Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-12-15 / 22. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA KARÁCSONY FELÉ Irta: Csia Kálmán A Kiskükiillő völgye fehéren ragyogott a téli napsütésben, amint a viz tükre vissza verte a nap sugarait. A mellette suhanó keskeny- vonalu vicinális olyannak tűnt fel, mintha csúszna a jégen a hóval borított hegyek között. Amint zihálva a hegyre kúszott, füstkarikákat dobott magasra s azok úgy lebegtek a fák koronáin mint madársereg. Balázs bent állott a kocsiban, az ablak mellett s szeme beitta a szépségeket. Faluja tornya szinte követni látszott a vonatot s mikor a kicsi házak, a mély völgyben maradtak, a torony csillaga visszatükrözte a nap hulló aranyát. Olyan volt mint óriási gyémánt, a- mely szikrákat szór maga körül. Megfagyott1 világban fényszóró csillag: summázása és értelmezése mindannak amit hiszünk és hirdetünk — gondolta Balázs. A vonat Makfalvára ért. Dózsa Györgynek, a tüzes trón rejtelmes királyának a szülőfalujába. Dózsa György a meggyötört pórnépet urainak égő kastélyaival akarta megvigasztalni. Jutalma és büntetése a tüzes trón lett. Mig dacos, kemény alakját felették a lángok, emlékét örökre bevésték a magyar nép szivébe. Mit mondhatott neki a halkszavú Küküllő, az imádságot zsolozsmázó hegység, hogy a Szent Város ostromának dicsőségét felcserélte a tüzes trónnal? — Titkok és rejtélyek, amelyeket nem lehet soha megfejteni. Amíg a vonat állott, Balázs visszaidézte a múltat gondolatban. Egyszer diák korában járt Makfalván. Gyalog jöttek le Szovátáról hazafelé menet. Akkor benéztek a Dózsa-kúriába. Megbámulták az ős kálvinista templomot, ami ott a falu közepén nagy méltósággal hirdette, hogy Dózsa György népe a szabadság hitét vallja. Majd meglátogatták Vas Áront, a székely szobrászt, akinek tehetségét országszerte ismerték az emberek. Akkor is szobron dolgozott s volt valami diákos jókedve a mosolygásában. Olyan volt mint akármelyik a székelyek közül: nem volt semmi póz, semmi mesterkéltség egyéniségében. M e g h i v t a őket uzsonnára s jó házi szalonéval és barna kenyérrel vendégelte meg. Mikor kérdezték, hogy fedezte fel magában a tehetségét, huncutkodó- an, hunyorgatva vezette ki őket az udvarába. Felmutatott a háztetőre. A gerincen egy művésziesen készített agyag-galamb volt. Elmondta, hogy az volt az első alkotása. Mikor felszerelte a tetőre és lejött, hogy gyönyörködjék benne, egyszer csak nagy suhogást hallott — beszélte Áron. Egy hatalmas sas, mint fergeteges mennykő, csapott rá a galambra, mert élőnek vélte. Erről tudta meg Áron, hogy tehetség van benne s akkor kezdte el szobrászi pályáját. Balázs elgondolkozott. Micsoda mély valóság érzett ki a székely művész szavaiból és mily kimondhatatlan bizalom kötötte őt egybe a természettel. A hegyek közűi lecsapó ős turul története oly természetes útmutatás a székely géniusznak, hogy még számunkra is szinte a valóság erejével hat; mélyebben boncolgatva, jobban meg tudjuk érteni a csodaszarvas meg az Emese álma mondáját, amik a népiélekben majdnem valós eseményekké válnak. Erdély az a föld, ahol csillagok fénye s járása kalauzolja a havasi pásztort s a levegő szárnyasai adnak útmutatást az embereknek. Hegyei közt a mély magyar élmények és látások szűzi földjén állunk, ahol ezer év elsuhanása pillanatot jelent csupán, a változhatatlan magyar élet örök létében. A vonat kiszuszogta magát s tovább kanyargóit felfelé a Küküllő völgyén. Felverte a téli világ csendjét. Nagyszemű őzek bámultak fel az érckígyóra s hóban fürdőző pompás bundájú rókák kacagtak fel Balázsra, amint átjutottak a mély ölű erdőkön. Majd másik faluba ért a vonat. Nagy kálvinista község volt az is, a székelyek szentföldjének a szomszédságában. Ezt a falut már kurta növésű emberek lakták, akik kicsinövésüket meg-meg- toldották verekedés közben egy bicskanyommal. Hires tudós ember volt ott a kálvinista pap. Megtörtént, hogy egyszer, amikor Mária román királynő szovátai villájába ment, vasárnap délelőtt hajtatott át a falun. A templom előtt megállt s egész udvartartását beparancsolta a templomba. A falu népének káprázott a szeme a sok pompa s fényes uniformis láttán. A kántor épen a közéneket ékesitgette szép hangján, de ijedtében úgy a torkán akadt a dallam, mintha gonosz kezek fojtogatnák. De nem úgy volt ám a kálvinista tiszteletessel. Rögtön franciára fordította az igéket s olyan beszédet mondott rajta, hogy csak úgy bámultak és sütögették le a szemüket a fényes urak s dámák, a mély értelmű igék súlya alatt. Hogy miért nem prédikált épen románúl, mikor azt a nyelvet is tökéletesen beszélte, arról sohasem nyilatkozott, még kollegáinak sem. Balázsnak Szovátára kellett mennie, az ottani ifjúsági munka kiértékelése céljából. Szó- váta a székelyföld büszkesége s a szó legteljesebb értelmében vett koronája is. Ebben a világfürdővé vált székely településben a természet csodát teremtő művészete s a nép ős géniuszának legszebb remekei tudatosúltak az európai művelt világ előtt. Királyok és művészek, politikusok és tudósok találkozó helye volt a két világháború között s akik ott jártak, se Szovátát se a székelyeket nem tudják többé elfelejteni.
