Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-01-15 / 2. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 ff Dávid az Őrmester Irta: Csia Kálmán Dávid, a zsandár őrmester, úgy került a Mezőségre, mint Poncius Pilátus Jeruzsálembe. Küldte a birodalom, hatalommal és fegyverrel, hogy lássák benne a Király képmását s féljék annak erejét. A kétfejű fekete sas kemény körmeit, csattogó éles csőrét képviselte Dávid, csillogó villogó bajnétjával. Úgy szokott járni a békés izzadsággal terhes emberek között, mint aki háborúra készül. Annyi gyilkoló szerszámot rakott magára, hogy tiz katonának is elég lett volna. No de hát Dávidnál a zsandárnál a legnagyobb elegáncia és fényűzés volt ez. Ott született valahol Besszarábia felső csücskén. Orosz kozáknak volt nem várt gyermeke. De ha született volt s ha volt: élni kellett. Négy elemit járt már, román iskolába, mert a trianoni döntésnél az orosz bölényt is legyőzte a fekete sas. Nem lehetett lángésznek tekinteni Dávidot. De amit megtanult, nem felejtette el. Mikor az első elemibe beiratták, még Stefano- vics volt. Négy év múlva, mint Stefenescu távozott onnan. Dávid ujraszületett, románná lett. Ebből se volt sok öröme egyelőre. Pereceket árult a közeli város halszagú utcáiban, meg a gyakorló-tereken. Néha jó napja volt s minden perecet eladott. Máskor nem sikerűit semmi s olyankor bizony a görög pék megnad- rágolta. Azért sütött a nap is Dávid életében. Tavaszi meleg délutánokon a lombos illatos parkokban, a szerelmes katonák jól megfizették pereceit, mert azzal kedveskedtek a dudui- cáknak (kiasszonyoknak). A legjobban szeretett elácsorogni a város szivében. A nagy torony alatt, amelynek tetején otromba medve léptekkel járta örök körsétáját a néző. Ott az utcaszéleken habot túró nagy szakállas koldusok kéregettek és heverész- tek a napfényben. Néha zugó motorok száguldottak el mellette. Máskor éneklő katonák masíroztak az utcákon. A vendéglőből jó illatú ételek szaga áramlott ki s csiklandozta orra cimpáit. Egyelőre bizony abból neki nem jutott. Úgy nevelődött mint a szegény utca többi gyermekei. Vizen, gyümölcsön és kenyéren. De az idő eltelt s Dávid nagyra nőtt. Aztán egy nap besorozták katonának. Hatalmas alakú, csontos legény volt Dávid s csendőrnek sorozták be. Mikor berukkolt, görög gazdája meghatódva nyomott egy 20 lej est a kezébe, amiből ő borotvát vett magának. Aztán megkezdődött a csúnya katona élet. A legkomiszabb kiképzés a román hadseregben, ami még a török janicsároktól maradt rettenetes örökség gyanánt. A hathónapi idő alatt, a katona vagy meghalt, vagy megszökött, vagy parancsra járó gépemberré változott. Dávid jól bírta a rettentő kiképzést s mivel ott már húst s más ennivalót is kapott, hatalmas katonává fejlődött. A tisztnek meg is akadt a szeme rajta. így aztán egy napon levizsgáztatta. Mikor Dávid látta, hogy a főhadnagy veszi át a kommandót, teljes figyelemmel végezte a gyakorlatot. Lábhoz és vállhoz úgy dobta a puskát, hogy rengett a föld s majd szétszakadt válla csontja. Hatalmas tenyerét úgy csattogtatta a fegyver lapján, hogy a legjobban sikerült katonapofon se csattan nagyobbat. Délre kicsordult mind a tiz ujjhegyén a vér, de kijelölték altiszti iskolára. Mikor a közemberek befejezték a nehéz gyakorlatokat, neki az ismét újra kezdődött. Még borzalmasabb volt mint az előbbi. Jött a sokkal több pofon, ordítozás, az éjszakák riadóinak kegyetlen kengyelfutása s aztán egyszer az is elmullott. Mire a regruták bejöttek, Dávid tiszta uj katona ruhát kapott s csillogó aranystráfokat a vállára. Kiképző altisztnek osztották be. Azután ott ordított egész nap a gyakorlótéren, mint bőszült oroszlán, aki vérrel él. Hatalmas tenyere immár nem a puska lapján, de a bakák képén csattogott... Lassan ráeszmélt, hogy gyöngy élet a katona élet s mikor a többiek levetették az angyalbőrt, ő benne maradt. így jutott azután Erdélybe. Akkor már házas volt. Nagy sötét szemű duduica volt a felesége. Igen boldogak voltak. Megijesztett kisemberek minden jóval elhalmozták a konyháját. Vidéki földesurak terményei és szárnyasai is eljutottak hozzá. Ősszel nyúlakat kapott ajándékba. Télen hízott disznót s gyöngy élete volt Dávidnak a Mezőségen. Dolga se volt sok. Talán még túl jó is volt a nép. Dávidnak volt azonban még egy gyönyörű álma. Az, hogy törzsőrmester legyen. Lóháton látogassa a többi őrsöket s rettegjenek tőle amikor átmegy hozzájuk szemlére. Tudta, hogy hosszú évek után azt a rangot is megkapja, de ő hamarabb akart törzsőrmester lenni. Éhez pedig hőstett kellett. Valami egésszen nagy dolog, amire felfigyel a kerületi kapitány s előléptetik. Ahogy halászott a nagy lehetőségeken, s fantáziája mint nyugtalan madár repült át a hőstettek egész során, végül megpihent egy szép gondolaton: Balázs tiszteletes személyénél. Ott van a magyar pap. Külön utasítással kell vigyáznia reá. Néha órákig tart lest az ablaka alatt. Az az ember szálka a központiak szemében is, tudta jól Dávid. Amellett szelídnek és ártatlannak is látszik. Csendes ember és békességszerető. Olyan bárány fajta az emberek között. Olyan szépen pedig mint a bárány, semmi sem tud meghalni. Nem ordít, nem jajgat. Engedelmes a kés alatt. így ábrándozott Dávid s amig a terveket szőtte és főzte, a végén
