Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-02-01 / 3. szám

2

REFORMÁTUSOK LAPJA

“Az uralkodók minden erőfeszítése sem állíthatja meg a köztársaságok elterjedését az egész föld kerekségén.” Csakugyan: — hová lettek az uralkodók?! A szultánok, a cárok, a császárok, a királyok?! Ahol a trón még nem lett múzeumi tárgy, ott már csak kegyeleti emlékek egyre halványúló képe vagy túlfűtött kazánok úgyvélt biztonsági szelepe. De az is mind elmegy majd a többi után, rég letűnt idők hasznavehetetlen bútordarabjaként.

Senki sem segített e felszabadúlásban többet, mint Lincoln. Nem ő volt az első, aki megtámadta és megdöntötte a rabszolgaságot — Anglia megelőzte ebben — de az a véres polgárháború, amit ennek érdekében kellett megvívnia neki, a 'békeszerető embernek, a fizetett nagy árral magasabbra verte a vásár jelentőségét is. Tudta és joggal mondta, hogy “ilyen időkben egy férfi se álljon ki másért, mint amiért minden időben és az örökkévalóságban is vállalja a felelősséget”. Méltán tapad hát nevéhez az első színes emberfaj felszabadításának az emlékezete.

Napjainkban szemeink előtt folyik tovább az összes színes fajok felszabadúlása. Nemzetiségi öntudatra ébredésük ugyanolyan folyamat, amilyenen a fehér faj már a reformációban elindúlt, a tizenkilencedik században pedig már olyan teljes kifej lésére jutott el, hogy a huszadik század már megláttatta vele túlzásainak veszedelmét is. Ázsia és Afrika népei most érkeznek el a julius negyediké meg a március tizenötödike mámoros rajongásához. Mennyi katasztrófa várna most reájuk — a keresztyénség nélkül! Még így is, nem egynek válhat tragédiájává az, hogy az új szabadság mögött nem áll ott az a kipróbált alkotmány, amire Lincoln szabadította fel országunk feketebőrű népét. A mindenható Isten azonban, aki akkor Lincolnt használta fel akaratának végrehajtására, gondoskodni fog e nagy mű folytatásáról és teljes bevégezéséről is.

Meghatódva látjuk, hogy e munkájában tovább is használja országunkat, melynek egységét nyolcvan évvel ezelőtt éppen azért őrizte meg még olyan nagy áron is, mert szüksége volt rá. Ez évtizedek alatt sokszor és sokban eltért e nép arról az útról, amin Lincoln vezette “Isten alatt.” Isten azonban nem hagyta el ennek dacára sem. Mikor nélküle csak Trianont meg Yaltát tudtak csinálni, megint visszavezette az eltévedt nemzetet a helyes útra a japán békében meg az Egyesült Nemzetek szervezetében. Nem kellett más hozzá, mint megint olyan ember, akiben az Ő Lelke úgy éljen és munkálkodjék, mint a Lincoln lelkében. Ez a Lélek, akit a Krisztus küldött el, hogy az Ő munkáját folytassa köztünk, ez működik a történelemben: a kiválasztott emberek az Ő eszközei. Ezért halhatatlanok ezek. Isten Lelke élt bennük, ez a Lélek pedig örökké él; önmagával együtt halhatatlanná tesz mindenkit, akiben ilyen mértékben élt. Ezért tudjuk, hogy Lincoln is él.

Harminckét esztendővel ezelőtt, így a születésnapján, amihez mi is most fogunk elérkezni, a washingtoni kongresszusban a következőket mondta Kansas állam képviselője:

“Újat nincs mit mondani Lincoln felől. Mi újat mondhatnánk a hegységről vagy a tengerről vagy a csillagokról? Elfutnak az évek egymás után, de a tovaszálló felhők fölé ugyanaz a soha nem változó hegység emeli gránit vállait; ugyanaz a titokzatos tenger verdesi a parti szirteket; ugyanazok a csendes csillagok állanak szent őrséget a fáradt világ fölött. Mégis az ember a hegységhez és tengerhez és csillagokhoz fordúl minden időkben a maga kifogyhatatlan hódolatával. így vagyunk Lincoln emlékével is. Mert igazi hegység volt ő lelke nagyságára nézve, — tenger volt, a maga rejtelmes egyedűliségének hangalatti mélységében, — csillag volt: olyan állandó tisztaságban ragyognak céljai és szolgálata. És ilyen marad.”

(T. S.)

AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL

Délafrikai reformátusok. — A holland református egyház az ország legnagyobb egyháza és egyetlenegy valamennyi egyház közül, amely helyesli a kormány apartheid politikáját, vagyis a fehérek és színesek egymástól való teljes különválasztását és különélését. Most végre ennek az egyháznak a vezetői Johannesburgba közös konferenciára hívták a többi felekezeteket is. A három napos gyűlésen mintegy kétszáz delegátus vett részt, köztük ötvenhat néger is, akik negyvenkét egyházat képviseltek. A gyűlésen a feketék külön ültek, a templom másik oldalán, ennek dacára azonban türelmesen, keserűség nélkül tiltakoztak az emberi méltóságnak a bőr színe miatt való lealacsonyítása ellen. A másik párt viszont azt hangoztatta, hogy ez az elkülönítés igazságos és hasznos. Bizottságot küldtek ki annak tanulmányozására, mi módon volna lehetséges az ország különböző felekezetei között együttműködést teremteni.

A londoni kampány "eredményei".

— Az egyik londoni napilap utána a- kart járni, hogy mégis mik voltak a Billy Graham mult tavasszal tartott evangelizáló kampányának az “eredményei”. Megkérdeztek 20 londoni anglikán lelkészt, akikhez összesen

336 olyan egyént jelentett a Graham- iroda, akik a szokásos előhívásra kijöttek és azt mondották, hogy megtérnek. Átvizsgálták ezek jelentkezését, és megállapították, hogy közülük 226 régi “templombajáró” egyén volt. A közűi a 110 közűi tehát, akik újonnan jelentkeztek, 35 még mindig jár abba a templomba, ahová beállott; de hogy a többivel mi történt, azt nem tudták. Minthogy az egész kampány alatt 36,000 egyén jelentkezett megtérésre, a napilap arány- számítása szerint ezek közűi 24 ezernek régi hívőnek kellett lennie, és a többi 12,000-ből csak 4,000 jár még (Folytatása a 14. oldalon)