Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-02-15 / 4. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA a Te sokszoros kegyelmeddel, hiszen Te nem aka­rod, hogy a Te munkád én hennem hiábavaló legyen. Hogyan is tudnám elviselni ennek az élet­nek a nyomorúságait, ha a Te kegyelmed és irgal­mad nem erősítene meg engem? Ne fordítsd hát el tőlem a Te orcádat, ne halogasd a hozzám való ellátogatásodat, se ne vond meg a Te vigasz­talásaidat én tőlem, nehogy az én lelkem a kegye­lem vize nélkül úgy kiszáradjon mint a kopár föld és hasznavehetetlen legyen a Te számodra. Taníts hát engem, Uram, hogy teljesítsem a Te akaratodat, és alázatosan és méltóképpen járjak Te előtted, mert egyedül Te vagy az én értelmem és minden bölcsességem. Te vagy az, Aki úgy ismersz engem, amilyen vagyok, és aki ismertél engem mielőtt e világot teremtetted volna és mi­előtt engem ebbe béhoztál volna. Te vagy az Atya Bölcsessége, Téged illet örökkétartó öröm és di­csőség! Alázatosan könyörgök Hozzád, hogy az én testem és lelkem, az én szívem és nyelvem, és minden Te teremtményeid, Téged dicsérhesse­nek és áldhassanak mind örökkön örökké! (Az imádságot Kempis Tamás irta, ötszáz évvel ezelőtt) AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL Fehér holló: Biblia-kolostor. — Bel­giumban a Maredsous apátság Biblia­kiállítást rendezett, melynek kalauz­könyvét a kolostor egyik szerzetese készítette el. Több szempontból ér­dekes ez a kiadvány. Először is, da­cára a Mária-évnek, egy szó sincsen szövegében Máriáról és a képek kö­zött sincs róla egyetlen kép sem. Másodszor, ami ennél még fontosabb, egy szó sincsen az egyház hagyomá­nyairól, ellenben a Bibliáról minde­nütt úgy beszélnek benne, mint a hitben “egyedüli” tekintélyről. Har­madszor, ami legfontosabb, Jézus Krisztust mondják a Biblia középpont­jának. Krisztus nélkül a Biblia ért­hetetlen volna. Jézus a Biblia törté­nelmi és hittani középpontja, a meg­ígért, várt, elnyert és imádott Meg­váltó, aki a teljes igazság, mert a maga személyében jelenti ki Istent. És végül, ami reánk nézve az előb­bieknél is még inkább meglepő, a Biblia terjesztéséről szóló leírásban teljes hitelt ad a protestántizmus kezdeményező munkájának, a refor­mációtól kezdődőleg, és főként az u- tóbbi 150 év alatt. Nagy elismerés­sel emlékezik meg a Brit és Külföldi Biblia-Társulatról és az Egyetemes Biblia-Szövetségről, mely 23 különbö­ző nemzet Biblia-Társulatait foglalja magában. Sőt a Biblia-fordítások között is megemlékezik a protestáns Biblia-fordításokról, köztük még Lut­heréről is. Valóban ritkaság! De ritkaság az a tény is, hogy 1950 óta ez az apátság már öt ízben adta ki a Bibliát, amiből eddig 123,000 pél­dányt adott el Belgiumban. Bibliai kalauzt is adtak ki és egyéb kiadvá­nyokat, amikkel a Biblia olvasását sürgetik. Hálát adunk érte Istennek! Ez a belgiumi apátság Párisban is tart fenn Biblia-árúházat, és nagy része van abban, hogy a Bibliát végre a franciák is olvasni kezdik. Ugyan­csak nagy szükségük van rá! A francia nemzet vallástalansága. — Az amerikai kongregácionálisták egyik kiküldöttjének jelentése sze­rint Franciaország negyvenkét millió lakosából legfeljebb hat és nyolc millió között van az egyháztagok szá­ma. Valószínű, hogy a népességnek egynegyedrészét