Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-11-15 / 20. szám

2

REFORMÁTUSOK LAPJA

AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL

Az Egyház áttörte a vasfüggönyt.

— Az ökumenikus mozgalomnak egyik közvetlen hatása az, hogy a vasfüggöny többé nem választja szét egymástól a keresztyénség egyházainak vezetőit. Már is több ízben megtörtént, hogy a nyugati keresztyénség képviselői átlátogattak Oroszországba, vagy valamelyik általa megszállott országba. Legutóbb a Világtanács vezéremberei közűi többen a budapesti theológiai akadémia százéves jubileumán vettek részt. Most pedig a keletről is átjött a vasfüggönyön az első hivatalos küldöttség, amit hamarosan követni készül több is. Még júliusban átjöttek az orosz baptisták küldöttei Skótországba, most a múlt hónapban pedig az orthodox egyház vezetőinek egy népes küldöttsége követte őket. A skótok nagy vendégszeretettel fogadták vendégeiket. A következő ország, amit meglátogatnak, Canada lesz. Az Egyesült Államok sem maradnak ki: az Egyházak Országos Tanácsa nevében Blake elnök meghívást küldött Moszkvába, amit az orthodox egyház el is fogadott és Nikoláj met- ropolita vezetése alatt küldöttség jön ide is, amelyben az orthodox egyház képviselőin kívül részt vesznek a protestáns egyházak is. Hasonló meghívással felelt az orthodox egyház az amerikaiakhoz; a washingtoni kormány már is kijelentette, hogy semmi elvi akadályát nem látja e tervezett oroszországi látogatásnak.

Véres tüntetés a keresztyének ellen. — Szeptember hatodika gyászos emlékű marad a konstantinápolyi keresztyének emlékezetében. Az “ifjú törökök” hazafias jelszavai által a görögök ellen felizgatott tömegek tervszerű támadást intéztek ezen az éjszakán az orthodox keresztyének ellen, akiknek 80 temploma közül hatvanat vagy leromboltak vagy megrongáltak, feltépték a sírokat a keresztyén temetőkben és kihajigálták a holttesteket, megöltek vagy megvertek számos papot, betörtek egy gyermekotthonba és gyalázatosán bánlak a gyermekleányokkal, a görögök házaiban és vagyonában százmilliókra menő kárt okoztak. A rendőrség tétlensége felbátorította a tüntetőket. Mohammed hívei világszerte szembefordúlnak a keresztyénekkel.

Nehéz helyzetbe került az anglikán egyház Délafrikában. — Még

a múlt század derekán történt, hogy

a délafrikai episzkopális egyház kettészakadt; a nagyobbik a Délafrikai Tartomány Egyháza, ehez tartozik a fehér anglikánok többsége és ezt ismerte el a Lambeth főhatóság is még 1897-ben. A másik egyházhoz, mely a délafrikai anglikán egyház nevét viseli, csak 3,000 fehér tag tartozik, de még legalább negyvenezer afrikai úrvacsorázó. Ennek a kisebbik egyháznak volt az utolsó püspöke a natáli Colenso, aki ellen püspöktársai eretnekségi vádat emeltek és meg akarták fosztani püspöki rangjától. A világi hatóságok és törvényszékek azonban kitartottak mellette; népszerűségét nagyban növelte az, hogy bátran védte az afrikai zulukat az őket elnyomó búrok ellen. Halála után egyháza püspök nélkül maradt egész ez év augusztusáig, amikor az egyik johannesburgi lelkészt püspöküknek megválasztották. Morris püspököt még 1943-ban szentelte püspökké a londoni Szent Pál székesegyházban Fisher canterburyi érsek. Minthogy azonban az anglikán egyháznak már van püspöke Johannesburgban, ugyancsak Fisher canterburyi érsek megvádolta Morris püspököt, hogy hivatalba lépésével megbontotta az anglikán egyházban fennálló jórendet és ha le nem mond: úgy fogják tekinteni, mint aki kizárta magát az anglikán egyházból. Az anglikán egyház csaknem teljesen ott áll e kérdésben az érsek mögött; Morris püspök azonban nem akar neki engedelmeskedni, hanem — elődjét követve — a világi törvényszék elé viszi ügyét. A kérdésnek tömérdek veszedelme van. A délafrikai kormány hírhedt apartheid politikájával szemben éppen most foglalt dicséretes állást az anglikán egyház, amikor megtagadta a kormánynak azt a kívánságát, hogy a színesek számára kijelölt területen és az ő számukra elszigetelt egyházakban fehéreknek ne engedje meg az egyháztagságot; Kimberley és Kuruman püspöke ezt a követelést megtagadta, sőt az egyház által fenntartott iskolákat is beszüntette inkább mint hogy csak feketék számára különítsék el azokat. Ez helyes állásfoglalás volt, de éppen most jön az egyház nagy meghasonlása az előbbi ügyben, ami könnyen végső szakadásra is vezethet. Angliában is nehéz helyzet elé állítja a kérdés az egyházat, mert ott meg a parlamentnek kell majd döntenie abban a kérdésben, hogy mi jelent eretnekséget az anglikán egyházban,

