Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-02-01 / 3. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA "A NEMZETEK GYÓGYÍTÁSÁRA” Kriszius Egyházai Országos Tanácsának izenele a Fajok Viszonyának Vasárnapjára február 14.-ikére Mint amerikai polgárok, örömmel állapíthatjuk meg, hogy országunkban a fajok egymáshoz való viszonya a javulás útján halad. Ma már nem lehetne olyan lesújtó ítéletet mondani az amerikai életről, mint aminőt húsz vagy csak tíz évvel ezelőtt is szoktak mondani. Ma bárki is, tekintet nélkül faji származására, sokkal könnyebben kaphat munkát és tarthatja is meg azt. A nyilvános közlekedési eszközökben való útazás ma már sokkal kevésbbé sértő a négerek irányában, mint azelőtt volt. Már vannak olyan városok, ahol nem ütközik nehézségekbe hogy kisebbségi csoportok tagjai házat béreljenek vagy vásároljanak vagy otthont építsenek. A politikai választói jogot kevesebb embertől vonják meg s faji csoportok tagjainak politikai érvényesülése fokozatosan eljut arra a fokra, ahol mint polgári egyének érvényesülhetnek, faji származásukra való tekintet nélkül. Törvényszéki döntéseknek egész hosszú sora fokozatosan megnyitja a nemzet főiskoláit minden ember előtt, kizárólagosan az egyén értéke alapán, és már reményünk lehet, hogy a köznevelés terén minden választófal ledül minden iskolára nézve. Erőszakosságoknak elszórt esetei itt- ott még most is meg-megrontják haladásunk rekordját; de a lincselések úgy megritkúltak, hogy idestova elmondhatjuk, hogy többé már nem is fordúlnak elő az Egyesült Államokban. Mindezek a józan ész és tisztesség egészséges jelei. Fontos bizonyságai annak a ténynek, hogy az ameriakat vádolta a lelkiismeretük és ezért igyekeznek jóvátenni az elszigetelést és a megkülönböztetések mindenféle formáit. Az, hogy a haladás nem egyenletes, vagy pedig az, hogy zavarba övünk, amikor politikai érdekek vagy mélyen gyökerező hagyományok félelmetes akadályoknak bizonyúlnak, mindez nem kell, hogy lehűtse reménységünket arra nézve, hogy nemzetünk még nagyobb előhaladást is fog tenni ebben az irányban. Ha mindent egybevetünk, az Egyesült Államok polgárai igaz elégtétellel állapíthatják meg, hogy országunkban a faji csoportok egymáshoz való viszonya határozottan javúlt. Egyben azonban nyugtalanító leckét meríthe- tük magából abból a tényből is, hogy meg kellett államink, hogy ezt a haladást megállapíthassuk. Ezt a nemzetet a szabadság, egyenlőség és testvériség vallásos elveire állapították. Amint nemzeti életünk második századának végéhez közelítünk, még mindig meg kell kérdeznünk önmagunktól, hogy vájjon tényleg ezeken a fundamentumokon építünk-e? Ha nem tudnánk hivatkozni olyan őszinte erőfeszítésekre, amik a szabad és demokratikus életformát akarják megvalósítani, bizony a képmutatás súlyos ítélete alá esnénk, amiért ilyen sokáig próbáltunk együtt élni ezzel az elszigeteléssel és a társadalmi és politikai megkülönböztetésekkel. Bizonyára el is jön majd az az idő, amikor nem kell többé harcolnunk a faji kisebbségek jogaiért vagy panaszkodnunk az előítéletek miatt. Bizalommal kell tekintenünk azon nap elé, amikor értelmiségi és szellemi egészségünket nem rontja meg többé a faji előítélet, ami mindig úgy az elme, mint a lélek betegségének egyik jele és tünete Azonfelül, bár el kell ismernünk, hogy egyházainkban nagy előhaladást tettünk, amikor teljesebb öntudatra emeltük a testvériség kívánalmait és nagyobb számban nyitottuk meg tagságunkat a fajok előtt, mégis ugyanakkor, szégyenkezve kell beismernünk éppen ezen a Fajok Viszonyának javítására rendelt vasárnapon, hogy pontosan magukban az egyházakban és az egyházakkal társúlt intézményekben kell még a legtöbb haladást tennünk. Még mindig tény az, hogy csak kivételes esetekben imádják Istent a fehérek és nem-fehérek együtt. Néhány egyházak által fenntartott kollégiumban a faji előítélet és megkülönböztetés még mindig megcáfolja keresztyén hitvallásunkat. Számos olyan kórházban vagy otthonban, miket egyházak tartanak fenn, még mindig gyakorolják ezeket a megkülönböztetéseket. Nem különös dolog, hogy még a nemzetek gyógyítására való erőt ,a vallást, is korlátozza hatásában a faji előítélet betegsége? Valóban azt kell mondanunk, hogy keresztyéni szempontból tekintve, az eddig tett haladás is megkésett és távolról sem elégséges. A keresztyén lelkiismeret követelményei olyan tiszták és félre nem érthetők, az út olyan egyenes és el nem téveszthető, és azok a gyakran ismételt meggyőződések annyira kétségtelenek és parancsolok, hogy az eddig tett részleges előhaladás fölött érzett őszinte elégtételünket végképpen elsöpri az a magunkkal szemben folytonosan fennálló önvád, hogy nem úgy élünk, mint Isten gyermekeinek és egymás testvéreinek kell élniök. Végezetül pedig, ha ezt az egész kérdést világ-távlatból szemléljük, a nemzetek gyógyulásához olyan orvosság kell, amit mi, keresztyének, legalább ez idő szerint, még mindig nem vagyunk hajlandók bevenni. A világ nem-fehér népeit nem győzheti meg olyan keresztyéség, amit a fajok színei korlátoznak. Ha mi csakugyan hiszünk abban, hogy az igaz vallás a nemzetek gyógyítására való, és ha továbbra is kínálni akarjuk másoknak annak a Fának a leveleit és gyümölcseit, amely az Élet Vize mellett nő, akkor minderre csak egyetlenegy megfelelő út kínálkozik: gyakorolnunk is kell azt, amit prédikálunk, hitünket cselekedeteinkkel kell megbizonyítanunk és életünkben kell kifejezésre juttatnunk azokat az igazságokat, amikről azt állítjuk, hogy mi azokban hiszünk.
