Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)

1954-06-01 / 11. szám

4

REFORMÁTUSOK LAPJA

méltatására, amik közül az egyikbe, Japánba, most egyik lancasteri magyar theológus diák készül. Ezek a munkatáborok valóban MUNKÁT jelentenek. Az odamenő ifjak két hónapon át olyan kézimunkát végeznek INGYEN, amiért mindenütt másutt fizetnének. De az ő munkájuk a szeretet munkája. Lebombázott templomokat vagy házakat segítenek újra felépíteni, árvíz — vagy földrengés által sújtott vidékeken végzik a legsürgősebb teendőket; nehezen szolgálnak, keményen dolgoznak, de minden munkájuk a szeretet munkája: az Úr Krisztus nevében végzik azt. Keresztyén hitük bizonyságtételével azonban ismeretségeket kötnek másnyelvü népekkel és ezeket később Isten Országának hasznára értékesíthetik. Az egész munka tisztára keresztyéni és önfeláldozó munka.

Kallós Árpád esetében még ennél is többet jelent. Mindig vágyakoztunk arra és imádkoztunk is érte, hogy vajha már akadnának magyar lelkipásztorok, akik hitünk terjesztésére a velünk rokon japán néphez mennek. Meggyőződésünk, hogy Isten Országának rendkívüli szolgálatára tudnának lenni. Most jelentkezik az első ilyen fiatalember. Ez az idei nyári odakészülése az elképzelhető legjobb bevezetés és ismerkedés volna számára.

Ezért éreztünk fájó keserűséget, amikor Magyar Egyházkerületünk azzal utasította el valami kis segítséget kérő folyamodását, hogy ilyesmikre nincsen pénze a Magyar Egyházkerületnek. Idegenektől elvárjuk, hogy adjanak magyar célokra, mikor hozzájuk fordúlunk; saját Evangéliumi és Református Egyházunk már hatvan év óta évenként tízezreket adott magyar célokra, az utóbbi évek alatt pedig százezer dollár felé járó összeget az országunkon kívül álló magyarság megsegítésére; — mi pedig az első magyar ifjúnak, ki magyar követként menne a testvérnéphez Krisztus Ura szolgálatában, nem tudunk száz vagy kétszáz dlollárt sem adni. Régen restelltük eny- nyire magunkat. Eszünkbe jutott, hogy Babos Sándorral is ilyenformán bánt el * az ő magyar egyházkerülete. Akkor összeállottak az Ur hívei és azok tették lehetővé, hogy mégis kikerült Mandzsúriába. — Álljanak össze most is az egyházközségek és ők tegyék lehetővé a Kallós Árpád kimenetelét Japánba. Nyomatékosan kérjük az egyháztanácsokat, hogy hallgassák meg Dr. Vassady Béla theol. tanárunk múltkori felhívását és sürgősen küldjék be segélyösszegeiket akár hozzá, akár lapunkhoz. (Eddigi gyűjtésünk: Debreceni Sándor, Canton, O. $10.00; Kovács Já- nosné, Coatesville, Pa. $3.00)

KÉRELEM

Időhöz kötött anyaghalmaz miatt híreinket kénytelenek voltunk e számunkból kihagyni; jövő számunkban közöljük azokat. Kérjük olvasóinkat, hogy mivel cserébe gazdag tartalmú cikkeket kaptak, bocsássanak meg e fogyatkozásért.

ÉLŐ SZEGELETKÖ

Irta Marsalkó József columbusi lelkészünk

Május 9.-én, Dr. Szabó István egyházkerületi elnök megáldása után, nyílott meg a columbusi egyház új társadalmi épületének ajtaja, melynek földszintjén van egy tágas, kényelmes, modernül felszerelt konyha, vasárnapi iskolai terem, emeleti részében pedig tanácsterem és új iroda. Az ünnepélyes megnyitással a gyülekezetnek tizenötéves álma vált valóra. Ez nem nagy újság, hiszen a közelmúltban szinte évről-évre olvastunk szebbnél-szebb álmok beteljesedéséről, ahol építő gyülekezetek egymás után szenteltek fel új templomokat, vagy avattak fel új társadalmi épületeket, melyek egész amerikai magyarságunknak méltó büszkeségei. A mi gyülekezetünk számára talán nem is az új épület, hanem az é- pítkezés története nagy jelentőségű s úgy gondoljuk, hogy mások számára bizonyságtevő erejű.

Két és fél évvel ezelőtt egyházunk, mint sok más egyház, súlyos lelki és anyagi bajokkal küzdött. Á megpróbáltatás “rostájába” került s kapaszkodott mindenbe, hogy alá ne hulljon. Isten “mérlegén megméretett”, elkövetett mindent, hogy “híjjával ne találtasson”. Az új lelkész és az új presbitérium legnagyobb problémája és munkája a fennmaradás lehetőségének keresése volt. Uj útat csak akkor lehet találni, ha a régit elhagyjuk, ananak hátat fordítunk. Számunkra ez az új út: az építkezés volt. A terv beheggesz- tette a régi sebeket. Az új cél elfelejttette a régi bajokat. A munka megindult és mindenki ki akarta venni részét belőle. Adományok töltötték meg az üres kasszát. Közös örömben fürdött meg az egész gyülekezet szíve. Valahogy mindenki megérezte, hogy az emelkedő falakban Krisztus az élő szegeletkő, kinek csodája segít bennünket, hogy a semmiből valamit teremtsünk, építsünk.

Ebben az építő munkában a másik csoda az volt, hogy megláttuk elhivatottságunknak meny- nyei komolyságát. Isten Krisztuson keresztül Pétert elhívta, hogy legyen az “alapkő”. Pált elhívta, hogy ezen az alapkő vön kezdje el felépíteni az anyaszentegyházat. A reformátorokat elhívta, hogy az Egyház falain belül végezzék el azt a tisztító munkát, amelyik után Krisztus E- vangéliuma újra mennyei tisztaságában ragyogott fel a hívek előtt. A mi második generációnkat Isten arra hívta el, hogy, amit apáik alkottak, mint drága lelki örökséget a jövő számára átmentsék. Ámi gyülekezetünk ifjúsági része teljes tudatában volt elhivatottságának. Ez magyarázza meg azt, hogy közel egy éven át, minden nap, Szántó Sándor főgondnok vezetésével az építkezésnél dolgoztak s így mentették meg az egyházat több ezer dollárra rugó kiadásoktól.