Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-04-15 / 8. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc “ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM!” Megváltóm! Halált legyőző Uram! aki a bezárt ajtón át megjelentél a felső házban és tanítványaidnak szóltál: Békesség nék- tek!, alázattal kérlek: éreztesd meg velem is jelenlétedet. Szólj hozzám: békesség néked! Jelentsd ki magad, hogy láthassalak, Ámen. Egyetlen tanítvány ajkáról sem hangzott el nagyobb vallomás, mint Tamás ajkáról. Az ő vallomása a legnagyobb, amit Jézusról mondtak: “Én Uram és én Istenem!” Tamás neve nem fordul elő sokszor az uj- testamentumban. Először akkor van szó róla, mikor Jézushoz eljut a Lázár betegségéről szóló üzenet: “Uram, akit te szeretsz, beteg.” Jézus azt mondja tanítványainak: “Menjünk Júdeába.” Ők meglepődve kérdik: “most akartak téged ott megkövezni s mégis újra odamégy?”. . . . Ekkor szól Tamás: “Menjünk el mi is, hogy vele együtt meghaljunk.” Azután a Felső Házban találkozunk vele. Jézus, az Úrvacsora szereztetése után, beszél tanítványaihoz. “Elmegyek, hogy néktek helyet készitsek.” Tamás megszólal: “Uram, nem tudjuk, hová mégy. Hogyan tudhatnánk hát az utat?” Erre mondja Jézus: “Én vagyok az út, az igazság, és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak én általam . . .” Filep közbeszól: “Uram, mutasd meg nekünk az Atyát s ez elég nekünk.” Jézus ezt mondotta: “Annyi ideje vagyok veletek és te mégsem ismertél meg engem, Filep? AKI ENGEM LÁT, AZ LÁTTA AZ ATYÁT.” Tamás figyelt. “Aki engem lát, az látta az Atyát.” Olyan ember volt, aki nem tett bizonyságot hitéről, reménységéről, bizodalmáról addig, mig őszintén, alaposan meg nem győződött. Kereső, kutató lélek volt. Tamás tudta, hogy meghalt az Úr. Talán távolról nézte a keresztrefeszitést, a szenvedést, haldoklást. Hallotta Jézus szavát: “Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet.” Látta hogy meghalt. Levették a keresztről. Vége, mindennek vége. És most jönnek a tanítványok. Örvendezve mondják: “Láttuk az Urat!” Tamás kételkedve felel: “Ha nem látom kezén a szögek helyét s nem dughatom ujjaimat a szögek helyébe s kezemet nem dughatom bele az oldalába, semmiképen nem hiszem.” Bizonyosságot akart. Nyolc nap múlva együtt voltak tanítványai. Tamás is köztük volt. Bár az ajtók be voltak zárva, Jézus mégis bement, megállott középen s igy szólt nekik: “Békesség ti néktek!” Majd igy szólt Tamásnak: “Hozd ide az ujjadat s nézd meg a kezemet, hozd ide a kezedet és dugd az oldalamba: aztán ne légy hitetlen, hanem hivő.” Erre Tamás igy felelt: “ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM!” Mi hozta elő ezt a vallomást? Az amit látott. Látta Jézust. Tudta, látta, hogy ez ugyanaz a Jézus, akit keresztre szögeztek, megcsúfoltak. Aki meghalt, akit eltemettek. És most ott áll előtte a szögek helyével, a sebekkel. Előjött a halálból, legyőzte azt. Látta és hitt! Mit hitt? Nem azt, hogy Jézus él. Ezt látta. Azt hitte, amiről vallomást tett: “Én Uram és én Istenem!” Azt hitte, hogy aki meghalt és feltámadott, akit életben, maga előtt lát: ÚR ÉS ISTEN! A halált legyőzte. Ereje nagyobb, mint valaha volt. Nemcsak másokat hozott vissza a halálból, hanem maga is visszajött. Nagyobb, csodálatosabb erővel jött vissza. Bezárt ajtók megnyíltak előtte. A kereszt gyalázatát túlragyogta a feltámadás dicsősége. Ebben a tapasztalatban mondja: Ez az én Uram, ez az én Istenem! Mindaz amit három éven át látott, hallott, tapasztalt, mindaz amit a Golgota, kereszt, feltámadás hozott, ebben nyert kifejezést: én Uram és én Istenem! Az Ő, akinek tanítványai érezték, akinek Ő mondta magát: “aki engemet látott, az látta az Atyát”, — az Ő, akiről próféták jövendőitek, akit évszázadok vártak: Úr és Isten! Az a Jézus, aki sohasem hagyta tanítványait tévhitben, aki azt mondotta: “ha másként volna, megmondtam volna tinéktek”, ez a Jézus nem mondta Tamásnak: tévedsz Tamás. Hanem helyben hagyólag felelte: “Mivel láttál engem, hittél! Boldogok, akik nem látnak és hisznek!” Pál azt irta: “mindent szemétnek Ítélek, hogy elnyerjem Krisztust . . . megismerjem Őt, az Ő feltámadása erejét . . . célegyenest törekszem . . .” Ez legyen a mi célunk is: mélyebbre benned, mélyebbre még, hogy boldog örömmel, határozott bizonyossággal vallj am, éljem: ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM! Édes Atyám! hálát adok a bűnt, halált legyőző Megváltómért. Azért a bizonyosságért, hogy Jézus él! Alázattal könyörgök azért a kegyelemért, hogy Őt jobban és jobban megismerhessem és eljuthassak arra a boldog bizonyságtételre: én Uram és én Istenem! Ámen.
