Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-11-01 / 19. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 Balázs kérte Ferit, hogy hívja be a feleségét is, mert meg akar ismerkedni vele. Az asszony aztán nagy restelkedve előkerült a másik szobából. Omló állapotban volt s szégyen-sujtottan csak mind a padlót nézte. Nagy nehéz sóhajtások után, csak botorkálva indult meg a beszéd. így is, bánatot és szégyent vonszoltak a szavak, mint állat a testét, amelynek lábát törték. — Az a hiba — mondta Küsbiró Feri — hogy ez az asszony nem a feleségem s más hite is van, mint a miénk s a saját gyermekem majd nem tudom a nevemre kereszteltetni. Hiába, a szegény emberről még a csillagok is megfelejtkeznek s az ág is huzza. Balázs azt felelte neki, hogy ha csak ennyi a baj, hát azon lehet segiteni. Az asszony áttér a kálvinista hitre, aztán eklézsiát követnek s ő majd ingyen megesketi őket. Sőt a jegyzőnek is szól hogy ne kerüljön az pénzbe neki. — Hej ha csak az volna a hiba, megfizetném én azt, de hát nagy sora van annak — felelte az ember. Ferinek volt egy másik felesége is. Amolyan városon szolgált, cifra szép menyecske. Addig becézgette, édesgette, amig a hetedik faluba szökött egy idegen emberrel. El kellett váljanak. Aztán mikor Magyarország visszakapta Erdély egy részét, olyanok voltak a székelyek, mint az álmodok. Ez a szabadságszerető nép égigérő lelkesedéssel fogadta a felszabadító magyar testvéreket. Olyannak nézték a múltat, mint valami szörnyű álmot s el akarták felejteni. így aztán Küsbiró Feri egy szép napon, amikor kint kapált a nagy hegyek alatt, és a cigaretta-papírja elfogyott, elővette a román nyelvű elválási végzést, megtöltötte pipáját jó szűzi dohánnyal s gyermeki ártatlansággal elpipálta azt, gondolván úgyse lesz arra már szükség. Nosza vágta a báránybőr sapkát a földhöz. Szidta magát s a sorsát, mikor megtudta, hogy elváló végzés nélkül nincs esküvő. ígért a jegyzőnek fűt, fát s aztán megfenyegette az írnokot s mindent megtett amit egy jóvérű székely megtehet, de hát nem tudott semmire menni. Balázs szinte elmosolyodott a történeten. Aztán megkérdezte, hogy hol történt az elválás. Majd megígérte, hogy mindent megtesz érdekükben. Udvarhelyen volt egy jó barátja, ügyvéd és képviselő. Őt kérte meg, hogy segítsen a bajon. Két hét alatt megjött az elválási végzés magyar másolata hitelesítve. Az asszony áttért kálvinistának, majd eklézsiát követtek. Azután jött az esküvő. A fiút azután Küsbiró Attilának keresztelték s Balázs lett a keresztapja. A KETTŐ KÖZÜL MELYIK? “Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít.” (Filippi. 4., 13.) Kedves Juliskám! Leveledben azt a témát veted fel, hogy vájjon Isten akkor szereti-e jobban az embert, mikor minden jóval látogatja, amikor még a legtitkosabb kivánságát is kielégíti, vagy amikor szenvedéseket bocsájt reá? Nagyon sokat gondolkoztam a kérdésed felett, hiszen az emberek valóban úgy vannak, amint Írtad, hogy ha valakinek valami baja van, azonnal azt mondják, hogy biztosan nagy a bűne, hogy annyit kell szenvednie. Ellenben Berta nénid azt irta nemrégen hogy “annyira szereti őt a jó Isten, hogy már alig mer kérni valamit Tőle, mert minden vágyát beteljesíti!” Természetesen Te bevallottad nekem, hogy nálad éppen az ellenkezőjét tapasztalod. Azt, hogy nagyon sokat kell valamiért imádkoznotok, hogy elérjétek és nagyon sokat kell félnetek különféle betegségektől, mert a négy gyermeketek közül hol az egyiknek, hol a másiknak van valami baja. Félve vonod le a tanulságot belőle, hogy Ti biztosan rosszabbak vagytok másnál. Pedig Ti eljártok a templomba és naponta olvassátok a Szent írást. Olvasom kedves soraidat és szeretnék úgy megfelelni kérdésedre, hogy Isten szive szerint való legyen. Tudod, valamikor régen én is azt hittem, hogy Isten köteles gyermekeinek mindent megadni, amit csak kérnek Tőle, sőt nem is kell, hogy kérjenek Tőle valamit: mindentudóságánál fogva előre tudja kívánságunkat, hát meg is ad mindent. El sem képzeltem volna, hogy gyermekeit engedi sötét útakon is járni. Hogy azok életében is lehetnek betegségek. Hogy azokat is megrágalmazhatják gonosz emberek. Hogy azok is lehetnek szegények, elhagyatottak, magánosak. Hogy lehetnek bánataik, hogy árvák lehetnek a világ szerint. Úgy gondoltam, hogy egyenes ismertető jele Isten szeretetének az, hogy gyermekei bőségben élhetnek. Valóban azt gondoltam, hogy Isten rózsákon vezeti őket. Amint azonban keresztyén életemben nőttem, meg kellett látnom, hogy Isten néha éppen gyermekeit vezeti nagyon nehéz útakon. A nagy bajoktól sem kíméli meg őket, de megadja a legnehezebbhez is az erőt. Ott van aztán a nagy csoda és a különbség a keresztyének szenvedése és a hitetlen ember szenvedése között. Mert a hívő ember a szenvedésben felismeri Atyja kezét és alázatos lélekkel csókolja meg. A hitetlen ember pedig zúgolódik és káromolja Istent, mert nem úgy van, ahogy elgondolja. A hitben erőtelen is úgy van, hogy
