Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-02-01 / 3. szám
14 REFORMÁTUSOK LAPJA AZ AMERIKAI PROTESTANTIZMUS HÍREIBŐL Nagyarányú lemplomépilések. — Az utolsó kilenc év alatt több mint ezerhétszáz millió dollárt fordítottak templomok építésére. Az 1951.-ik évben egymagában 452 millió dollárt fektettek be templomok építésébe. Nyolc évvel azelőtt, 1943-ban, templomok építésére összesen csak hat millió dollárt költöttek. Úgy becsülik, hogy a mérnökök irodáiban további tervek várják a megvalósítást, másik billió dollár ösz- szegü építkezésre, csak a protestáns egyházak számára. Pedig a katholi- kusok is építkeznek: a második világháború óta évenként 150 és 200 között volt újonnan épített templomaik száma; gyakran hetenként négy uj templomot szenteltek fel. Zsinagógát sem építettek még soha any- nyit, mint napjainkban. Válóperek ellen. — Kentuckyban az Egyházak Tanácsa érdekes prog- rammot dolgozott ki és léptetett életbe, hogy küzdjön a válások elszaporodása ellen: minden lelkész tegyen meg minden lehetőt arra nézve, hogy komoly tanácsokkal láthassa el a házasulandókat, mielőtt megesketi őket; az esketés után maradjon a megesketett házaspárral összeköttetésben; kérjen meg minden esketésre jelentkező jegyespárt, hogy ígérjék meg ünnepélyesen, hogy vagy őt, vagy bármelyik lelkészt tudósítani fogják, ha valami meg- hasonlás fenyegetné meg házaséletüket. Melhodisia statisztika. — Országunkban tudvalevőleg a methodista egyház a legnagyobb a protestáns egyházak között. Tagjainak száma a múlt évben 9,180,428 volt, és ha az ország határán ideiglenesen kívül élő (katona és egyéb) 823,225 tagot is hozzászámítjuk, tiz milliónál többen vannak. Vasárnapi iskoláikba több mint hat millió növendék iratkozott be, a vasárnaponként feljárók átlaga is meghaladja a négy milliót. Az adakozás is tiszteletreméltó ebben a hatalmas egyházban- a múlt évben 289 millió dollárnál többet tett ki. Mormon főember az uj kabinetben. — Száz év óta most történik először, hogy valamelyik felekezet- nek egyik főtisztviselőjét miniszteri székbe hívják. Uj elnökünk a föld- mivelésügyi miniszteri tárcát Ezra T. Benson-nak ajánlotta fel, aki a meghívást el is fogadta. Benson az “Utolsó Napok Szentjeinek” egyházában, ahogy a mormonok magukat nevezik, a tizenkét “apostol” egyike. Az apostolok végzik a “világi lelkészek” felszentelését, kibocsátását és az egész missziói munka irányítását, — olyanforma a hatáskörük, mint más egyházakban a püspököknek. Készül Chicago a Világgyülésre. — Az Egyházak Világtanácsának következő, második, világgyülését (az első Amsterdamban volt) az 1954.-ik év augusztus havában fogják megtartani Evanstonban, Chicago mellett. (Külön város ugyan, de egybeépült a roppant világvárossal.) Nemrégen megalakult a világgyülés előkészítő bizottsága, mely már elkészítette a terveket, amikkel ezt a rendkívüli alkalmat mennél impo- zánsabbá akarják tenni. Óriás tömeget, legalább százezer résztvevőt, készülnek összegyűjteni augusztus 15.