Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Dr. James E. Wagner: Milyen feladatok várnak reánk az uj esztendőben? Egyházunk elnökének újévi cikke Az óévtől hálaadással és örvendezéssel válunk és az újnak küszöbét reménykedéssel lépjük át, mert olyan alkalmakra és felelősségekre nyújt kilátásokat, mikhez tehetségeink legjavára lesz szükség. Azt még nem tudhatjuk, hogy milyen eredménye volt annak a célkitűzésnek, amivel a mi egyesült egyházunk huszadik esztendejében húszezer uj tagot kívántunk szerezni. Ellenben azt már tudjuk, hogy ez év folyamán megint szerveztünk egy csomó uj és sokat ígérő missziói gyülekezetei. Múlt esztendei sáfárságunk legjobban meglátszó mértéke az a figyelemreméltó készség volt, amivel Egyházunk népe az uj hároméves ciklusra kitűzött missziói költség- vetésnek és a Világsegély további támogatásának ügyét felkarolta. Mert valóban figyelmet érdemel ez a készség. E sorok írásakor még majdnem két hónap van pénztári könyveink lezárásáig, és mégis november végére százalék szerint már majdnem ugyanannyit adott be népünk a most negyedrésznyivel nagyobb költsévetés fedezetére, mint az előző évben a kisebb költségvetésre, úgy hogy november végén 404,504 dollárral nagyobb volt a bevételünk, mint az előző év november végén. Világsegélyre pedig a múlt év első tíz hónapja alatt 514,240 dollárt adakoztunk, már többet mint amennyit az egész évre kértünk, úgy hogy minden reményünk megvan ahoz, hogy adakozásunk fölül fogja múlni az előző év 596,171 dollárnyi összegét. Ez az adakozás annál jelentősebb, mert tudjuk, hogy az elmúlt év gazdasági körülményei ingadozók voltak. Amint egyházainkban megfordúltam — már pedig alig volt vasárnap, hogy ne prédikáltam volna valamelyikben — mindenünnen felfrissülve, emelkedett lélekkel jöttem^ vissza. A mi egyházaink ÉLNEK és EGÉSZSÉGESEK. Hűséges pásztoraik tiszta látással és nagy lelkesedéssel vezetik népüket. Ennek körében pedig gítsük, de önmagunk sorsán is javítsunk: megnöveljük gyülekezeteink taglétszámát és meghosszabbítsuk vagy huszonöt-harminc esztendővel magyar nyelvünk életét gyülekezeteinkben. Éppen most olvashatjuk független testvéreink jubileumi történetéből, hogy az utolsó öt év alatt tizenkét új gyülekezetei tudtak szervezni, amiben nagy része volt a menekültek felkarolásának. Minden gyülekezetünk vegye ki a részét ebből a munkaterületből! tiszteletreméltó odaadást és érdeklődést találtam a mi Urunk Egyháza és Országa irányában. Új kapuk, nagyok és szélesek, nyílnak meg előttünk az 1955.-ik évben. I. Folytatnunk kell, ki kell szélesítenünk és el kell mélyítenünk evangélizáló és nemzeti missziói munkánkat. Mint már fentebb érintettem, az 1954.-ik évben, Egyházunk huszadik évében, 20,000 új tagot próbáltunk szerezni. Amikor az 1952.-ik év végén az egyesülés óta először haladta meg Egyházunk tagjainak száma a háromnegyed milliót, közülünk sokan vetettek vágyakozó tekinteteket azon nap felé, amikor majd elérjük a milliós létszámot. Ez azonban inkább csak statisztikai érdekesség. Az evangélizálásnak és missziónak, vagyis a lelkek, megnyerésének és új gyülekezetek beállításának igazi ösztönzője az a régi, régi gondunk, hogy férfiak és nők, akik Krisztus nélkül vannak, reménység nélkül vannak és “Isten nélkül a világban”. (Ef. 2:12.) Ha igaz az, hogy minden tíz amerikai közül hat tartozik valamely vallásos szervezethez, akkor a fordítottja is igaz: minden tízből négy alkotja az evan- gelizáló és belmissziói munkateret. Ezekért a lelkekért Krisztus meghalt; a mi kötelességünk, hogy ezt tudomásukra hozzuk. II. Teljesen meg kell ismerkednünk az ökumenikus izenettel. Nagyon is közelről érdekelt bennünket mind a három nagy ökumenikus összejövetel, amit ez évben az Egyesült Államokban tartottak: a Református és Presbiteriánus Egyházak Világszövetségének nagygyűlése, az Egyházak Egyetemes Tanácsának, továbbá az amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsának a gyűlései. Mindegyiken olyan határozatokat hoztak, amik kifejezésre juttatták a keresztyén meggyőződést a lelki és társadalmi élet legfontosabb terein. Ezek mindegyike határozott megerősítése volt a mi Isten végső győzelmébe vetett hitünknek, amint ezt Jézus Krisztusban kijelentette. Az 1955.-ik évben aligha van fontosabb felelőssége a keresztyén nevelés ügyének, már akár az igehirdetésben, akár egyházi iskolák tantermeiben, ta- núlmányi csoportokban, vagy a Women’s Guild, Churchmen’s Brotherhood és Youth Fellowship munkaprogrammjában — mint az, hogy Prince- tont, Evanstont és Bostont elvigyék a pennsylvaniai Lancasterbe, az iowai Pomeroyba, a wisconsini Sheboganbe, az ohiói Woodsfieldre és minden város Főútcájára és minden tanyai keresztútra, amerre csak a mi evangéliumi és
