Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)

1955-04-15 / 8. szám

10

REFORMÁTUSOK LAPJA

PROTESTÁNS VAGY

RÓMAI KATHOLIKUS

MI A KÜLÖNBSÉG?

Mi az alapvető protestáns tanítás az üdvösségről ?

A protestánsok hite azt tanítja, hogy Istennek üdvözítő kegyelmét az ember egyedül hit által, azaz Istenbe vetett bizalom által nyerheti el, ami nem más, mint az élő Úr Jézus Krisztussal való egyesülésnek közvetlen, belső viszonya.

A tizenhatodik század protestáns reformációjának legfontosabb kezdő eseménye volt Luther Mártonnak az a felfedezése, hogy az Uj- Testamentum tanítása szerint az üdvösség egyedül kegyelemből és hit által van. Luther állandóan hangsúlyozta ezt a tételt; mindig a hit által való megigazúlásról beszélt. Tanításának azonban csak akkor találjuk meg az igazi jelentését, ha helyes értelemben használjuk a kegyelem szót, amikor a hittel kapcsoljuk össze. A középkori egyház is hitt a kegyelemben, Istennek üdvösségre vezérlő kezdeményezésében, csakhogy az volt — mint láttuk — a tévedése, hogy azt állította, hogy az üdvösség a kegyelemből de a sákramentumok által van, amiket viszont csak a papirend szolgáltathat ki, Ez a téves hit arra a súlyos hibára vezetett, hogy az emberi érdemmel kapcsolták össze és olyan valaminek képzelték el és tanították, amit az egyik ember (a pap) átruházhat a másik emberre (a hivőre), — tehát nem az Istennek Magának a cselekvése, amit egyedül Ő áraszthat ki az emberre.

A protestáns felfogást világosan kifejezi az efézusi levél 2. részének 8-10. verse: “Kegyelemből üdvözűltetek hit által s ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka, nem tettekből, hogy senki ne dicsekedhessék. Mert az Ő alkotása vagyunk, akik a Krisztus Jézusban azokra a jó tettekre vagyunk teremtve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.”

Isten kegyelme és hit a Krisztusban — ez a protestáns egyházak tanítása az üdvösség felől. Ennek a hitnek az első pontja az, hogy az üdvösségnek a szerzője az Isten és egyedül az Isten. Ez a protestáns egyházak nagy állítása és bizonyságtétele: az Isten felséguralma. Ez a protestántizmusnak a legfontosabb elvi kijelentése: állítja, hogy mindig és mindenben az Isten az Úr, és hogy Ő soha nem bízta rá senki másra az Ő világának a kormányzását. “Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom.” (Ézsaiás 42:8.)

Egyedül Isten üdvözíti az embereket és ezt az által teszi, hogy az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, magához vonja őket, mint ahogy Ő jött hozzájuk közelebb Őbenne.

Szükség volt rá, hogy Isten nyúljon ki az ember után. Mert az ember elfordúlt Istentől, az Ő életének világosságától. Mint Ádám tette az édenkertben, úgy az ember is elrejtőzködött Istentől, és akkor döbbent rá, hogy elveszett a sötétségben. Ez az ember bűne, ez az ő elfor- dúlása az Istentől. A bűnnek pedig az a legrosszabb sajátsága, hogy lelkileg és erkölcsileg teljesen megbénítja az embert. Elveszti az Isten képét, Istennel való összeköttetését, és azt a képességét, hogy életközösségbe lépjen Istennel, engedelmeskedjék Neki és szeresse Őt. Ez csak akkor lesz megint lehetséges, ha Isten jön érte és visszaköveteli Őt a maga számára. Ez az Isten kegyelme: hogy szeretettel kinyúl az ember után. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten önmagát adja oda szent társúlásra az embernek, — tehát nem valami személytelen ajándékot küld neki, ami bármilyen értékes lenne is, még sem az mint Ő maga.

A protestáns hit üdvösségről szóló tanításának második főpontja az, hogy az Isten az embernek önmagát a Krisztusban adja. “Az Isten volt az, aki Krisztusban megengesztelte magával a világot” (2. Kor. 5:19). Istennek teljes kijelentése Jézus Krisztus. Őbenne munkálkodik Isten azon, hogy megváltsa és üdvözítse az emberiséget. Ő Istennek a kegyelme. Krisztusban az emberek megérintik az élő Istent. Ő az egyetlen közbenjáró Isten és emberek között. Ennélfogva Ő az egyedüli jogosúlt Ura az embereknek és el kell ismernünk, hogy egyedül Ő a Feje az Egyháznak. Egyházának a kormányzását Ő sohasem bízta másra, senki ember fiára. Ma is az Ő saját jelenlétével és hatalmával kormányozza azt. Nincsen neki szüksége “földi helytartóra”, mert Ő itt él és uralkodik az Ő népe között, akik magukat hitben Neki odaszentelték.

Semmi összeütközés nincsen a kegyelem és a hit között. Hit az embernek a válasza az Isten kegyelmes keresésére és igénylésére; ezért nem lehet üdvösség hit nélkül. “Higyj az Úr Jézus Krisztusban és üdvözűlsz!” (Csel. 16:31.) De még a hit is a kegyelemnek a szerzeménye. Mert az ihleti meg és táplálja, amit Isten a Krisztusban az emberért tett. A hit tehát az ember-