Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)

1953-12-01 / 21. szám

KEFOEMÁTUSOK LAPJA

5

vehessünk. A nagygyűlés 600 hivatalos képviselőből fog állani, akiket a tagegyházak küldenek ki, ezeken kívül további 150 tanácsadó tagból, akiket a világ legkiválóbb theológusaiból szemelnek ki, továbbá 100 ifjúsági kiküldöttből és 600 felhatalmazott látogató-tagból, továbbá a sajtó képviselőiből. (Ez utóbbiakból, úgy hallottuk, ezeret várnak.) A gyűléseket a Northwestern University helyiségeiben tartják, de Chicagóban lesz a megnyitó Istentisztelet, amelynek a tömegei, reméljük, meg fogják tölteni a Soldiers Field hatalmas sportpályáját. A nagygyűlés főtárgya: “Krisztus — a világ reménye.” Hat csoport fogja végezni az e főtárgyra alapított tanácskozásokat. Az első a Hit és Rendtartás körében e tárgyat vizsgálja: Egységünk Krisztusban és az egység hiánya az egyházakban. A második csoport az evangélizálás körében erről tárgyal: Az Egyház missziója azok irányában, akik kívül állanak rajta. A harmadik csoport tárgyköre a Társadalmi Problémák közűi való: A felelős társadalom világnézeti szemszögből. A negyedik a Nemzetközi Problémákat fogja elővenni: Keresztyének a világközösség küzdelmében. Az ötödik a Csoportok közötti viszonylatokat tárgyalja: Az Egyház a faji és népi feszültség közepette. A hatodik végűi az egyháztagokhoz szól közelebbről: A keresztyén a maga igazi hivatásában. — Minden tagegyház már is évek óta végzi az előkészítő tanúlmányokat; nagyobb lapjaink szintén sokat foglalkoznak e tárgykörrel. Oly roppant tömege lesz majd annak, amit a nagygyűlésről el kell mondaniok olvasóiknak, hogy ilyen előkészület nélkül nehezen felelhetnének meg hivatásuknak. Éhez képest mi is úgy tervezzük, hogy újévi számunktól kezdve az év első hat hónapjának mindig az első számában mi is ismertetni fogjuk, ha rövid kivonatban is, az itt említett hat tárgykört, a hetedik hónapban aztán összefoglaló cikket közlünk, augusztusi számunkban pedig a gyűlés programm- jának kivonatát. Isten segítségével ez lesz a mi lapunk készülődése az evanstoni világgyűlésre.

Kováts Margit

ADVENT

“Látom Öt, de nem most, nézem Öt, de nem közel. Csillag származik Jákobból...”

IV. Móz. 24:16-17.

Mostanában olyan sokat gondolok adventtel kapcsolatban a fenti próféciára, ami emberi szóval kifejezve a legelső jövendölés a beth- lehemi csillagról. Itt a próféta még milyen távolról látja az Urat, Aki a Világ Megváltója. Mégis már előre micsoda erőt adott úgy neki, mint minden benne hívőnek. Egy egész nép, sőt népek örültek neki, hisz a napkeleti bölcsek is ezután a prófécia után indultak el az idő teljességében, hogy tisztességet tegyenek Annak,

Aki parányi gyermekként jött a világba, hogy elvegye bűneinket és legyen engesztelő áldozat Istennél érettünk.

Hosszú évszázadokon át, hogy várták ezt a csillagot! A várakozással együtt ott égett a lelkekben a sóvárgás valami bizonyosság, békesség és tiszta öröm után! Óh, hányszor biztatták egymást vele, mikor azt hitték, hogy mindennek vége, amikor feléjük is a bűn vigyorgott minden oldalról!

Ma is van egy nagy vágyakozása és várakozása a keresztyénségnek: Isten Országának eljövetele! Olyan keveset látunk belőle. Felénk is a Sátán vigyorog, szinte megborzadunk, ha körülnézünk! Egyes emberek, egész nemzetek egymás ellen ágaskodnak! Végeredményben pedig minden lélek fáradt és akár tudva, akár tudat alatt, sóvárogja Isten fiainak a megjelenését, vagyis az Istenországát! S a keresztyén- ség egy drága Ígéretnek a birtokosa, hiszen megígérte az Ur Jézus, hogy nem hagyja árvákul az Övéit, eljön hozzájuk! Csakhogy az idő telik és szürkeség lepte be az Igét.

De most emlékezzünk reá, hogy Ő jön, útban van felénk, áldást hoz nekünk! Még ha csak úgy is látjuk, mint az első prófécia látnoka látta, “nem most és nem közel” — de látta és boldog volt! Már maga a reménység is széppé teszi az életét annak, aki igy néz előre.

Emlékszem gyermekkorom adventi napjaira, mikor édesapámat körülvettük mi apró gyermekek s ő beszélt nekünk adventról. Készített bennünket az Ur Jézus születése ünnepére. Senki sem tudta úgy elém tárni azóta sem, hogy advent olyan, mint a tavaszi rügyfakadás, amikor minden a megújulást hirdeti. Karácsony jön nemsokára. A csillagok máris fényesebbek és ha jól figyelünk már most hallhatjuk az angyalok szárnyainak suhogását, sőt még éneküket is hallhatjuk. De csak ha nyitva tartjuk füleinket és szemeinket és csak ha egész szívvel szeretjük az Ur Jézust, akkor tudjuk felfogni valójában ezeket a dolgokat!

Mi igyekeztünk is ebben az időben különösen jók lenni. Apró kezeinket összekulcsolva imádkoztunk, hogy az Ur méltasson minket arra, hogy mindig halljuk az angyali éneket és mindig fényesen lássuk a csillagot, mert az mindig ott van az égen. Imádkoztunk, hogy mikor a karácsony eljön, ne kelljen Jézusnak majd egy percig sem a jászolbölcsőben feküdnie, hanem jöjjön egyenesen a mi szivünkbe, mi nagyon fogjuk Őt szeretni és odaadjuk Neki a szivünket; édesapánk azt mondta, hogy csak akkor tud mindig velünk lenni, ha ott lakik a szivünkben.

Valahogy úgy tűnik fel nekem, mintha ma igen kevesen volnának igazi adventét látó és váró emberek. Pedig mindenki számára érvényes az Ur Jézus minden ígérete és ajándéka.