Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-04-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Ugyan melyik szent élt még ebben a világban e kereszt nélkül és megpróbáltatás nélkül? Bizony a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem volt egyetlenegy órája sem valamilyen bánat vagy fájdalom nélkül egész földi élete alatt, mert neki még a halált is el kellett szenvednie és abból feltámadnia és úgy menni be az Ő dicsőségébe. Hogyan akarsz hát te valami más útat keresni a mennybe, mint a keresztnek ezt a világos útját?! Krisztusnak egész élete kereszt és vértanúság volt; te pedig gyönyöröket és örömöt keresel.' Végzetesen tévedsz, ha bármi mást keresel a szenvedés helyébe: mert ez az egész halandó élet tele van nyomorúsággal és köröskörűi keresztek határolják és jelzik. És mennél magasabbra emelkedik valaki lélekben, annál fájdalmasabb keresztekre talál; mert a Krisztus szerelmének valóságos voltáért, amiben naponként növekedik, naponként mindig több és több tárúl fel előtte az ő számkivettetésének fájdalmaiból. Mindezek dacára, nem marad vígasztalás nélkül az az ember, akit a fájdalmak így levernek, mert rájön, hogy milyen drága gyümölcsök és értékes jutalmak kárpótolják őt, ha viseli keresztjét. Amelyik ember pedig önként veti magát alá az ilyen megpróbáltatásoknak, annak a megpróbáltatás súlya hirtelen mennyei vígasztalás nagy ajándékává változik át. Mert mennél jobban bünteti a testet a megpróbáltatás, annál jobban erősödik a lélek a mindennap érkező belső vigasztalással. Valamikor aztán akkora megnyugvást talál az ember a nyomorúságokban, hogy inkább már nem is akarna szomorúság és bajok nélkül élni, ha le kellene mondania arról a vágyódásról és szeretetéről, hogy a megfeszített Krisztushoz legyen hasonlatossá; mert jól tudja, hogy mennél többet szenved az Ő szerelméért itt alant, annál biztosabban magához fogja fogadni őt a jövendő életben. Ám az nem az ember hatalmából, hanem Isten kegyelméből történik, hogy a gyönge ember magára vállalja és szeresse azt, amitől testi mivolta borzadva menekül. Mert bizony nincsen az embernek hatalmában az, hogy hordozza a keresztet, hogy szeresse a keresztet, hogy nyomorgassa a testét avégből, hogy alkalmassá tegye a lélek akarata iránt való engedelmességre; hogy kerülje a megtiszteltetéseket, örömest viselje a szemrehányásokat, és kívánja azt, hogy megvessék; hogy türelmesen elviselje e nyomorúságokat minden kelletlen mívoltukkal egyetemben, és hogy semmi módon ne kívánjon részesedni e világ hasznaiból. Ha te önmagadba fogsz bízni, mindezt bizony sohasem éred el; de ha Istenre bízod magadat, Ő erőt küld neked a mennyből és alád rendeli a világot és a testet. Igen, ha te erős hittel felövezed magadat és felveszed a Krisztus keresztjét magadra, mint aki az Ő háztatásában szolgál, akkor nem kell félned a te halálos ellenségedtől, mert ő alattvalóddá lett és nem lesz hatalma fölötted. Tűzd ki hát célúi magad elé, hogy mint az Istennek igazi hűséges szolgája, férfiasán hordozod a te Uradnak Jézusnak a keresztjét, Akit azért feszítettek keresztfára, mert téged szeretett. Készülj fel rá, hogy ennek a mi keserves életünknek mindenféle kényelmetlenségét és nyomorúságát el fogod viselni, — mert azok valóban rád is találnak, bárhová rejted magadat. Mentség sincsen, hogy elmenekülnél, ezért kell mindig nagy türelemben várakoznod. Ha csakugyan kedves és szeretett barátja akarsz lenni Krisztusnak, igyál te is az Ő megpróbáltatásának kelyhéből. A vigasztalást pedig hagyd rá egészen az Ő akaratára, hogy Ő küldjön azt neked, mert Ő tudja, hogyan segít ez rajtad legjobban; te magad azonban csak légy készen a szenvedésre, és amikor megérkeznek a megpróbáltatások, tekintsd azokat úgy, mint a te külön vigasztalásaidat, ezt mondván az apostollal: “a mi mostani szenvedéseink nem is hasonlíthatók ahoz a dicsőséghez, amely majd számunkra megjelen”; igen, még akkor sem, ha teneked is annyit kellene szenvedned, mint minden embernek. (Befejezése a 13.-ik oldalon) Nagypénteki sirató Én Istenem, én Istenem! Fáj a szívem, fáj a lelkem, Hogy bűneim sokasága Vitte Fiad keresztfára. Én Istenem, én Istenem, — Könyben úszik a két szemem, Hogy mennyi kín és fájdalom, Szenvedés van a Krisztuson. Én Jézusom, én Krisztusom, Ki jöttél, hogy légy Megváltóm, Hogy általad éltet nyerjek, S bűneimben el ne vesszek: Bűneimért félj aj dúlva, Keresztedhez leborulva Kérve kérlek: Bocsásd meg, hogy értem kellett Elszenvedned e keresztet. Itt van szívem Neked adom, Ne add vissza, ha akarom, Mosd meg véred harmatába S éltem legyen érte hála. Hörcsik József