még meg sem ke­resztelték, de legalább négy-ötöd ré­szének semmi kapcsolata az egyház­zal. A francia gondolkozók és írók minden figyelmüket az ember életkö­rülményeire fordítják. Az ember nyomorúsága, rendeltetése, az emberi élet értelme képezi a fegyelmezett ész érdeklődési körét. Az egész fran­cia élet csak emberi, lázadó, reformo­kat sürgető, sőt forradalmi hangulat­ban mozog. A római katholikus egy­ház becslése szerint kerülbelől négy millió egyén végezte el a “húsvéti kötelességét” (náluk ennyiből áll a keresztyénség?). A protestánsok szá­ma az egész országban nem több egy milliónál; hogy ebből tényleg hányán vesznek részt az egyházi életben, azt nem lehet megállapítani. A nemzet végzete ott fordúlt ebbe az örökös tragédiába, amikor kiölte, vagy kiűzte magából a hugenottákat. A nagy for­radalomban aztán — már hívő veze­tés hiányában — teljesen elfordult nemcsak a királyságtól, hanem az egyháztól is (akkor már csak a római egyház volt a színen egyedül). Később a római egyház lassan visszanyerte a polgárságot, de nem az ipari munkás­tömegeket. Ezek között először 1871- ben indult meg a McAll misszió, hogy evangelizálja a nemzetet. 1925- ben megjelent a gyárakban az első “gyármunkás lelkész”, a svájci Bré- mond; 1942-ben követte az első római katholikus pap, Montuclard lyonsi do­minikánus barát; Párisban 1943-ban Godin apát indított hasonló munkát, mit akkor még a párisi bíboros-érsek is támogatott. 1953-ban azonban Ró­ma beszüntette a gyári-munkás-papok munkáját, azzal érvelve, hogy meg kell őrízniök papi jellegüket. Pedig ekkor már a szépen fellendült mun­kában több, mint száz pap dolgozott, mint egész-idejű gyári munkás, akik megpróbálták rávenni a gyárakban dolgozó munkásokat, hogy “együtt gondolkozzanak” a köztük lévő kérész, tyénekkel és úgy próbálják megolda­ni életproblémáikat. Ezek nemcsak együtt dolgoztak, hanem együtt is laktak és éltek munkástársaikkal. Róma eltiltó végzésének, amely az egyháztagok színvonalára fokozta le őket (?), csak a többség engedelmes­kedett; egy tiszteletreméltó kisebb­ség még ma is ott van a gyári mun­kások között. Reméljük, hogy meg­maradnak abban a felfogásukban, hogy keresztyénnek lenni fontosabb, és több, mint a római egyház papjá­nak lenni, — mert így közel járnak a mi protestáns felfogásunkhoz, ami az “egyetemes papság” elvét vallja. Nekünk ma csak kevés ilyen munkás, lelkészünk működik Franciaország­ban. Az egyik feleségével együtt az ország közepén városról-városra jár a truckján, amiben élnek és kézimun­kájukkal keresik meg a mindennapi kenyerüket, mint egykor Pál apostol a sátorcsinálással. A másik evangé­lista-lelkész az ország déli részében jár tanyáról tanyára és ébresztő­órákat javít a konyhákban, míg köz­ben az evangéliumot magyarázza. Pá- ris kapuiban sátorokban tartanak e- vangelizáló összejöveteleket, amiken lelkészek és diákok bibliai jeleneteket adnak elő, énekelnek és olvassák a Bibliát. A reformáció kiirtása íme visszadobta ezt a szerencsétlen nem­zetet a reformáció korába! Most ott kell kezdeniük, ahol más nemzetek négyszáz esztendővel ezelőtt kezdték a sötétségből a világosságra felébre­désüket. — És hogy mindez nem tar­tozik mi reánk? Dehogy is nem! Ez (Folytatása a 14. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents