Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-11-01 / 19. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Official Organ of Ihe Evangelical and Reformed Church . . . Member of fhe Associated Church Press Published semi-monthly (monthly in July and Aug.) for the Evangelical and Reformed Church by the Board of Business Management, the following members constituting the Church Papers Committee: William C. Mingle, Chairman; Carl J. Bender, Edward Dirks, Henry I. Stahr, Norman C. Zulauf and Robert C. Kienle, President of the Board, ex officio. Send all correspondence and subscriptions to: Alexander Tóth, Editor and Manager 55 N. West End Ave. Lancaster, Pa. Subscription rates: $2.50 per year everywhere; single copies, 15 cents. Remittances should be by check, draft or money order, made payable to the REFORMÁTUSOK LAPJA. — Changes of address can be effected three weeks after receipt of both old and new addresses. Entered as second class mail matter January 11, 1944, at the Post Office in Lancaster, Pa., under the Act of March 3, 1879. Additional entry at the Post Office in Pittsburgh, Pa. Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized June 4, 1938. MIT TAPASZTALT ELNÖKÜNK MAGYARORSZÁGON? Dr. Wagner elnökünk írása Nagyon merésznek tűnik fel előttem az a feladat, hogy e nyáron tett hat napos látogatásom alapján írjak a magyarországi egyház helyzetéről. Mikor már két vagy három napot töltöttünk ott, megkérdeztem Visser’t Hooft doktort, az Egyházak Világtanácsának főtitkárát, hogy mit gondol felőle? Azt felelte, hogy még nagyobb zavarban van, mint volt odamenetele előtt. Ez az én mostani lelkiállapotom is, amikor visszagondolok látogatásomra. Azért hát csak egymás mellé rakok néhány benyomást, amiket ott szereztem. Hogy a kommunista kormány tud erőszakos kézzel bánni az egyházi élettel és ezt meg is teszi, amikor annak szükségét látja, azt a Mindszenty bíboros korábbi letartóztatása és fogságban tartása mutatja, valamint az a hiába takart titok, hogy Ravasz püspököt időelőtt nyugdíjba kényszeritették, mert a kommunista kormánynak nem volt kedves. A felszínen azonban az egyház és állam közötti viszonyt mindkét részről megfontolt gondossággal és kölcsönös türelemmel tartják fenn. Sőt olyan tényekkel is találkozunk, amiket nehéz megegyeztetnünk a kommunizmusnak a vallással szemben való ellenséges érzületével. Ilyen volt az, hogy a magyar “népköztársaság” elnöke gyönyörű hivatalos fogadtatást rendezett küldöttségünk tiszteletére a csodaszép budapesti Országházban, és ott bizony nem hiá- nyott sem étel, sem szívesség. Én magam is hosszasan beszélgettem vele és nagyon rokonszenves egyénnek találtam. Persze, az ilyen fogásról lehet azt mondani, hogy “jó politika” — de az ilyen értelmezéssel talán valami jobb indokot mellőzünk el, ami a felszín alatt lehetett. Az embernek néha az a gondolata is jön — és talán nem is a levegőből kapja — hogy néha még egyikmásik “hivatásos” kommunistát is megszállja a szörnyű egyedüliségnek vagy éppen a vágyódásnak valami érzése, amikor arra gondol, hogy olyan keretben kell leélnie életét, amelyből Istent és minden régi igazságot erőszakkal kizártak a marxista rendszer követelésére. A magyar kormány 600,000 forintot (több mint 50,000 dollárt) adott budapesti theológiai akadémia háború által megrongált épületeinek helyreállítására és 110,000 forintot a kisújszállási református templom újraépítésére. Az igaz, hogy a kommunista kormány sok egyházi birtokot elvett, de főként nagy földbirtokokat és olyan épületeket, amik nem szolgáltak gyülekezeti célokat. Ilyen volt példáúl a nagy egyházi bérház, a debreceni theológiai akadémiával szemben. De sem templomról sem lelkészlakásról — ott paróchiának nevezik — nem hallottam, hogy azokat “államosították” volna. Az érem másik oldala: régen négy theológiai szemináriumából a református egyház csak kettőt tarthatott meg. A magyar államtanács egyházügyi osztályának elnöke ott volt majdnem mindegyik vagy talán mindegyik Istentiszteleten, összejövetelen vagy fogadtatáson, amiket a budapesti theológiai akadémia százéves jubileumával kapcsolatban tartottak; de jelenlétét arra is magyarázhatjuk, hogy az politikai udvariasság vagy esetleg óvatosság okáért történt, nehogy az Egyház valamit hibásan mondjon ilyen alkalmakkor. A templomi Istentiszteleteken való jelenléte azonban nagyon lehűtő hatással volt reám; ezekre mindig elkísérte a segédje valamint a csehszlovák kormány egyházügyi hivatalának a feje. Figyeltem, amint felállottunk, hogy imádkozzunk vagy énekeljünk. Ő is felállott, de üres, érzéketlen arccal, szemei mereven előre néztek, mintha csak megfagyasztotta volna őket az az elhatározása, hogy semmi jelét nem fogja adni annak, mintha meghatná valami, ami ott történik. Amikor láttam, hogy a himnuszt sem énekelte, megjegyzést tettem róla valakinek, aki így felelt: “Oly sok fényképész van jelen, hogy még akkor sem tehetné, ha akarná. Képzelje el, hogy milyen örömmel vennének róla fényképet, amikor énekel — és hogy milyen hasznukra fordítanák az ilyen fényképet ellenségei a pártban!”
