Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-11-15 / 20. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA A LELKÉSZCSALÁD és a Lorántffy Nőegylet függönyöket és ablak-redőnyöket vásároltak az iskola-épületre és az egyház hangos-film vetítő készüléket szerzett be a vasárnapi iskola használatára. Az 1949-ben alakult Churchmen’s Brotherhood tagjai átépítették az iskola épület alsó termét. 1950- ben Baráti Kör néven a fiatal asszonyok kezdtek szervezett egyházi munkát. 1949-ben a gyülekezet egyhangú szavazással uj templom építését határozta el a következő 10-15 év alatt s arra a gyűjtést megindította. A Női Kör pénztárában 2,000 dollár, az egyház pénztárában pedig 8,000 dollár van már félre téve erre az alapra. Az egyház épületeinek az értéke 90,000 dollárra tehető; a megtakarított pénz 15,000 dollár. Az egyház jövőjére biztató jel az, hogy tagsága állandóan szaporodik: a vasárnapi iskolába 105 növendék jár; a jubileumi év első felében 5 áttérővel és 19 új taggal gyarapodott a létszám. EZ ÉVBEN KONFIRMÁLTAK TISZTA SZÍVVEL, GYERMEK SZÁJJAL Irta; Haranginé Juhász Antónia Délután nyoma sem volt, hogy vihar készül. Forrón sütött a najp, az árnyék sem nyújtott hűvöst s akkor, úgy alkonyat tájon, hirtelenül szél kerekedett. Éppen vacsoráztunk a konyhában; a három gyermek gyermeki buzgóságtól megszépített édes ügyetlenséggel segédkezett hamar becsukni az ablakokat, hogy a vihar ne törhesse ki az üvegüket, becsuktuk az ajtókat is mindjén oldalról és aztán visszatelepedtünk a terített asztal mellé. Nyugodtan ettek mind a hárman; úgy neveltük őket egész pici koruk óta, hogy a vihar természetes, nem árt senkinek, sőt, a vihar kell, attól nőnek az utcán a fák s kertünkben ai gyönyörű rózsák. Segítettem kicsi fiamnak kanalazni, a finom, tejfeles kaporíevest, csöpp száját kinyitotta, de bizony csupa fül volt s szemét is nagyra meresztve a nagy esőt hallgatta. Csattogott, villámlott odakünt s a zuhogó eső ablakunkhoz verődve patakokban ömlött alá s mindjobban megdagadva folyt a sikátor felé. Egyre közelebb ért a villámlás, hangosabb lett nyomában a dörgés s amikor az egyik éppen úgy hallatszott, hogy kettészelte az egeti és ösz- szeomlott a világ, — szinte akaratlanul megállt a kanál a kezünkben, — én hirtelen, nehogy var lamelyikőjük sikoltozásba kezdjen, két tenyeremmel nevetve betakartam füleimet, mintha csak remek játék volna az egész. Ők is úgy tettek, még kacagtak is, de csak azért, mert én is nevettem s biztattam őket; arcukon azonban nem játékos mosoly ült, hanem erőltetett, inkább a csodálatnak és félelemnek mosolyba erőszakolt képe volt csupán. S az egyik nagy égzengés u- tán, ahogy ismét a kanál után nyúltam, a kcsi fiú arca még akkor is merev volt, szeme hatalmasra kerekedve, az ijedség hangsúlyával megszólalt: — Jézus jön le... — Akkorát néztem, hogy a kanál alig maradt a kezemben, — a májsik kettő is a kisfiúra nézett, senki sem szólt, nem is mozdúlt, míg aztán a nagyobbik kislány megszólalt oktató hangon, mint egy nagy: — You better be good, then! — Nagyot kacagtunk s tréfa lett az ijedségből s tréfa lett a feleletből. Csak amikor este az ágyamban forgolódva, sehogyan sem tudtam elaludni, akkor gondolkoztam el magamban felette. Mennyire nem tréfa!... Jézus jön le... Az mellékes, hogy villámlás közepette, kürtök szózata, riadója jelzi-e, dörög-e az ég, vagy süt a nap s fóhér felhők szegélyezik habos fodraikkal az utat. Teljesen mindegy. Jézus jön le......Jézus jön le....