Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-05-15 / 10. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 ra rá, hogy a Krisztus ördögtől való megkísérlésének középpontjában a siker és a hűség problémája állott. Az ördög arra ösztönözte Jézust, hogy legyen sikeres a személyes varázs, a népszerűség és a hatalom útján. Jézus azonban visz- szautasította ezt az útat, mert hű volt Istenhez és az Ő Igéjéhez. Az ördög ma is kísért bennünket a régi fogással: “Áldozd fel az Istenhez való hűséget a siker hervadó lombjaiért! Légy istenszerű Isten nélkül! Tedd egyházadat nevezetessé, akármi legyen is az ára!...” És hányszor ejt meg bennünket ez az undok suttogás! Sokszor még közegyházunk sem törődik mással, mint számokkal, statisztikai sikerrel, látszateredmény - nyel, pénzügyi előrehaladással, s elfelejteti velünk, hogy a hűség rovására elért siker nem nyereség az egyház életében, hanem súlyos vereség! A vereség egyik jele az, hogy ahol a siker ördöge uralkodik, ott elmarad a bűnbánat. Mert a hűség és bűnbánat megférnek egymás mellett, de a siker és bünbánat nem! A vereség másik jele az, hogy ahol a siker után fut az em- mer, ott megerőtlenedik a Lélek. Isten csak a HOZZÁ hűségesekkel közli az Ő Lelke erejét. (Lukács 4:14.) Testvérek, ha azt akarjuk, hogy a bűnbánat rég-várt esője felüdítse szikkadt egyházi életünket, — ha azt akarjuk, hogy Isten Lelke betöltsön bennünket ama mennyei erővel, akkor halálosan komolyan kell vennünk valamit, amit nemrégiben így olvastam: “Sikeres lelkipásztor?... Istennek ilyen állatjáról én sehol sem olvasok a Bibiában! Ami a sáfárokban megkívántatik, az az, hogy mindenik hívnek találtassák! ” , — Brunner Emil egyik (Divine Human Encounter) könyvében arról ír, hogy a reformáció befejezetlen mai egyházi életünkben, ami alatt azt érti, hogy jelenlegi egyházi gyakorlatunk megállapodott valahol a római katholikus pápás elgondolás és az ujtestamentumi igei látomás között. Hiányzik a reformátorok egyház- szeretete, amely közvetlenül Isten uralma alá akarta hajtani egyéni és közösségi életünket. Más szóval: nekünk Krisztus indulatával kell szeretnünk az Úr házát. Nem vitás, hogy ez értetlenséget, bosszankodást, gyilkos gyűlöletet vált ki ma is sokakból, sőt saját lelkünket is meg kell útálnunk ennek a szeretetnek az érde- ében, — de kétségtelen, hogy ha valóban az Úr házához való féltő szeretet emészt bennünket, akkor vállalni is fogjuk ezt a küzdelmet. Fel hát a harcra, a szent küzdelemre! Ámen. REFORMÁTUS ÉNEKKARI TALÁLKOZÓINK TÖRTÉNETE Irta Harangi László, lelkipásztor Április 19.-én a pittsburghi Soldiers & Sailors Memorial Hallban zajjlott le nemcsak magyar- Amerika, de az egész világ reformátusságának egyik legnagyobb és legsikerültebb énekkari ünnepélye, melyet valaha is rendeztek: 21 különféle magyar református énekkar adott szebbnél-ezbb programmot a hatalmas teremben. Akik ott voltak, mintegy 1600-an, egy felejthetetlen nap emlékével mentek haza. Mivel az első ilyen találkozót a warreni egyház rendezte 1948- ban, ahol lelkipásztor voltam abban az időben, többen megkértek, köztük e lap szerkesztője is, hogy írjam le az utókor számára e dalos találkozók hiteles történetét. Magyar természettel mindig a háttérben maradtam, mert az ügy megvalósítását és sikeressé tételét tartottam szem előtt, nempedig az egyéni dicsőség keresését. A dicsőség legyen Istené, senki másé. Őt dicsérje az egész föld és az énekkarok éneke. Warrenba 1947 decemberében kerültem lelki- pásztornak. 1948 januárjában megindítottam egy kis gyülekezeti lapot “Hajnal” néven. Ennek legelső számában közöltem lekottázva Kodály “Nagyszalontai Köszöntő”-jét. Egy példányt ha- zaküldtem Ádám Jenő budapesti zeneművészeti főiskolai tanárnak, (egyik gyermekünk keresztapja), akinek nevét Bartók és Kodály mellett egész Európában, sőt sok helyen Amerikában is ismerik s aki válaszában végtelen örömét fejezte ki afelett, hogy a magyar dal amerikai terjesztőinek léptünk fel. Küldött is azonnal többszáz népdalfeldolgozást. E dalokat a feleségem által alakított és vezetett warreni “pöttyös kórus” nagy sikerrel adta elő többi helyen. Különösen emlékezetes marad akroni szereplésünk, ahol Tarnóczy Árpád költő, az ottani magyar újság szerkesztője, mint áldomásmester, könnyes meghatottsággal köszönte meg a 12 tagú női énekkar szereplését. Mint mondta, úgy érezte magát, mintha egy vadvirágos magyar felu szélén álmodott volna. Ugyancsak Ádám Jenő biztatott arra 1848 tavaszán, hogy a lehetőségekkel élve, hozzunk össze más énekkarokat is a magyar dal ápolására. Ha lehet ezt a szót használni, ő, az óhazai karmester és zeneszerző, az — “apja” ezeknek az ünnepélyeknek. 1948 májusában, a ohioi lelkészek körzeti találkozóján megemlítettem az eszmét. A jelenlévők helyeselték a tervet, de! mivel a nyári vakáció közel volt s az énekkaroknak nem lett volna elegendő idő a készülésre, a dátumot 1948 őszére tűztük ki. így jött össze 12 énekkar 1948 november 21-én Warren, O.-ban az Eagle’s Hallban s adott gyönyörű programmot a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek. A közös énekek egyike épp az említett Nagyszalontai Köszöntő volt. A részle
