Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-06-01 / 11. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Szabad idejüket s pihenésüket áldozták fel s így tettek fényes bizonyságot arról, hogy szeretik a- páik templomát. Ma, mikor magyar egyházaink legnagyobb problémája az ifjúság megtartása, tartsuk mindig szem előtt azt az egyszerű lélektani tényt, hogy valaki csak akkor marad szívesen valahol, ha látja, hogy van számára hely készítve ott. Engedjük, hogy ifjúságunk készítse el maga számára a helyet gyülekezeteinkben. Adjunk nekik szabadabb kezet, hogy tervezzenek, hogy alkossanak. Engedjük meg, hogy ők maguk építsék be életüket gyülekezeteinkbe, s akkor munkájuknak az eredménye lesz az az erős kapocs, amely majd nem engedi, hogy elszakadjanak tőlünk. A háború után, odahaza, a legnagyobb szomorúságunk az volt, hogy bármerre is mentünk, romhalmaz fogadott bennünket. Ahogy a tavasz jobbad kinyílt, azt vettük észre, hogy itt is, ott is, a romokon virág nyílik. Ez újra mosolyt varázsolt ajkunkra, reménységet ültetett szivünkbe, mert a romon nőtt virág azt hirdette nekünk, hogy él Isten, s hatalmasabb minden hatalomnál, mert Ő még oda is életet tud varázsolni, ahol az emberi erő pusztít és rombol. Soha annyi rombolás és pusztítás nem ment végbe a világban, mint ma. De a romok tövében ma is virág nyílik, mert az épülő és építő gyülekezetek nyilván hirdetik, hogy Isten ereje legyőzhetetlen. Ez hitet és új reménységet gyújt szivünkben a bizonytalan jövő kapujában. Szántó Sándor főgondnok átveszi a kulcsokat az építésztől HELYREIGAZÍTÁSOK “Rabok legyünk vagy szabadok?” c. cikkünket Bü- tösi János mint szerkesztő és kiadó írta alá; szerzője Dr. Csikesz Tibor. — A Dr. Soós Géza temetésén a Lelkészegyesület tagjai közt rendezett gyűjtésben 50 dollárt nem a Református Szövetség, hanem a Magyar Evangéliumi Világszolgálat adományozott. — E tévedéseket nem lapunk követte el: így kapta az adatokat; készséggel ad helyet azok kiigazításának. VAJÚDÓ VILÁG Felnyúlik és felgyúl előttem A földtől az égig érő Kereszt, Alatta én, bánatban összetörve, Bús telkemet a világba dobom, És az zokogni kezd. Nyög és sóhajt a nagy természet, Pusztúl ez a rothadandó világ, A kétség omlatag partján a Szellem E rút világ gonosz békóiból Kiszabadúlni vágy. Várja megváltó nagy Királyát, Kit az ember gyalázata levert, Hogy fölszálló leikébe fonja szárnyát S vele repüljön új hajnal felé; Örök tavaszba, fent. Az ember romlott, ronda lelke Átokká tette ezt a földtekét, Vérzivatarja s önző, mohó férge Fölemészti a szent világ-tavasznak Ártatlan szebb felét. Óh, cédrusok, jegenye sár jak, Ha elsodor a gyilkos forgatag: Ez a Pokol-fütötte véres fertő, Utánatok tömérdek megrepedt szív Mély sírása marad. A gyász orkánná tornyoséi majd, Anyák, hitvesek fátyla szaporúl, A számbavételnél oly szemfedő lesz, Mellyel a földet be lehet takarni, Csúf Kain-átokúl. És egy nyomorék sárjadás jön, Mely bénává teszi a földet is, Virágerdők helyén törpe bogáncsok Csenevészen csoportosúlnak, Közötte sok tövis. E jajgató világfájdalmat Csak egy édes, szelíd hang törli el, Azé, ki fölvitte azt a Keresztre, Ki egy új élet tavasz-mámorával Biztat és hí: Jövel! SZABÓ LÁSZLÓ Minden kedves olvasónknak Istentől gazdagon megáldott boldog pünkösti ünnepeket kívánunk!
