Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-11-01 / 19. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA az Egyházon és az Evangélium alapján felépülő állami és társadalmi renden. Velők csak egy valaki rokonszenvezhetik — vagy gyűlölheti őket szívből — és ez a kommunizmus, amely a moszkvai megnyilvánulások alapján a Peron pártján állott. Nem azért mert szerette Peront, hanem mert, egyrészt, a maga totálitárius gondolkozása folytán felismerte, hogy a Peron rendszere — mint minden katolikus nevelésű rendszer — rokon vele, és, másrészt, mert Rómával szemben Moszkva is éppen abban a hajóban utazik, mint amelyben Peron utazott. A kommunizmus is kizárólagos, türelmetlen, hiszen lényegében a görög-keleti, katolikus ízű egyház elfajult gyermeke. Mi csak akkor tudnánk lelkesedni, ha a hatalmuk alatt élő népek, eljutván az Evangélium világosságára és szabadságára, államaikat és társadalmukat az Evangélium szerint átformálnák. Amig ez meg nem történik, azoknak a népeknek a sorsán sajnálkozunk. Mert az egész argentínai ügyben csak az argentin nép a vesztes. Azt sajnáljuk és érette imádkozunk. ELKÉSETT ESKÜVŐ Irta: Csia Kálmán A Bekecsalján szokták mondani, hogy csak az a gyermek szereti igazán az Édesanyját, aki tejével élt. Csak az ismeri igazán a falut, aki annak gyermeke volt. Városi ember leélhet egy fél-életet benne s nem tudja megismerni. A falu elrejti önmagát az idegen szemek elől. Titkos szépségeit csak fiának tárja fel. Balázs falujában is csak egymásnak búvó házakat, keskeny utcákat látott az idegen szem, de őt várta a falu s feltárta előtte titkos szépségeit. Parókiája az öreg templom mellett épült s úgy ült a falu felett, mint király a trónon. Volt valami szimbolikus jelentősége a papilaknak a falu felett. Eltűnő évszázadok viharait kémlelték ott a lelkipásztorok. Ragyogó szemekkel mikor bő volt a nyár s a székelyek begyűjtötték az életet a csűrbe. Elszoruló sziv- vel, amikor tövig égtek a lármafák s vér meg könny jelezte, hogy barbár hordák dúlják a Székelyföldet. A tovatűnő végtelen évek, napsütést és vihart hozva, ott találták a falufeletti őrhelyen a pásztorokat, akik miként őstáltosok az ázsiai pusztákon, útat mutattak népüknek a székely sors és végzet felé. Valamikor 1530-ban alapították azt a kálvinista egyházat s a sárgult bőrfeldelű könyvek minden szolga életéből elmondtak valami szép, meleg emberi történetet. Tiszteletes Szűcs Sándor úgy búcsúzott népétől, hogy még ma is elpirúl a székely, ha a régi rigmust hallja: “Voltam olyan papotok, milyen kepét adtatok.” Tiszteletes Nemes József, az öreg székely pátriárka, 96 éves koráig pásztorolta a nyáját. Harmadik feleségét is úgy temeti, hogy a sárga lapokat nemcsak az ő, hanem az utódai köny- nyei is feláztatták. A falu maga olyan festői képet mutat, amelynek erdélyi hegyeket és fenyves erdőt adott keretűi az Úr. A falu közepét jómódú gazdák házai foglalják el. Gyönyörű faragású székely-kapuk: — megannyi rejtvény s titok a székely múltból. Pogány és keresztyén szimbólumok fonódnak össze díszeikben. A pogány életfáján a Szent Lélek szimbóluma ül fényes tollú galamb alakjában. Balázs napok óta látogatta a falu lakóit. Sorba vette őket. Először a közelebbi szomszédokkal ismerkedett meg s később azokat látogatta sorra, akik a falu távolabbi részén laktak. Az emberek előre kiszámították, hogy mikor kerül az ő házuk sorra s akkorra ragyogott az egész lakás. A pohár-tisztaságú első házban fogadták s ünnepélyesség és méltóság volt minden szavukban, beszédükben. Mindig az egyházfi volt a vezetője s mig egyik kaputól a másikig érkeztek, elmondta az egész család történetét, anyagi és erkölcsi színvonalát s a legtöbbször egészen tárgyilagos Ítéletet mondott mindenkiről. A történet, amelyről be akarok számolni, az utolsó székely házban történt. Ez a nagy erdő aljában volt, amelyen túl csak egy pár sötét szemű kunyhó hunyorgat fel a temető felé, jelezvén, hogy itt már a vándor cigányok szállás helyére jutott az ember. Küs- bíró Feri lakott a faraó rejtelmes életű nemzetségének a szomszédságában. A házbért ledolgozta a gazdának s mivel kevés anyagi jóval rendelkezett, nem sokat zavarták a sötétszemü szomszédok sem. Mikor Balázs belépett a házba, látta, hogy egy fehérnép a sötét szobába eltűnik. Küsbíró Feri pedig csak állott előtte mint egy sóbálvány. — Csupán apró szemei jelezték, hogy élet van benne. Azok is olyanok voltak, mint méhek a kaptár bejárójánál, amelyeket felmérgesitet- tek s marni akarnak. Kurta lábain megfeszült a viseltes harisnya s csizmái egyikéből kikandikált a kacor nyele. Harcsa bajusza lefele hullt mint a szomorúfüz ágai s egész lénye kihívást, pattanásig menő belső feszültséget árult el. Itt bizony el lehetett volna mondani, hogy se házigazda, se fogadj Isten. De hát azért Balázs leült az egyetlen rozoga székre. Az egyházfi pedig kifordult az ajtón, mondván, hogy ott megvárja a Tiszteletes urat.
