Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-11-15 / 20. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Official Organ of the Evangelical and Reformed Church . . . Member of the Associated Church Press Published semi-monthly (monthly in July and Aug.) for the Evangelical and Reformed Church by the Board of Business Management, the following members constituting the Church Papers Committee: William C. Mingle, Chairman; Carl J. Bender, Edward Dirks, Henry I. Stahr, Norman C. Zulauf and Robert C. Kienle, President of the Board, ex officio. Send all correspondence and subscriptions to: Alexander Tóth, Editor and Manager 55 N. West End Ave. Lancaster, Pa. Subscription rates: $2.50 per year everywhere; single copies, 15 cents. Remittances should be by check, draft or money order, made payable to the REFORMÁTUSOK LAPJA. — Changes of address can be effected three weeks after receipt of both old and new addresses. Entered as second class mail matter January 11, 1944, at the Post Office in Lancaster, Pa., under the Act of March 3, 1879. Additional entry at the Post Office in Pittsburgh, Pa. Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized June 4, 1938. MEGFIGYELÉSEK A HÁLAADÁS ÖRÖMÉNEK TITKA Mint idegenek jöttek erre a vad földre: egyikük sem tudta, hogy melyik lesz az utolsó napja. Az Óhazában sohasem láttak olyan telet: a szél oly fagyos, az ennivaló olyan kevés és az ellenséges éjszaka úgy tele van rémségekkel. Még sohasem dolgoztak olyan nehezen: hátuk fájásával kellett fizetniök minden hajlékért, mint a velőkig ható szelek ellen emeltek. Bármerre mentek, Éhség és Halál lesett rájuk sápadt, várakozó szemekkel. És annak a keserves esztendőnek a végén alig volt köztük egyetlen egy is, akitől a hideg föld el ne ragadott volna valakit, aki nélkül nem élhet. — És akkor ezek a férfiak és nők, akiknek semmijök sem volt, le tudtak ülni egy vidám lakomához, és a szívük tele volt hálá- datosságért afölött, amijök volt. Mi akik nyomukba léptünk, gyakran elcsodálkozunk rajta: hogyan tudták ezt megtenni? Miért adtak hálát? Valami titkát ismerték az örvendezésnek, ami el van rejtve előlünk, hogy olyan kevésért is tudtak örülni? De ha visszagondolunk a magunk életére — valami személyes pusztaságra, amin mi jöttünk keresztül. Talán volt olyan nap az életünkben, amikor csodának tetszett az is, hogy újra érezni tudtuk a nap sugarát, lehellni egy uj reggelnek a friss illatát, meghallani egy gyermeknek a kacagását — amikor az is szinte hihetetlen ajándék volt, hogy életben vagyunk. A pilgrimeknek megvolt az életük; senkinek sincs több. Szabadságuk is volt. Ott voltak, ahová akartak jönni. Oda mehettek, ahová akartak. Minden napjuk az övék volt: úgy használhatták, ahogy akarták. Saját maguk tulajdonai voltak: senkinek sincs ennél többje. Amikor mindezt meggondoljuk, velük tudunk tartani lakomájukban, mint testvérei minden olyan bölcs embernek, akiket a bajok megtanítottak arra, hogy arra nézzenek, amijök van, és ne arra, amijök nincsen. AZ ŐSZI MUNKÁSKONFERENCIÁK Egyházunk berendezkedése szerint minden egyházkerület tart az ősz folyamán olyan összejövetelt, aminek a célja nem a közigazgatási ügyek, hanem az élet és munka feladatainak megtárgyalása. Éhez képest nem a törvényhozási ténykedésre feljogosított hivatalos kiküldöttek a tagjai ez őszi gyűléseknek, ezek a tavaszi hivatalos gyűléseken vesznek részt. így ősszel mindegyik gyülekezet mindegyik munkásszervezetének a képviselőit, sőt akár valamennyi tagját is kiküldheti ez összejövetelekre, amiket szándékosan és éppen ezért nevezünk munkás-konferenciáknak. A tavaszi gyűlés csak a keretről gondoskodik, amibe aztán az élet és munka mozgóképét az őszi konferenciának kell belefestenie. Ezért olyan nagyon kívánatos és fontos dolog az, hogy ezeken az őszi gyűléseken egyházi életünknek mennél több tényezője vegyen tevőleges részt. Ennek érdekében Egyházunk azt is megengedi, hogy a nagy területeken fekvő egyházkerületek több részre oszolva tarthassanak mindegyikben külön konferenciát. így teszünk mi is, a mi négy egyházmegyénkben. Sajnos, gyülekezeteink olyan nagy távolságokban élnek egymástól, hogy a térbeli nagy akadályt eddig még ezzel sem tudtuk legyőzni. Délelőtti Istentiszteleteink végződése és a konferencia elkezdése között csak pár órai idő van: nem elég arra, hogy száz vagy százötven mértföldes távolságokról is odaérkezhessenek egyházi munkásaink. És mert a hazatérésre is ugyanannyi idő kell: a konferencia időtartama összezsugorodik és a legtöbb esetben csak három vagy legfeljebb négy órára terjedhet ki. Ennyi idő az előadóknak is kell, hogy egyházi munkánk különböző ágazatait ismertessék — mi marad akkor előadásaik megvitatására és megtárgyalására? A tapasztalat szerint vagy semmi vagy nagyon kevés idő. Pedig munkásainkat nem azért hívjuk 2-300 mértföldes kocsikázásra, hogy három vagy négy óráig hallgassanak: az volna a fontosabb része e konferenciáknak, hogy ők beszéljenek. Erre nem jut idő. Sőt az útazásra sem, amikor az idő
