának, a már idősebb asz- szony. Nem kisebb meghatottsággal hallgattam meglepő válaszát. S amint hitében átszellemült arcát néztem, éreztem hogy hite kovásza bőséggel duzzad és szivéből ajakára buzog . . . Áldott az a lélek, amelyik ilyen előre haladt a hitben s így készitgeti magát a befogadásra! Igen, előbb nekünk kell adnunk, magunkat, különféle jótékonykodásokban, hogy kapjunk a mi Istenünk bőkezű áldásaiból. Hogy mennyi ebben az igazság, csak az tudhatja, aki megpróbál így élni. Az imádkozás az Úrhoz vezet, de Hozzá vezet a munkálkodás is, ha imádságos szívvel végezzük. Mindenféle munkán, szellemin és fizikain, csak úgy van Istenáldás, ha gyümölcséből a Krisztus szegényei is részesülnek. De aki csak a maga kényelmére és kedvteléseire használja fel munkáinak gyümölcsét, az fényes nappal is és kivilágított este is sötétségben van: lelki sötétségben. Milyen krisztusi világosságban él az olyan lélek, mint az úrvacsorái kenyeret sütött asz- szony is, aki boldog, hogy az általa dagasztott kenyérből az Élet Kenyere lett. Mert adott, és adományában munkáját, munkájában önmagát adta, hát kapott: lelkének örömében Isten ajándéka mosolygott az arcán. Az ilyen lélek nemcsak megérzi, de éli is az élet folyamatát: hogy a kenyérben a fehérliszt, a liszt mögött a malom, a malom mögött a búza s a búzát növesztő záporeső és a kalászt érlelő napsugár van. — Mindezek felett pedig a Teremtő eleve elrendelése. Bűnbánatban alázatosan, de a bűnbocsánat hitében derűit arccal járúlni az Úrasztalához s érezni, hinni, hogy Krisztussal találkozik az alázatos lélek és a töredelmes szív az úrvacsorái szentjegyekben. Nem kimenni az Úr megterített asztalától, hanem közeledni az Úrasztalához, ez a keresztyén lélek hitvallása. Az Űr tudta, hogy az asztalánál ülő tizenkettő közül egy inog a hitben, hogy gonosz szándék szállta meg a lelkét, de remélte, hogy ha odaadhatja annak is a Poharat, hogy ha Vele él, lesz ereje elűzni a gonoszt. De Júdás eltolva magától az élet savát, kidöntötte azt és otthagyva az Űrasztalát kifutott az örök kárhozatba. Igen, az Úr megtöri a kenyeret, oda nyújtja a Poharat a Júdásoknak is, hogy megtisztúlja- nak a lelkűket kárhozatba sodró gonosz indulatoktól; hogy Neki tetsző szent életet éljen minden egyháztag, mert a bűnösöket jött hívogatni a megtérésre. Ne menjen hát ki senki a templomból az Úr megterített asztala elől; ne tegye magát hasonlóvá Júdáshoz egyetlen hívő lélek se. — Hiszen akik bent maradunk, se vagyunk bűn nélkül valók, de hisszük, hogy csak úgy nyerünk bűnbocsánatot, ha az Úrvacsorával élünk; ha magunkhoz vesszük az Úr megtöretett testének és kiontatott vérének bűneinktől megtisztító jelét és zálogát. És könnyű szívvel, vidám lélekkel távozunk az Isten házából a mindennapi életbe. Amikor belépsz a Templomba, abban a pillanatban az Úr színe előtt vagy, mint az Ő megterített asztalának elhívó ttja. Aki tehát kimegy a templomból anélkül, hogy az Úrasztalához j árúit volna, az csak hallgatni ment be a templomba, de nem részesedni is az igék megtartásának áldásaiban és részesedni Istennek kegyelmében. Légy hitvalló keresztyén abban is, hogy nem forditasz hátat Júdás módra az Úr megterített asztalának, hanem bűnbánatodban összetörve élsz az Úrvacsorával: az Életnek áldott Kenyerével. Nem lehet mentség, hogy “nem készültem el”. Mindig késznek kell lenni a bűnbánatra, hogy készen lehessünk a kegyelemre. “Mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” Ne fuss hát Júdással az örök kárhozatra, elárúlván önmagadban a hitet, hanem az úrvacsorái kenyeret sütő asszony szent örömével menj az örökéletre. ★ ★ ★ (Szerkesztő jegyzete. Valószínűleg örökre vitatható marad, hogy részesűlt-e Júdás az Úr által az utolsó vacsora után szerzett nagy sákramentumban? Lukács szerint igen, de Máté és Márk szerint nem. Mi úgy gondolkozunk, hogy hamarább megtörténhetett egy evangélium szövegének lemásolásánál a versek összekavarodása és így sorrendjüknek változása, mint kettőnek a lemásolásánál, és ez okból, valamint az egész nagyheti szent történet valamennyi részletére támaszkodva azt hisszük, hogy Júdást a vacsora végeztével, de még a sákramentum szereztetése előtt küldte ki az Úr.)