-ére, vasárnapra, amikor a Soldier Field roppant pályáján tartanak szabadtéri Istentiszteletet. A szépművészeti múzeumban kiállításra gyűjtik össze a világ leghíresebb vallásos festményeit; a szimfonikus zenekarral szabadtéri hangversenyt adnak a vallásos zene klasszikus remekeiből; szabadelőadásokat rendeznek azok számára, akik nem juthatnak be a világgyülés tanácskozó termeibe, hogy igy mennél többen megismerjék az ökumenikus egyház világcéljait; sőt e tárgyban valószínűleg egy nyári konferenciát is rendeznek a világgyülés előtt, amire 2—3000 lelkész megjelenését várnák az egész országból. Az előkészítő bizottság elnöke Fowler methodista lelkész, aki a nagy-chicagói egyházak szövetségének is volt elnöke. Pittsburgh - környéki lelkészekről. — Ötven éve áll fenn a protestáns lelkészek szövetsége Pittsburgh városában és Allegheny megyében; decemberi gyűlésükön megemlékeztek azokról a lelkészekről, akik már húsz évnél több idő óta szolgálják gyülekezetüket, valamint azokról is, akik az elmúlt év folyamán jöttek itteni uj állomáshelyükre. Ez a szövetség sok sikeres reform-mozgalmat indított meg a város és a környék erkölcsi és társadalmi megjavítása érdekében. Február derekán 100 egyházközség fog részt venni a közös látogatási evangélizációban. A szomszédos Beaver-megye lelkészi kara meg elme-egészségügyi klinikát készül felállítani a megye ipari központjaiban. Ambridge városában már működik is a gyermeknevelési központ által fenntartott “workshop”. A Heinz-gyár nagy alapítvánnyal segíti e törekvéseket, mikben az 1950.- ik évben 145 egyházközség vett tényleges részt. Sewickley városban egy presbiteriánus meg egy episzkopális egyházközség közös Istentiszteletet tartottak december 7.-én, és utána közös reggelin ismerkedett és barátkozott a két gyülekezet. Megfizették a "becsületbeli" adósságot. — Arkansas állam baptista egyházai meggyőző bizonyságot tettek hitük mélységéről és erejéről. A depressziós évek alatt ezek az egyházak is érezték a helyzet nehézségét: megcsökkent bevételükkel nem tudtak eleget tenni kötelezettségeiknek. 1937-ben már egy és egynegyed millió dollárra nőtt fel tartozásuk. Akkor nem volt mit tenni mást: a csőd-törvények alapján kiegyeztek hitelezőikkel úgy, hogy minden dollár tartozásukból 35 centet megfizettek. így “megszabadultak” mintegy 800,000 dollárnyi adósságtól. Amikor azonban az idők ismét megjavultak és az egyházak újra megerősödtek, az 1943.-ik évben elhatározták, hogy ki fogják fizetni ezt az adósságot, amivel törvény előtt ugyan már nem tartoznak, de Isten előtt még mindig kötelezőnek érezték azt magukra nézve. Azt határozták, hogy évenként tiz százalékot megfizetnek belőle. Szavuknak eleget is tettek: “a baptista becsület-klub” tagjai minden hónapban egy dollárt adtak erre a célra. Az utolsó tízezer dollárt az asszonyok missziói társasága vállalta és fizette ki a múlt év végén. Uj iskolákat! — Nem egyházi hir, de mindnyájunkat érdekel, különösen a New York államban lakókat, — bár a helyzet ugyanolyan — ha nem rosszabb — más államokban is. New York állam olyan iskolaépitési programmot fogadott el, amihez hasonló még nem volt a nemzet történetében. Az 1951-ben megkezdett öt év alatt ezer uj iskola-épületet fognak felépíteni, körülbelől egy billió dollár költséggel. Ott is nagyon kevés az iskola-épület, nemcsak azért, mert a régieket újakkal kellene felcserélni, hanem azért is, mert az iskolakötelesek száma évenként százezerrel szaporodik. Az állam területén még mindig tanítanak 723 egy-termes és 198 két tantermes iskolában. E régi épületek közül tizenhármat még mindig olaj- lámpásokkal világítanak, 622 épületet kézzel rakott kályha-tüzzel füte- nek és 327 iskolának a telkén nincsen viz sem. Ha nem hivatalos kimutatások közölnék e jelentéseket, az ember talán el sem hinné, hogy a világ legmodernebb városával egy államban ilyen falusi iskolák is vannak!