Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-02-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 házává, templomává lettél. Ugye, milyen boldog vagy, amióta Isten lett szivednek lakója, amióta beengedted a tulajdonost szivedbe, hogy Ő éljen benned és te Ő Benne ... És ha még nem nyitottál Neki ajtót, ha meg nem vallód is, ha megtagadod is — Reá van szükséged, akaratlanul is őt várod, mert Nélküle üres az életed. Amikor zörget — most is zörget — ne reteszeld el, hanem tárd ki a csak belülről nyitható ajtót ... És üdvössége lesz ennek a háznak. III. Isten azt akarja, hogy ne csak szántóföldje, háza, hanem munkatársai is legyünk. így van a Bibliában: Isten munkatársai vagyunk. Óh, bárcsak azok lennénk! Tehát nemcsak arra hívott el, hogy befogadói és megtartói legyünk annak, amit mondott, hanem hirdetői is! Nem elég tudnod, hogy van Szabadító, arról bizonyságot is kell tenned, mert amig nem teszel bizonyságot, addig csak tudsz felőle, de, amikor megvallod, akkor lesz a tied! Nem néma gyermekekre, néma keresztyénekre van szükség, hanem hitvallókra, bizonyságtevőkre! Nem bölcsen hallgató, alkalmas időket váró keresztyének kellenek ma, hanem bátor tanúk! El kell mondanod, amit megtapasztaltál, azt, hogy szeret Megváltód, örök életet adott néked és ezt az életet mindenkinek akarja adni. Isten munkatársa akkor leszel, amikor minden időben boldogan tudsz bizonyságot tenni Róla. Nem elég a csupán szóval való bizonyságtétel, hanem cselekedni kell akaratát. Az, hogy gyermeke vagy, nemcsak elzár mindentől, ami pusztulásodat okozhatja, hanem ad sok mindent. Tudod, mit nem szabad tenned és tudod, mi a kötelességed. A Szentirás és az egyháztörténet ragyogó példatár számodra s az Úr mindig megmondja, mit, mikor, hogyan kell cselekedned. Szolgáinak, munkatársainak nem igér szenvedésmentes jövendőt. Útad megpróbáltatások között, küzdelemben, veszedelemben, élet-halál harcban vezethet; lehet, hogy bizonyságtevésedet véred hullásával is meg kell pecsételned, de megígérte, hogy győzni fogsz és néked adja az Élet Koronáját. Mint olyannak, aki nem levegőt vagdos és nem bizonytalanért küzd. Ő már győzött. A hivő abba a seregbe tartozik, amelyik elfoglalja a visszaszerzett birodalmat és letelepszik benne. Az övéi: az ígéret földe felé zarándokló, áldott megszálló, diadalmas honfoglaló sereg. Hontalanságból az édes otthonba visszatérő vándor a keresztyén ember. Mennyire szeretett az Isten, hogy elveszett gyermekéből ismét fiává formál, ellenségéből munkatársává! Szent szolgálatot, szent ügyet bizott reád: lelkeket menteni az üdvösségre. Alázattal, de boldogan érzed: Isten törékeny cserépedényedbe rejtette az örökkévalóság kincsét . . . Magadnak és olyan sok mindenkinek dolgoztál már, de voltál-e az Isten munkatársa? Készitetted-e bizonyságtevéseddel, imádságoddat az Ő diadalmas útját sajátmagad, hitvesed, gyermeked, unokád, embertársad, testvéred szíve felé? Egy pohár vízzel, egy falat kenyérrel, egy darab ruhával, simogató kézzel, balzsamos, gyógyító szóval próbáltad-e áthidalni a szakadékot — próbáltál-e aranyhidat építeni a te szíved és a másik szíve, az ő szíve és Isten szíve között? Pró- báltad-e szeretettel fölmelegiteni szenvedő embertársad szívét, tudtál-e őrtüzet vagy pásztortüzet rakni a reménytelen, dermesztő éjszakában, amikor olyan nehéz imádkozni, virrasztani, várni . . . s tudtál-e a szent szolgálatban füst, korom és hamu nélkül elégni, boldogan, egészen . . . , tudtál-e hazafelé mutató fénysugárrá, forró, önfeláldozó, odaadó szeretetté lenni, lépcsőfokká, amelyen magasabbra léphet valaki más ... ★ ★ ★ A mezők már fehérek az aratásra — a tiszta búza és a konkoly együtt növekszik... A hegyen épített város dacol a vésszel, viharral, megtépetten is fölfelé mutat. Az új katakombákban könnyes könyörgés bilincsel az éghez s a világarénán a mártírok ajkán diadalmasan csendül az új toborzó és himnusz a végső győzelemről. .., mert ezer valóra vált reménnyel integet már az ígéret Földje. Kél a hajnal s jön vele a keresztnek és megnyílott sírnak hőse: a töviskoronás Király.., az én Gazdám.., az én Uram.., az én Királyom — akinek szolgálok... Jön megkoronázni hűséges szolgáit... Ugye, te is várod...?! “Ámen. Jöjj, Úr Jézus!” Megcsókoltam egy királyfit Csak tíz napos volt, puha és meleg. Egy bársonybőrű, tej szagú kis négergyerek. Néztük az anyjával s nincs nagyobb szeretet, mint amivel ő nézte a gyereket, a kis fekete négergyereket. Jézus is csak pár napos volt, mikor a három bölcs király neki hódolt. Az egyik király fekete, — tán a kis néger őse volt? — Megcsókolhatom ? Vágyódva kérdeztem. Egy királynő gőgjével felelte: Nem! — Csak a kis homlokát csókolnám; Lehet? S mert látta, hogy nagyon szeretem, Kegy osztó királynő hangján szólt: Megengedem. Rajongó! Hiszen csak egy kis négergyerek volt itt.... — Én?----én megcsókoltam egy királyfit. id. Kovács Imréné
