Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)

1953-02-01 / 3. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

9

Biblia tanításaihoz, és így lett ez az ország tárházává az egész világnak, — még Rómának is. — De vizsgáld meg Európában is, hogy melyek azok az országok, amelyeknek legmagasabbra emelkedett az élet-színvonala. Azok mind protestáns országok, — míg a Róma fennhatósága alá tartozó országokban legnagyobb volt a nyomor, az elnyomatás és most a kommunizmus. Miért? Mert nem Isten rendelése szerint kormányozták azokat. Én is egyházi iskolába jártam, de az én iskolámban azt tanították, hogy “szeresd felebarátodat, mint temagadat.” Ha a római egyház ezen az alapon építette volna fel hitrendszerét, akkor ma nem lenne hatalma hanyatlóban.

De vizsgáld meg magyar viszonylatban is egyházatokat. Mondani ti is mondjátok ugyan, hogy “ne gyűjtsetek kincseket a földön”, — de senki annyi földi gazdagsággal nem rendelkezett, mint a katholikus főpapság és a katholikus hű- bérurak. És mit tettek ellenértékképpen a népért? Semmit. A reformációnak kellett jönnie, hogy a magyar nép megismerkedjék az írással és olvasással. A nincsteleneknek kellett megteremteni a felvilágosodás korát, mert ha a római egyházra hagyták volna, ma nem magyarok lennének ott a Duna-Tisza közén, hanem osztrákok vagy más olyanok, akik Róma céljainak legjobban megfeleltek volna. (Emlékezz csak a kancellár-főpapra, aki a magyar nemzetet előbb rabbá, azután koldússá és végűi katholikussá akarta tenni; vagy a Habsburg-királyra, aki meg inkább akarta, hogy Magyarországon rókák és farkasok lakjanak, mint eretnekek!) Vége nem lenne, ha a papság és a pápák bűneiről kezdenénk beszélgetni, a gyilkosságokról, az üldözésekről, a gályarabságról, a máglyákról és vérpadokról meg a tömérdek kínzó-eszközről, amiket a Biblia követőivel szemben alkalmaztak, mert nem voltak hajlandók Rómának engedni.

Mindezeknek éppenséggel nem az az egyszerű katholikus ember az oka, mert ő szegény a maga gondosan fenntartott tudatlanságában még csak nem is tud ezekről a bűnökről, amiket egyházának papsága és élükön a pápája vitt véghez. Még ma is, a huszadik században, folytatják ezeket az üldözéseket. Miért nem hallani protestáns országokban olyan véres bujtogatásokról, aminőknek a hírét a latin-amerikai országokból, sőt Spanyolországból is vesszük most, napjainkban.

Mindennek a különbségnek a Biblia az elválasztó határa. Mi ebből tanúltuk meg, hogy személy szerint is, közösségünkben is, egyedül ennek tanítása szerint járhatunk együtt a> mi Idvezítőnkkel, Jézus Krisztussal, — és hogy nincsen olyan egyház, amelyiknek hatalma lenne bárkit is más úton Istenhez vezetni. A Bibliából merített hit és az ebből származó jócselekedetek az ismertető jelei a protestáns embernek. Mi nem akarunk senki fölött sem uralkodni, hanem Jézus tanításai szerint és példáját követve szolgálni kívánjuk az egész emberiséget. Ezért mi

nem az egyházat tettük meg Istennek, hanem Istent fogadtuk el Krisztuson keresztül egyházunknak.

Lásd, Testvér, az egyszerű hívő ember szemében, amilyen én is vagyok, ilyenek a különbségek az egyedül idvezítő katholikus egyház meg az úgynevezett eretnek szektások között, akikhez én boldogan tartozom.

Irta: Presbiter

* *

(E pompás levelet egyik leglelkesebb presbilünk irta. Szerkesztőnk szándékosan nem Írja ki nevét, mint ahogyan ő sem irta ki katholikus barátjáét. Hadd maradjon ez teljesen személytelen elvi irás, amelyért szerkesztőnk szivesen vállalja a személyes felelősséget.)

LEVÉL VENEZUELÁBÓL

Venezuelában körülbelül kétezer magyar család él. Nagyobb tömegben kizárólag a fővárosban, Caracasban. Persze a vidékre is jut elég, de az ország területe oly hatalmas, a közlekedési viszonyok pedig oly nehézkesek illetve drágák, hogy a vidékre szétszóródottak összefogása a lehetetlenséggel határos.

Caracasban Istennek hála elég szép számmal voltak olyan atyánkfiái, akik önálló szervező munkára nevelve megalkották az első gyülekezetei, amely evangélikus honfitársainkkal példás hármóniában tartotta összejöveteleit egy-egy rátermett atyánkfia vezetése alatt, amerikai templomban. Az ifjúsági munka magja gyanánt cserkészcsapatot is szerveztek. Ebbe természetesen hamar belekerültek a katholikus honfitársak gyermekei is; lassan szüleik is szükségét érezték a szervezkedésnek, a mi segítségünkkel megalakították egyházközségüket és abba nemsokára magyar lelkigondozót is kaptak. Mi is, akik az ország belsejében szét voltunk szóródva, kerestük az alkalmat a bekapcsolódásra. Szerencsére nyílt is erre alkalom, úgy hogy még az ideiglenes presbitériumnak is voltak vidéki tagjai. Háromszor kíséreltük meg magyar lelkész meghívását, — sajnos: sikertelenül. Végre amikor a német nyelvű protestánsok is szervezkedni kezdtek, erre felfigyeltek a világközpontok, és Istennek legyen hála, négy esztendő leforgása után végre megvalósúlt az, amire áldott emlékű Dr. Dienes Barna készített elő bennünket: a caracasi protestáns egyház.

Az egyház három nyelvű: német, magyar és lett. A német és magyar lelkész már működik; a most odaérkezett lelkésszel e napokban vesszük fel mi is a kapcsolatot. Mert elérkezett az idő a vidéki egyházak szervezésére is. A vidéken németek vannak nagy többségben. Többnyire régebben kivándorolt és ma már jómód-