Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-02-15 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 ján haladó keresztyén kutatja az igazságot, megérti azt és abban él, azt műveli. Az érettségben tehát van tudási elem. Nem érheti el a keresztyén érettséget az, aki a tanítást megveti; aki azt gondolja, hogy ő már mindent tud; aki a saját elképzeléseit az Isten kijelentett igazságának fölébe helyezi. Egészen egyszerű nyelven: az érettség útja a tanúlás útja, az Ige üzenetének, hitünk igazságainak fáradhatatlan, szüntelen kutatása. Ez pásztorra, presbiterre és nyájra egyaránt kötelező. Az út nyitva van mindnyájunk számára. A tudás azonban nem adja meg a teljes érettséget. Ugyanannyira fontos, ha ugyan nem fontosabb, az érzelmek érettsége. “Igazságot műveljünk SZERETETBEN.” A tudás értéktelen, sokszor éppen veszedelmes játékszer lesz a kezünkben, ha érzelmi kifejlődésünk nem tart lépést elménk fejlődésével. A szív érettségének útja pedig ez: megbékélni Istennel, saját magunkkal és embertársainkkal. Elfogadni Istent, saját magunkat és felebarátainkat szere- tetben. Az éretlen szívnek ezek a lakói: önzés, gőg, gyűlölködés, hiúság, sértődékenység, közömbösség. Az érett szív lakója: a szeretet. Az érettséget, de különösen az érzelmi érettséget nem egyedül, önmagunkban, hanem közösségben érjük el. Ezért van az, hogy ezekben a versekben Pál állandóan többesszámban beszél: “növekedjünk!” Ahogy az igazságot testvéri közösségben kutatjuk, úgy az érzelmi növekedésnek is az egyház a gyarkorló-tere. Nemcsak gyakorló-tér — hitünk szerint az egyetlen hely, ahol megvalósítható. Bár ez a megvalósítás nem könnyű: csak kegyelem által lehetséges! Kegyelem nélkül minden ember kis- istennek érzi önmagát. Ez érthető. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember képét a bűn úgy eltorzította, hogy a meg nem tért emberek közössége olyan csatatérhez hasonlít, melyen egymással vetélkedő istenek vívtak halálos csatát. Az érzelmi érettség ott kezdődik, amikor ezek az úgynevezett kisistenek kezdenek le- szállani a trónról. Az érzelmi kiskorúságában saját magát trónra emelt embernek végtelenül nehéz ez a leszállás. Egy kicsit a meghaláshoz hasonlít. Az írás ennek is nevezi. Az éretlen, gőgös, önző, gyűlölködő és hiú múltnak megbánása: halál. Az Isten irgalmas bocsánata által lehetővé tett uj elindúlás az érlelődés útján: feltámadás. Az egyház a meghaltaknak és a Krisztusban fejlődő új életre feltámad- taknak a szent társasága. — Ahogy most zárom soraimat, látom, hogy a bevezetésben fényképet ígértem, de nem adtam meg. Soraimmal inkább csak a fényképező gépet és a fényérzékeny lemezt adtam kezeitekbe. Talán jobb is ez így. Kiki csinálja meg a fényképet az elmondottak után saját magáról és a csoportképet a gyülekezetről. Hol állunk ma a Krisztusban való fejlődés útján? Miben maradtunk éretlenek? Csináljuk meg a képet igazságban, mert mindnyájan együtt vagyunk az Úr ítélete alatt; de ugyanakkor csináljuk szeretetben, mert egyformán szükségünk van Urunk kegyelmére. Hamza András. DICSŐSÉG ISTENNEK Teljes felelet egy szerény segély-kérésünkre Nőegyleteinkhez fordúltunk lapunkon keresztül és őket kértük meg, hogy valamelyiküknek a szép pénztári maradványából adjanak Perei András ifjú testvérünknek száz dollárt, hogy vehessen magának motoros kerekes-széket, amivel iskolába járhasson és tovább-képezhesse magát. Lábainak használatától megfosztotta a pólió szörnyű betegsége, és most a riedi kórházból szeretne járni a mérnök-iskolába, hogy rajzolónak kitanúlhasson. 25 éves, még hosz- szú élet állhat előtte. Okos levelei és ügyes költeményei nemcsak értelmiségét, hanem mélyen érző szívét is bizonyították előttünk. Ezért mertük ügyét olvasóink elévinni. Mielőtt azonban Nőegyleteink még csak tárgyalás alá is vehették volna e kérést, már is hozta a posta a teljes kért összeget: SZÁZ DOLLÁRT. Hogy kitől? Ugyan kitől mástól, mint a mi drága Mikié házaspárunktól. Mária asszony három évvel ezelőtt még maga is ott éhezett a német lágerben (de azt írja, hogy még az éhséget is elfelejtette, amikor megjött a REFORMÁTUSOK LAPJA!), — de uj- amerikás létére már is segít- A japán egyetemről olvasta lapunkban, hogy az amerikaiak megígért tízmilliójából még hiányzik a fele, — nosza küldött rögtön tíz dollárt rá. Albert György akciójára ő volt a legelső, aki férjével együtt 20 dollárt küldött, és másik nyugtázásunkban azt is elolvashatjuk, hogy még ezen felül is mily óriás csomag-küldeményről tudott gondoskodni. Most pedig egyszerűen beküldték ezt a száz dollárt! Mindketten nehezen dolgozó munkásemberek, — de van valami o- lyan kincsük, amit nem ez a világ adott. Férje így fejezi ki hozzám írt levelében: “Igazán hálát adok a jó Istennek, hogy olyan sugallatot adott a szívünkbe, hogy adjunk abból, amit Ő ád nekünk. És mindennap hálát adok neki azért, hogy mellém állította ezt a drága jó asszonyt, aki testben olyan törékeny, mint a nádszál, de lelkében annyi szeretet van, hogy nem találok olyan szót, amivel le tudnám írni.” —Kérjük Mária húgunkat, hogy ne haragudjon azért, amiért ezt a szép bizonyságtételt nyilvánosságra hoztuk. Szükségünk van nekünk arra, hogy ilyen nagy hitről halljunk és példájából tandíjunk. És arra is, hogy értékük szerint megbecsüljük újonnan közénk érkezett menekült testvéreinket. Ők gazdagabbak minálunk, mert több szenvedésen keresztül érkeztek ide, mint mi. Gazdagságukról tett bizonyságot ez a fejedelmi adomány is. Amit szívünk mélyéből hálásan köszönünk. Nőegyleteinktől pedig szeretettel visszavesszük a hozzájuk intézett kérő szót. Majd akkor szólunk megint, amikor valami újabb szükség lesz rá. ............................ .......................................................
