Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-01-15 / 2. szám

8 REFORMÁTUSOK LAPJA AZ EGYHÁZ FŐHIVATÁSA A VILÁGMISSZIÓ Irta: Dr. Dobbs F. Ehlman külmissziói főtitkárunk Az Egyházak Világtanácsának a múlt év augusztus havában tartott evanstoni nagygyű­lése kétség nélkül bizonyossá tette az Egyház­nak az egész földre kiterjedő EGYSÉGÉT, de éppen úgy hangsúlyozta a MISSZIÓJÁT is. Krisztus ma az Egyházat úgy a missziói hiva­tásnak, mint az egységnek uj és teljesebb meg­értésére hívja. Igen, a missziót tesszük első helyre, mert ha az egységre törekvő Egyház nem találja meg a maga isteni misszióját, egy­sége csak üres és élettelen formaság marad. A Nemzetközi Missziói Tanács mint az Egy­házak Világtanácsának testvér-szervezete vett részt az evanstoni gyűlésen. Főtitkára, Dr. Ran- son, helyesen jelentette ki ott, hogy az Egyház életének központi tényezője a missziói hivatás, ami a legjobb alkalmat adja meg az embernek ahoz, hogy “Istennek a történelemben folyó működésével teremtői kapcsolatba léphessen”. Az Egyház nem merészelhet önmagának élni. Egyedüli létjoga az, hogy a hit által való váltság mentési munkáját végezze az egész vi­lágban. Az evanstoni világgyűlés főthémája “Krisztus a világ reménysége” határozottan rá­mutatott az Egyház missziói elkötelezettségére. Az Egyháznak a főhívatása valóban az, hogy hirdesse Krisztust “a világ végéig és az idők végéig”. Evanstonban a Világ-Egyház valóban világ­missziót jelentett annak a 600 képviselőnek a szemében, akiket 48 országból 163 különböző egyházközösség küldött oda, hogy 170 millió keresztyén embert képviseljenek. Életbevágó reménységgel kérdezték, hogy mit kell cselekednie ma a Világ-Egyháznak. Azt a feleletet kapták, hogy először is találkoz­nak kell a világgal. Ennek nem-keresztyén hitével és nem-keresztyén életmódjával kell megbírkózniok az igazi reménység érdekében. És hogy ennek a találkozásnak korunkban, ami­kor oly sok régi biztonság összeomlott, eredmé­nye legyen, az Egyház szolgálatának mozgé­konynak kell lennie, hogy csakugyan úgy ha­ladhasson előre, mint valami hatalmas hadse­reg. Az evangélizálás igazi értelmét további tanúlmányozás tárgyává kell tennünk, hogy keresztyén bizonyságtételünk egyetemesen hat­hatós szolgálatot tehessen ebben a forradalmi korban. Mit tartunk mindennél szükségesebbnek a világ eredményes evangélizálása érdekében? A SzentLélektől született kezdeményezésnek olyan ébredését, amit az imádság hatalmas ereje támogat. “NINCS REJTEGETNI VALÓNK” Irta: Dr. Theophil H. Twente, külmissziói tanácsunk társ-titkára Az indiai hírlapok a múlt év folyamán szá­mos olyan levelet és cikket közöltek, amik a misszionáriusok ténykedését és ennek indító­okait bírálták. Április hónapban aztán az in­diai kormány hat tagú bizottságot küldött ki e vádak megvizsgálására. E bizottság tagjai és megbízottai a mi missziói állomásainkat is meg­látogatták. Amikor híre jött, hogy misszioná-

Next

/
Thumbnails
Contents