Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-02-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 Minden prófétai szó azt sürgeti, hogy az Egyháznak belülről kell felnyílnia, hogy bizonyságtevő közösséggé lehessen a VILÁG számára. Sok egyházközségnek bizony valóságos forradalmon kell átmennie, amíg majd fel tudja ismerni, hogy Isten szemében ez az egyetlen értelme az ő létezésének. Az egyházak társadalmi elszigeteltsége Sok egyházban az önmagába való befele-né- zés valósággal társadalmi osztály-elszigeteltségre vezetett. Ezt az elszigeteltséget Európában ezzel a találó névvel nevezték el: “az Egyház a burzsuj-ghetto.” Észak-Amerikában a proletár szót nem használják; itt minden osztálynak megvan ez a polgár-jellege. De nem mindegyik osztály hajlandó a többivel együtt élni. A szegényt inkább jótékonyságban részesítik, ahelyet hogy maguk közé fogadnák, nyomorúságát eloszlatni és az őt ért igazságtalanságokat elhárítani próbálnák. Ez a megkülönböztetés és az osztályjelleg a legnagyobb akadálya a munkás-osztály megtérésének. A keresztyén közösség elhomályosúlása Ha az egyház ilyen válogatást enged meg magának az evangelizálásban, akkor az egyháztag vagy az újonnan megtérő is megengedi magának azt a fényűzést, hogy válogasson a felekezetekben, hogy melyikhez csatlakozzék. Talán sohasem is fog találkozni a tőszomszédjával, mert nem egy templomba járnak, a másik nemkeresztyén szomszédjáért való felelősséget egész nyugodtan ráhagyja az ő társadalmi osztályára. Az egyházak legnagyobb része többé nem összetartozó közösség, sem a község többé nem egy egyház. Még ugyanabban a felekezetben is az egyes egyházközségek külön zárt vallásos érdek- csoportot képeznek. A tagok még csak nem is ismerik egymást, kivéve talán ott, ahol hétköznapi imaórákra jár egy-egy kis csoport. így aztán a Világ meg az Egyház, a világi élet meg az e- vangélium, a felebaráti szeretet meg az Isten szeretete külön szakaszokban utaznak. Következésképpen az evangelizálás helyébe sokszor az egymástól elhalászás lép, mint a keresztyén egység hiányának keserű gyümölcse. Pedig ha az egyház nem tud mást, többet adni tagjainak, mint a maga specializált érdekeit, amiket elválasztott a világ életétől: akkor az átlagember inkább olyan vetélytársakhoz fog csatlakozni, a- melyek nem választják el a maguk érdekeit a világ érdekeitől. Munkás-uniók, kommunista cellák, orvosok, ügyvédek vagy tanárok hívatásos társasága, a külvárosok country clubja, a proletárok szervezkedései — mind ilyen vetélytársak. Korunkban ezek lehetnek azok a “fejedelemségek és hatalmasságok”, amiknek Krisztushoz térítésére hívatott a Szentlélek Társasága. Megtehetne ezt más, mint csakugyan felébredt és hatalmat nyert Egyház? Az érintkezés problémája Még ahol sikerűi is az Egyháznak leráznia magáról ezt az elszigeteltséget és önmagába be- felé-nézést, még ott is szemben áll vele az érintkezés gigászi problémája. A nagy tömegek nem értik meg a keresztyén hit régi nagy szavait. A modern világ nem ismeri többé “Kanaán nyelvét”. Még a régi földrészeken is olyan uj probléma ez most, mint amilyen volt az ifjabb egyházakra nézve más földrészeken; ezért talán éppen ezek fognak tudni példát adni az idősebb egyházaknak e nagy feladat leküzdésére. A theológiai megértés szükségessége Korunk társadalmának különösen egy osztályát, az úgynevezett intelligenciát vagy értelmiséget, csak úgy nyerhetjük vissza, ha nemcsak a nyelvi érintkezésnek, hanem még inkább a theológia megújításának a problémáját is meg tudjuk oldani, főként pedig ha világi theológu- sokat tudunk nevelni. Az utóbbi nemzedékek ideje alatt a “theológia” szó csaknem egészen elveszítette minden hitelét és ez végzetes következményekkel járt az Egyházra nézve. A világiak, sőt egyháztagok is túlsokáig éltek azon megtévesztés hiedelmében, hogy a theológia is, csakúgy mint az evangelizáció, csak a hívatásos keveseknek a specialitása. Korunk modern egyházi életében a legtöbb ember keresztyénség alatt nem sokkal ért többet, mint az Aranyszabály fel- magasztalását, a cselekedetek által megszerezhető üdvösség evangéliumát. Az apostolok hitének Krisztusa, a mennybe felment Ur és Megváltó, puszta emberi hőssé alakúit át, az Első Keresztyénné, akinek a tökéletességét kellene utánoznia a meg nem váltott emberi természetnek. Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a keresztyén hitnek ilyen erkölcsi utópiára való le- törpítése nem tudja evangelizálni világháborús korunk művelt világi elemeit. Az ideálista világi az ilyen evangéliumról azt fogja tartani, hogy az nem egyéb, mint az ő emberbe vetett hitének érzelgősebb kiadása. A reálista világi pedig egyszerűen azzal taszítja félre ezt a keresztyénséget, hogy arra nincsen semmi szükség, sőt útban van, a mai világban, mit nyers erőszak kormányoz. Ahoz, hogy korunk intelligenciáját meggyőzzük, az evangelizálásnak értelmileg is becsületes the- ológiát kell alkalmaznia, — olyat, amely alázatosan megvallja azt a bűnét, amikor vak maradt a tudomány által felfedezett igazságokkal szemben, másfelől azonban olyat, amely bátran szembe mer szállni a hamis tanításokkal a bibliai hit védelmében. Keresztyénnek lenni tehát annyit is kellene jelentenie, hogy a világiak is bibliai theológusok legyenek. Készen vannak az egyházak arra, hogy prédikálásukon és nevelői munkájukon keresztül szembeszálljanak a vallásos írástudatlanságnak e nehéz problémájával?
