Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-02-01 / 3. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA Igen, a szabadságnak tiszta és magas eszmei célkitűzésre van szüksége. Sem sasmadár, sem repülőgép nem repülhet a föld felszínén. Magasabbra kell emelkednie, máskép lezuhan és ösz- szetöri magát. Ennek a nemzetnek ott kell állania minden faj és nemzet mellett az egész föld kerekségén, amely zsarnokai alól szabadúlni akar, és segítenie kell ebben a törekvésében bármely elnyomó nemzettel szemben, — de csakis akkor, ha nem uj zsarnokságot akar a régi helyébe, hanem azt az igazi szabadságot, amit egyedül az Ur Lelke adhat bárkinek. RACE RELATIONS SUNDAY — FAJI EGYENLŐSÉG VASÁRNAPJA A fehér fajnak sürgősebb problémája van annál, hogy a kapitálizmus meg a kommunizmus közötti ellentéteket egyeztesse és kisimítsa. Ennél még nagyobb és sürgősebb problémája a másszínű fajokkal való viszonyának rendezése. Ezt a problémát oly végzetesen elhanyagolta, hogy amikor végre hozzákezdett tanulmányozásához és rendezéséhez, akkorára halálosan komollyá lett annak sürgőssége. Miért? Mert időközben a színes fajok felébredtek és tudatára jutottak annak, hogy most már módjukban áll a velük szemben századokon át gyakorolt megkülönböztetésnek a megszüntetése. E megkülönböztetésnek sokféle árnyalata volt: rabszolgaság, gazdasági kizsákmányolás, politikai elnyomatás és jogfosztás, társadalmi elkülönítés, és sok más egyéb. Minden esetben jelenlévő tényező volt kettő: a fehér faj fenn akarta tartani az utóbbi évezredeken keresztül gyakorolt felsőbbségi helyzetét, — holott minden fehér emberre hat színes ember esik a Földön. A kérdés különben sem a számok problémája mi előttünk. Ha igaz az, amit a keresztyén egyház tanít, akkor az is igaz, amit e sorok címében már kifejeztünk. Mert az országszerte “race relations” kifejezéssel jelölt problémának keresztyén alapon csak egyetlenegy megoldása lehet és ez a faji egyenlőség. Ezért nem használjuk e vasárnap jelölésére a színtelen és károsan óvatos angol kifejezést, ami mellett talán még azt is el akarjuk hitetni magunkkal, mintha a fajok egymás közötti viszonyának más megoldása is lehetséges volna. Nincs kétféle megoldása, csak egy. A faji egyenlőség. Ma már önfajtánknak okozunk kárt, ha ezt nem akarjuk belátni. Urunk parancsa: “szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” nem enged tért a felebarátoknak a fajok szerint való szétválasztására; az irgalmas samaritánusról szóló példázatot pontosan azért mondta el Jézus, hogy minden ilyen megkülönböztetésnek elejét vegye. És követői még sem hallgattak rá. Az emberi kapzsiság és önzés szörnyű kizsákmányolásra vezetett a történelem folyamán, amiért a fehér fajnak véresen kell még megfizetnie. Mert tömérdek vért ontott és irtóztató rablással károsította meg a színes fajokat. Történelmünk utolsó félezer esztendeje szégyenletes bizonyságokat tesz ezekről. Ahogy lassanként felfedezte a fehér ember az Európán, Ázsián és Afrikán túl eső földrészeket, ezeken mindenütt úrrá akart lenni, ahelyett hogy az egyetlen Ur parancsolata szerint szeretetből szolgálta volna azok népét. Még amikor a keresz- tyénséget próbálta is terjeszteni köztük, azt is legtöbbször hibás alapon tette: saját ősi kultúrájukat lenézte és elfojtotta, hogy magáét erőszakolja rájuk. Megszámlálhatatlanúl sok példát lehetne idéznünk, de elég lesz csak kettőre rámutatnunk. A magyarok között végzett hittérítésre István király korában, vagy az amerikai indiánok között lefolytatott faj gyilkosságra, amiben a puskapor meg a tűzital egyformán végzetes szerepet vittek. A századokon keresztül “erővel, fegyverrel és sok csalárdsággal” fenntartott “gyarmati politikának” az ideje végképpen lejárt. Ahogy szétesett az ókor legnagyobb impériuma, a római császárság, ugyanúgy hull most darabjaira, sze- r--------------------------------------------------------------\ KŐBE VÉSETT SZÓ Újév napján — bús betegágyon — Uram, ma Téged szólítalak! Lázgyötörten — míg kerül az álom — agyamba, szívembe véslek s hívlak: ó, ne hagyj el, maradj velem! Vak útakon, míg bukdácsoltam, Tefeléd vitt egyre a vágyam, Te tudod, térdre hányszor buktam, s reménytelen, bús éjszakában Te tudod, Utánad hányszor sírtam ... Te láttad: keresztem némán hordtam. Láttad elveszni hazám s a népem; évek vonultak hosszú sorban — ó, számon soha semmit nem kértem, de észrevétlen koldus lettem ... Fáradt szirom, viharvert ágon, küzdők még néha esővel, széllel, de pihenésre, álomra vágyom, már nem hív a távol ezer fénnyel — útamat egyre lassabban járom ... S ha egyszer végleg meg kell majd állnom, ha nem jutok fel már a tetőre, Uram! mielőtt szemem lezárom, engedj vésnem sziklába, kőbe ,egy üzenetet a világ számára. Engedd vallanom: a Tiéd az élet, Általad lett és Benned ér véget, s én tudom, milyen a Te mértéked — tudom, s szeretlek érte Téged! Testvérek, kik nyomomba léptek, Istent — és egymást szeressétek! (1953. január 1.) Kucserik Mária v_________________________________________J
