Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-02-01 / 3. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA HÁROM FONTOS DÁTUM Keresztyén egyházi életünknek három fontos dátumához közeledünk. Idejében kezdjük el hozzájuk való előkészületeinket. A mi Urunk Jézus Krisztus vigyázza érte és országáért való munkánkat. Február 8 Faji Egyenlőség Vasárnapja Jelen számunk vezércikkében foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Olvassa el minden előfizetőnk és döntse el magára nézve, hogy milyen magatartást tanúsítson ebben a kérdésben. Február 20 Egyetemes Világ=Imanap Ha valaha volt szükség rá, hogy imádsággal erősítsük szívünket az eljövő nehéz időkre, akkor ez az idő most van. Afrika keresztyén asszonyai készítették el az idei Imanap programmját, aminthogy ennek a földrésznek lesz talán döntő része a jövendő kialakúlásában. Tavaly 17,000 város és község vett részt ez imanap megtartásában csak itt a mi országunkban; az idén még több fog. Ne maradjon ki közülük a mi lakóhelyünk sem, — de a mi gyülekezetünk sem! Március 8 A Részvétel Nagy Órája A háború tömérdek pusztítását még nem heverte ki világunk. Árvák, özvegyek és nyomorékok milliói szóróinak rá segítségünkre. Ezen a napon kell megdicsőűlnie keresztyén voltunknak. Ez az a nap, amit az Úr rendelt, hogy hitünk jócselekedeteiben mutatkozzék meg! Minden keresztyén egyház részt vesz ebben a mozgalomban is. A miénk nem volna keresztyén? ... Mindegyik napnak előkészítéséhez mindenféle szükséges nyomtatvánnyal szívesen szolgálnak Egyházunk különböző szervei. Címük ott van mindegyik lelkészi hivatalunkban. CSENDESEDJETEK EL Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc NOHA NEM LÁTOM — SZERETEM! Jézus! Tereád egy gondolat, megújít en- gemet. Szavad: éhező szivemnek éltető kenyér. Tereád nézni: erő, tisztaság, békesség! Oly igen jó és oly édes énnekem Teveled együtt lenni. Add hát, hogy csendes, édes közösségben Veled legyek együtt most. Csak Tereád nézzek, Téged hallgassalak .. . Ámen. 1952 júliusában csodálatos dolog történt Cle- velandban. Claud Foster milliomos feltaláló vacsorára hívta meg 10 kórház, 5 árvaház, több egyház és a Western University képviselőit. Protestánsok, római katholikusok, zsidók voltak a vendégek. Vacsora után egymásután szólította fel a résztvevőket és négy millió dollárt osztott ki közöttük a 79 éves, öreg feltaláló. Miért cselekedte? Ő maga mondotta meg: “Egy okom van rá. Életemet a Partnerommal együtt töltöttem el. Ő vele beszéltem meg minden dolgomat. Ő adott inspirációt, tanácsot, kitartást. Úgy érzem, hogy Ő kívánja tőlem azt, hogy amit együtt szereztünk, azt megosszam vele. Ő neki adtam, mikor egyházak, szeretet intézmények, kórházak között osztom szét. Ez az élettársam: Jézus Krisztus! Ő az én Partnerom, Akit, noha nem látok, szeretek. Akiben, noha nem látom, gyönyörködöm, hiszek .. A Plain Dealer napilap azt irta: Foster többet tett, mint pénzt adott. A szép élet titkát tárta fel. Hitünket elevenítette meg. Széthúzta az élet gondjainak sötét felhőjét és a mennynek sugarát lövellte szivünkbe. Foster milliomos a keresztyén élet titkáról, fundamentumáról tett bizonyságot. Arról, amit Péter, első levele első részének 8-ik versében igy fejez ki: “Akit, noha nem láttok, szerettek, akiben, noha nem látjátok, hisztek...” Azt jelenti ez, hogy a keresztyén élet alapja egy személy iránti szeretet. Nem dogma, nem bölcselet, nem szabály, rendelkezés, hanem egy személy. A Jézus Krisztus. Pál apostol nem azt mondja MIBEN hisz, hanem azt, hogy KIBEN: “Tudom Kinek hittem és meg vagyok győződve arról, hogy Ő, a nála letett kincsemet, meg tudja őrizni.” Az őskeresztyén egyházban a hivő és az egyház életének középpontja egy személy, Jézus, volt. És ma is ez a középpont. Sok minden lehet életünkben és az egyházban is. De az igazi fundamentum: a hivő viszonya Jézushoz. A többi ebből fakadó virág és gyümölcs. A testi szem előtt láthatatlan, de az élő, velünk levő Jézussal benső, édes, meghitt viszonyban van-é lelkünk? Szeretjük-é? A legcsodálatosabb, a legboldogi-