Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-08-01 / 14. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc ÉDESANYÁM SÜTÖTTE KENYÉR Uram! ha látom egeidet, a napot, holdat, csillagokat, csodálva mondom: micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? És ha látom a nyár érlelő melegében sárguló, zizegő kalásztengert, az aratást, a gyümölccsel megrakott fákat, a föld termését, újra csodálva kérdem: Uram! micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? Áldott légy gondviselő szeretetednek kézzel fogható bizonyságaiért, az ebből fakadó megnyugvásért: édes Atyám vagy, aki gondolsz reám, törődsz velem. Édes Atya vagy, aki fiának kenyeret ad és nem követ. Itthonn, Atyám házában érzem magam. Igédből is éreztesd meg, hogy gondviselő szereteted körülölel bárhol legyek is. Taníts hinni, te benned bízni. Jézusért, Ámen. Aratás ideje van. Ilyenkor mindig “ott- honn”, a szülőföldön járok. Az óhazai aratást látom. A régi idők aratását. A magyar földön a zizegő búzakalász-tenger megdőlt a kasza suhanása alatt. A kaszásokat követték a marokszedők. Kévébe kötötték, keresztbe rakták az “életet”. Azután jött a hordás, cséplés. És a gazda, mint valami szentséget, ott tartotta markában az uj búzaszemeket. Megsimogatta, szivét hála, öröm és boldogság töltötte el. Azután malomba vitték az uj búzát. Megnyugvással vitték haza Isten gondviselő szere- tetének megújult jelét, az uj lisztet. Anyám elővette a sütőteknőt. Dagasztott, hajlongott, mintha valami szent szertartást végzett volna. Amikor kisütötte, asztalra tette — Istenem! mily foszlós volt a bele, milyen piros, ropogós a héjjá. Mily édes, ínycsiklandozó kenyérillat töltötte be a házat, édes érzés a szivet. Sóját, kovászát hogy keverte, nem tudom. De mikor foszlós belébe, ropogós héjjába beleharaptam, éreztem, hogy nincsen nála jobb. Benne volt a magyar föld ereje, a magyar szív munkássága, édesanyám lelke. Az édesanyám sütötte kenyér! Nincs ahoz hasonló! Minden aratáskor ez jut eszembe. És minden aratáskor arra gondolok, hogy mikor magyar református gyülekezeteket szerveztünk Amerikában, magyar református templomokat építettünk, akkor az édesanyánk sütötte kenyeret tettük amerikai magyar életünk asztalára. Magyar református templom Amerikában! Mikor látom, az az érzés tölti el bensőmet, mint amit akkor éreztem, amikor édesanyám sütötte kenyér került az asztalra. Benne van édesapánk munkás keze, édesanyánk lelke, benne az egész magyar történelem. Hősök, hitvallók, gályarabok, mártírok hűsége, önfeláldozása. Otthonn éreztük magunkat a mi templomunkban. Évtizedekkel ezelőtt, mikor idekerültünk, bevándorlók, idegen földön, a hétköznapokat ott töltöttük idegenek között. De amikor jött a vasárnap és templomba mentünk, úgy éreztük, hogy otthon vagyunk édesanyánk házában. A nyugodt otthoniét érzése töltötte el szivünket. Mit jelent az, hogy az édesanyánk sütötte kenyeret életünk asztalára tettük, hogy református egyházunkat és vele Isten jelenlétének és a hivő magyar léleknek áldásait ideplántáltuk: én szavakkal kifejezni nem tudom. Hálát érzek Isten iránt és soha el nem múló megbecsülést és tiszteletet azok iránt, akik ebben Isten munkatársai voltak. És csak azt érzem, azt vallom amit Nábót mondott: “Isten őrizzen, hogy neked adjam az őseimtől reám maradt örökséget.” Ugyanis az történt, hogy Samária királya meglátta Nábót szőlőjét. Megkívánta és azt mondotta Nábótnak: “Add nekem szőlődet... és én neked érte jobb szőlőt adok, vagy ha neked úgy tetszik, pénzül adom meg az árát.” Erre Nábót igy felelt a királynak: “Isten őrizzen, hogy neked adjam az őseimtől reám maradt örökséget.” (I. Királyok 21:1-3.) Ez legyen a mi lelkünk, életünk, vallomása is. Becsüljük meg, szeressük, őrizzük meg ez őseinktől reánk maradt örökséget. Bizzunk Istenben és tegyük egyházunkat még alkalmasabbá arra, hogy áldott gyümölcsöket teremhessen. Hisz ami szép, értékes, boldogító van magán, családi és amerikai magyar református közéletünkben, minden a hitből fakadt. Aratáskor és minden időben, hálával gondolok Istenre, az édesanyám sütötte kenyérre és Énekeskönyvünk konfirmációi énekével valljuk: “Sorsunk boldog, vagy mostoha, ez a szent hit lesz velünk. El nem felejtjük, nem, soha: mit tanít nagy Mesterünk. Amit Jézussal vallunk: abban élünk és halunk! Rád tekintünk, máshová nem: Isten úgy áldjon meg. Ámen.” Édes Atyám! Áldott légy, hogy beteljesítetted ígéretedet: a tenger túlsó szélére szálltam és itt is a te kezed vezérel és a te jobbkezed fog engem! Alázattal kérlek: segíts arra, hogy kezedet soha el ne ereszszem. Fogjad kezem és én a te kezedet és akkor a félelemre többé nincsen ok. Jézus által, Ámen.
