Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-02-15 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Official Organ of the Evangelical and Reformed Church . . . Member of the Associated Church Press Published semi-monthly (monthly in July and Aug.) for the Evangelical and Reformed Church by the Board of Business Management, the following members constituting the Church Papers Committee: William C. Mingle, Chairman; Carl J. Bender, Edward Dirks, Henry I. Stahr, Norman C. Zulauf and Robert C. Kienle, President of the Board, ex officio. Send all correspondence and subscriptions to: Alexander Tóth, Editor and Manager 55 N. West End Ave. Lancaster, Pa. Subscription rates: $2.50 per year everywhere; single copies, 15 cents. Remittances should be by check, draft or money order, made payable to the REFORMÁTUSOK LAPJA. — Changes of address can be effected three weeks after receipt of both old and new addresses. Entered as second class mail matter January 11, 1944, at the Post Office in Lancaster, Pa., under the Act of March 3, 1879. Additional entry at the Post Office in Pittsburgh, Pa. Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized June 4, 1938. VASÁRNAP REGGEL Jöjj velünk templomba, testvér! Az ember odia megy, Hová szíve vonja: Kit erre, kit arra Hajt az élet gondja. Nekem is van gondom, — Hogy hány és mekkora? — Szám szerint nem volna Se vége, se hosszai. De ma félre gonddal, Köznapi bajokkal, — Hat egész nap van rá, Hogy küzdj ek azokkal. Ám ma Vasárnap van, Istennek szent napja, Hirdeti is szépen Templomunk harangja. Abbahagyom munkám, Mit éppen végeztem, Hét napból ez órát Istennek szentelem. Összeszedem szépen Családom tagjait S együtt keressük fel Az Úr hajlékait. És ha szívünk bételt Énekkel, imával, Könnyebben küzdünk meg A holnap bajával. Mikor visszatérünk Szerény hajlékunkba, Jobban esik — hidd el — Az ital meg étel És másnap a munka! (Bridgeport) Margitay Béla presbiter MEGFIGYELÉSEK Testvériség hete Február 20 = 27 Földünkön az első gyilkos saját testvérét ölte meg. Mikor az Úr kérdőre vonta ezért, mily gőgösen próbált felelni! “.Avagy őriző je vagyok-e én az én testvériemnek?!” Azóta ahány embert megöltek, azt mind a testvére ölte meg. Mily szomorú sorozat volna ezeknek a története! Hiába énekli még Dávid is a zsoltárt: “Imé mily jó és mily nagy gyönyörűség az atyafiak közt a szép egyesség!” Testvérek vére folyik és tapad az ő kezéhez is. Ám az ő gyökeréből hajtott ki a Vesszőszál, Aki meglátta a testvért még az idegenben is, az elesett bűnösben is. Legszebb példázatának hőséül az irgalmas samaritánust tette, felemelte a parázna asszonyt, megvigasztalta a keresztre feszített latort. Ő tanított meg minket arra, hogy mi valamennyien testvérek vagyunk. “Egy a ti atyátok: a mennyei Atya!” Mégis milyen nehezen! valósúl meg ez a kétségtelen igazság: az emberiség testvérisége. Mily sokáig tartotta elnyomva az ember az embert, gyötörve testét és lelkét, mintha nem vele egyenrangú testvér volna, hanem még az állatnál is értéktelenebb. Hányán éltek itt a földön olyanok, akik az állattal jobban bántak, mint a rabszolgájukkal! Az a londoni társaság, mely a rabszolgaság eltörlésének az érdekében szervezkedett, pecsétjéül egy 1787-ben öntött érmet választott, amelyen láncravert néger térdel a fődön és ég felé emeli két könyörgő kezét. Az érem körirata az a néhány szó, mit Josiah Wedgewood adott a rab néger szájába: “Nem vagyok én is ember és testvér?!” Félszázadba került, míg a felébredt keresztyén bünbánat el tudíta töröltetni a rabszolgaságot az angol gyarmatokon, és még további emberöltőbe, amíg Lincoln bátorsága polgárságra emelte az Egyesült Államok néger lakóit. Ám a megkülönböztetés azután is megmaradt országunkban, kilencven esztendeig még iskoláinkban is, amíg végre a múlt esztendőben
