Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-12-01 / 21. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA Ravasz püspök szavai jutnak eszünkbe: “Ki mondja meg nekünk, micsoda nagy dolgokra hívott el bennünket az Úr? A feladatok. Isten a feladatokban mutatja meg minden nemzedéknek, hogy milyen nagygyá lehet. És a feladatok annál nagyobbak, minél törpébb egy kor, minél elesettebb egy nemzedék.” — Lehetnek-e nagyobb feladatok, mint aminők ma' várnak Amerikára?! HOZZUK KI A MENEKÜLTEKET! Hosszú előkészületek és várakoztatás után kormányunk megfelelő szervei végre befejezték az új menekültügyi törvény kiviteli szabályainak a megfogalmazását, szétosztását. így sor kerül végre annak az újabb kétszázezer menekültnek a bebocsátására, akikről ez a törvény rendelkezik. — Hány lesz ezek közül a magyar, és hány lesz közülük a magyar református? Nem tudja közülünk senki sem a még mindig elhelyezkedésre, letelepedésre váró magyarok számát; 20 vagy 30 ezer magyart emlegetnek. A koncentrációs táborokból megdöbbentő hírek jönnek arról a testi és lelki nyomorúságról, amiben testvéreink ott élnek, ha ugyan életnek lehet nevezni azokat a borzalmakat, amiknek a leírását is rossz olvasni, nem is merjük közölni. De most az a mindennél sürgősebb kérdés, hogy törődik-e valaki az idehozataluk- kal? Az első alkalommal az Amerikai Magyar Szövetség érdemes titkára fölszólította az amerikai magyarságot, hogy adjunk össze ötezer dollárt és küldjünk át valakit, aki a mi véreink kijövetelét elősegítse. 5000 dollár helyett 500 jött össze, —7 és a mi véreinket szándékosan háttérbe szorították mások; nekik nem volt senkijük, és ma Ausztráliában meg Dél-Amerikában élnek, — vagy pedig még mindig ott várnak reánk a német lágerben. Van-e, aki most törődik velük? Az Amerikai Magyar Szövetség válságban van, nincs titkára. Tesz-é valamit a Segélyegylet? — Vagy még inkább azt kérdezzük meg, — mert magyar reformátusok kihozatalára ezek a testületek volnának illetékesek, — mit tesz a két magyar egyházkerület? Vagy szándékozik-é valamit tenni a Szabad Magyar Reformátusok Világszövetsége? Ennél fontosabb és sürgősebb feladatot keresve sem találhatna. Hivatásának jobban megfelelne, ha itteni egyházainkba hozná be menekültjeinket, mint amikor majd egyesével szétszórva kell keresnie mindenféle a világban. — Még közelebb: szervezkednek-é egyházközségeink e feladat teljesítésére? Szét kellene közöttük osztani a református menekülteket és így egyszerre megoldhatnánk azt a kérdést, amit ha megol- datlanúl hagyunk, lelkiismeretünket fogja vádolni. “Ha csak eggyel nem cselekedtétek az én kicsinyeim közül: én velem nem cselekedtétek azt!” A dolog nagyon sürgős: a németországi lágereket e hónap végén bezárják. És azt a kevésszámú kvótát hamar betöltik majd azokkal, akiknek van pártfogójuk. REFORMÁCIÓI SZÁMUNKAT a rendesnél nagyobb példányszámban nyomattuk, azon lelkésztársaink sürgetésére, akik még kéziratban elolvasták a HITBŐL—HITBE című írásunkat. Azt mondták, hogy erre az írásra szüksége van azoknak a gyülekezeteknek is, ahová nem jár lapunk minden tag számára. Paál Gyula lelkészünk egyenesen kijelentette, hogy biblia-osztályával fogja végigtanúlmányoz- ni ezt a hittani írást, mit kizárólag a könnyebb megérthetőség számára tettünk párbeszédes formába. (Az elöljáró beszédből ez a magyarázó mondat hibás tördelés folytán kimaradt; ezért kellett itt megemlítenünk.) Hogy elterjesztését mennél könnyebbé tegyük: előállítási árban bocsátjuk e számot egyházaink rendelkezésére, száz példányonként 15 dollárért. Csak pár száz példányunk van: aki hamarabb jelentkezik, az fogja megkapni. Példányonként 25 centért küldjük e számot; a rendesnél jóval nehezebb papír nagy mértékben megnöveli a postaköltséget. — Kérjük lelkészeinket és elöljáróinkat, hogy ne szalasszák el ezt a kedvező alkalmat: mindenütt szükség van ilyen népies hittani fejtegetésre, különösen a mi népünk között, ahol a vegyes házasságokat oly gyakran kellő megfontolás nélkül kötik meg ifjaink. Ha szüleik felvilágosítanák őket, kevesebb volna a tragédiába vesző házasságkötés. — Minden gyűlésünkön beszélünk vallásos íratok, traktátusok kiadásának szükségességéről; most itt van megint egy ilyen traktátus. Használjuk fel. Felhívjuk rá úgy a Lelkészegyesűlet, mint a Presbiteri Szövetség tisztviselőinek is a figyelmét. “Áron is megvegyétek az alkalmat, mert az idők gonoszak.” MI IS KÉSZÜLJÜNK A VILÁGGYÜLÉSRE Többször írtunk már arról, hogy a jövő év augusztus havában Illinois állam Evanston városában fogják megtartani az Egyházak Világtanácsának másodlik nagygyűlését. Az első ilyen nagygyűlést 1948-ban Amsterdamban, Hollandiában, tartották; ott szervezték meg a Világtanácsot, amihez a föld 43 országából összesen 158 anglikán, orthodox és protestáns felekezet tartozik. Az Egyesült-Államokból 29 nagyobb egyház tagja ennek a szervezetnek; csak ezeknek a taglétszáma 30 millió amerikait képvisel; az egész Világtanács képviselt taglétszámát még nem lehetett megállapítani. A nagygyűlés öt évenként egyszer jön össze; legalább nyolcvan esztendeig nem kerülhet sor megint az Egyesült- Államokra; így a mi életidőnkben ez lesz az egyetlen alkalom, hogy e Világgyűlésen részt