meg hogy mekkora a hatásköre a canterburyi érseknek meg a Lambeth konferenciának. 1928-ban jutott először ilyen válságos helyzetbe az anglikán egyház, amikor rádöbbent arra, hogy a parlamentnek nem-anglikán tagjai akarják megtagadni az egyháznak azt a jogát, hogy átírhassa a maga imakönyvét! Ha az angol parlament fog dönteni a délafrikai egyházak ügyében: ez még magasabbra szíthatja azt a forrongást, amely már is politikai elszakadást sürget az anyaországtól. Mennél tovább tart a délafrikai probléma, annál jobban bonyolúl és annál nehezebbé válik megoldása.

Indiában is feszült a helyzet. — Az “elnyomott osztályok” szervezetének küldöttsége azzal a panasszal j árúit a kormány belügyminisztere elé, hogy tegyen valamit a keresztyénség tömeges terjedése ellen: Hyderaba tartományban öt hónap alatt ötezer tagjukat csalták át a misszionáriusok a keresztyén egyház kebelébe “anyagi javak ígéreteivel’. — Dr. Manikam, az Egyházak Világtanácsának és a Nemzetközi Missziói Tanácsnak keletázsiai főtitkára, komoly beszédben mutatott arra a veszedelemre, hogy egyes nyugati államok még mindig nem látják “a falon az írást”: az alvó Ázsia fölébredt és roppant tömegek mozdúl- nak meg, követelve a gyarmatosítás teljes eltörlését, és az egyénnek alapvető emberi jogait. 1946 óta 570 millió ember ízlelte meg a politikai szabadság első gyümölcseit Kelet- Ázsiában. Ezen a területen a lakosságnak csak három százaléka keresztyén, de ezek számarányuknál sokkal nagyobb mértékben veszik ki részüket minden nemzetépítő munkából, különösen pedig a közoktatás, közegészségügy és társadalmi reformok előmozdítása által.

De már is tud előttünk járni India! — A hírlapok és nyerészkedésre szervezett vállalatok olyan rohamosan terjesztették az egész országban a szerencsejátékok szokását, hogy ennek káros hatásától megdöbbenve, törvényjavaslatot nyújtottak be a parlamentben, amely pénzbírság és börtönbüntetés terhe alatt eltiltaná, hogy bárki is túlléphesse havonként az ezer rúpia (mintegy 200 dollár) nyereményösszeget, a kisebb összegű nyereményeket felajánlóknak pedig engedélyt kell kérniük a kormánytól és állandóan jelentést kell beadniok üzletük forgalmáról. Ott már felismerték, hogy (Folytatás a 15. oldalon)