Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-02-15 / 4. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA sokat és tisztségeket, amikben kitűnően megállta a helyét, de nagyon megviselte a veszteség. A legyőzött ellenfélbe azonban soha sem rúgott bele. — Kezdetben egy eszmét állitott saját ambíciójának a szolgálatába, de később ez az eszme tette őt szolgájává: azt hitte, hogy a magyar és amerikai magyar református jövőt csakis a Független Magyar Református Egyház által és keretei között lehet biztosítani. Az utóbbi években már szinte messiási öntudattal viaskodott e felfogásának diadalra viteléért. Nem az ő agyának a szülöttje volt ez az elgondolás: nála sokkal kisebb theológiai felkészültségű emberek követték el azt a tévedést, hogy a nemzetiség eszméjét az istenhit fölé helyezték. Az ő tudása belátta ennek fonákságát és hajlandó volt arra, hogy átlépje a nemzeti eszme szűk kereteit az Isten országának szélesebb körű szolgálása végett, de a meglevő egyházi keret és az abban betöltött tisztsége már véglegesen fogva tartották és megakadályozták abban, hogy merészebb lépésre és álláspont-változtatásra határozza el magát, így az általa is hőn óhajtott amerikai magyar református összefogás helyett, ami örömet, lelkesedést és felfrissült erőt adott volna neki, újabb, céltalan harcokba vetette magát, ami nagy mértékben aláásta egészségét és hozzájárult korai távozásához. A harmadik arca az Isten és a szolgálatára bízott népe felé forduló arca volt. Ez volt a legkedvesebb és legigazibb énje. Isten iránti hite és szeretete példás volt. Sokat imádkozott ajtaját titkon behajtva. Irodájában, feje felett ott volt ez az életet elhatározó kérdés: Mit tenne Jézus? Igehirdetésében a magyar kálvinista, “tiszteletes és tudós”, világos, szabatos és ékesen szóló szónok típusa volt. Munkájában önmagával szemben szinte szigorúbb volt, mint ellenségeivel szemben. Nem érzett annyi pontosságot és lelkiismeretességet másokban, mint amennyi benne volt s azért testi erejét meghaladóan sokkal több munkát vállalt magára, néha szükségtelenül is, mind közegyházi, mind gyülekezeti vonatkozásban, mint amennyit szabad lett volna a józan ész mértéke szerint. Róla igazán elmondhatjuk, hogy “a munkának terhét hordozta, mint Jézus Krisztus hű vitéze”. Ebben rejlett azonban hibája is és önmaga ellen elkövetett bűne: nem bízott mások munkájában és képességében annyit, amennyivel munkatársainak és egyháztagjainak tartozott. — Mint pásztor, talán a leghűségesebb volt közöttünk: őszinte szeretettel legeltette nyáját és őrködött felettük; nevükön szólította őket, hisz egy egész generációt nevelt fel negyed-évszázad alatt egy gyülekezetben s különösen beteg testvérei ágyánál talán senki sem mondott több imát, mint ő. A nyújtott szeretetért vissza is kapta a szeretetet hívei részéről: egy jó barátot vesztettünk, mondotta egyik volt főgondnoka — és még a más városba távozott volt egyháztagjainak is könny csillogott a szemében ravatalánál. Róla sokan elmondhatják, hogy élete nyereség, halála veszteség volt a számukra. A negyedik arc a családapának és a férjnek az arca volt. Ebben az életrészben csak egy hiányt érzett: hogy nevének nem támaszthatott örököst. De ebben nem látott tragédiát, hanem Istennek azt az akaratát, hogy ajándékozza azt a nagy szeretetet, amit fiának tartogatott, az ő hittestvérei és barátai gyermekeinek. Nem volt azonban hiányos hitvestársi és apai szeretete sem. Gazdag életének fontos tartozéka volt szűkkörű családja. Az Úr adta, az Úr vette el, legyen áldott az Ő neve! AZ EGYETEMES KERESZTYÉNSÉG HÍREIBŐL Túlnagyok a finn gyülekezetek. — Némelyek területre nézve akkorák, hogy egy lelkész többé nem pász- torolhatja őket, másoknak pedig a létszáma nőtt meg túlnagyra, különösen amióta a Kareli-félszigetet elvette Oroszország és annak lakóit áttelepítették Finnországba. Az ottani 45 gyülekezet népessége nagy mértékben felduzzasztottá a már addig is nagy létszámú gyülekezeteket, úgy hogy az egyik egyházmegyében a gyülekezetek átlagos tagszáma 11,- 000. Ott nem kevesebb mint 45 uj gyülekezetre volna szükség, hogy a taglétszám átlagát lehozhatnák hét és fél ezerre. Éhez az átalakításhoz azonban a finn egyháznak egyáltalán nincsen elegendő pénze. Restaurálják Kálvin tantermét. — Jövőre lesz 400 éve annak, hogy megérkeztek Genfbe az első protestáns menekültek Angliából, akiket a katholikus Stuart Mária királynő száműzött hazájukból. Erre az év- fordúlóra megint restaurálják a Szt. Péter székesegyház tőszomszédságában lévő auditóriumot, ahol Kálvin János tanította az egyetemi hallgatókat és ahol Knox János is prédikált 1556-tól 1558-ig. A 13.-ik században templomnak épített öreg épületet az évszázadok folyamán már többször restaurálták. Kálvin idejében átengedték a menekültek számára Istentiszteletek tartására. Abban az időben mintegy háromszáz angolországi menekült tartózkodott ott; ma tízszer ennyi az angolúl beszélő protestánsok száma Genfben. — Ebben az auditóriumban tartották meg 1909 júliusában, a nagy Kálvin-jubileumon, a magyarok külön előadó ünnepélyét, amin a 125 magyar egyházi kiküldötten kívül Genf egyházi vezetői is mind részt vettek. Itt üdvözölte az ünnepély végén lángoló beszédben Dr. Fulli- quet theol. tanár, Genf legnagyobb szónoka abban az időben, a magyar küldöttséget; beszédének tolmácsolására szerkesztőnket kérték fel, aminek azonnali következményeként egy héttel később a franciaországi Anne- masse városban kellett tartania az ünnepi prédikációt az ottani egyház Kálvin-jubileumi ünnepélyén.
